Üzenem a főnökömnek, hogy…

..az emberség nem szégyen! – „Vidékről jártam fel, az 5:30-as vonattal 6:50-re értem be pontban a boltba, a munkaidőm 7-kor kezdődött, de ő elvárta, hogy 6:45-re érjek fel, különben egy órát levon a fizumból, szóval járhattam a 4:30-assal, és szobrozhattam egy órát a bolt előtt.”

…neveljék mások a gyerekét! – „Első osztályos volt a kisfiam, délután 4-ig volt napköziben, utána már csak ügyelet volt 5-ig. Én Pesten dolgoztam, a kisfiam vidéken a suliban, körülbelül fél óra alatt haza lehetett érni BKV-val. Délután 4-kor lejárt a munkaidőm, és a kedves főnökasszonyom nem akart hazaengedni, közölte, hogy mért nem megy el más a gyerekért az iskolába, mondjuk a szomszéd.”

…forduljon föl! – „A legocsmányabb dolog a munkatársnőmmel történt, amikor ballagott a fia. Év elején le kellett adni, mikor kérjük a szabit, ő beírta, de nem kapta meg. Kérte a főnökasszonyt, hogy legalább később jöhessen be, majd később is megy, de a ballagáson hadd legyen ott, a többit a rokonság is ellátja, de szeretné látni a fiát. Mi hárman is vállaltuk, hogy elvégezzük az ő munkáját, hadd mehessen. De be kellett jönnie, vagy nincs munkája tovább. Sírva dolgozott, majd a főnök azt mondta, ha így sír, nem lehet itt, vagy abbahagyja vagy kirúgja. Végül ő felállt és elment, mi kiálltunk mellette, elvégeztük a munkáját, mire másnap a főnök csak annyit mondott nagy kegyesen, hogy mivel kész a munka, maradhat, de ilyen elő ne forduljon még egyszer.”

…pasizzon már be végre! – „A főnököm egy igazi frusztrált liba, akinek egész lénye keserűséget áraszt, amióta elhagyta a férje. Meg se kell szólalnia, rossz a közelében lenni. Vibrál körülötte a levegő, a közelében egész egyszerűen mindentől elmegy a kedved. Mindennek tetejében csendben sem tud lenni, folyamatos a csesztetés, mindenbe beleüti az orrát, okoskodik és mindenkit bepanaszol a nagyfőnöknél. Azt kívánom minden ottmaradt kolléga érdekében, hogy pasizzon már be végre.”

…éljen kajajegyből! – „A főnököm egy kiemelkedően gonosz hárpia. Az üzletkötőktől mindenféle okkal levon a jutalékból 10-50 ezer forintot saját kénye-kedve szerint, a pénzből pedig vett magának egy ruhát a Vörösmarty téren 380 ezerért. A kollégáknak a fizetést rendszeresen kajajegyben fizette ki, de volt olyan, hogy kikérte a részletes telefonszámlát, hogy megnézze, ki kivel beszélget.”

…egy ordinális nagy barom! – „A főnököm direkt úgy csinálja a beosztást, hogy tudja, több embernek is van szőlője és szüret idején nem engedi el őket szabira, vagy ha valakiről tudja, hogy mondjuk színházbérlete van, akkor arra a napra direkt bevezényli. Rendszeresen használja a „kardinális” szót. Egyszer nem bírtam, és finoman kijavítottam: Nem inkább »ordinálisra« gondoltál? Attól fogva minden vezetőin elhangzott a szájából az »ordinális kérdés«. És mégis az ilyen okos emberek a főnökök.”

…a plágium bűncselekmény! – „Cikket akartam írni egy szakmai újságba, hónapokig dolgoztam rajta. Megmutattam a főnöknek, mivel engedélyt kellett rá kérni. Előbb leszólta, majd húzta-halasztotta az engedélyt, végül közölte, hogy betársulna szerzőnek. Mit mondhattam? Társuljon. Végül megjelent a cikk a SAJÁT nevén. Perelni nem volt értelme, amint tudtam, megpattantam onnan. De hónapokig nem jött helyre azután a  lelkem.”
 
…szórakozzon a jó édes anyjával! – „A főnöknőm rosszindulatú, irigy. Idegileg kikészíti az embereket, gyakori a cserélődés, mert nem lehet mellette dolgozni. Például egy határidős munka kapcsán történt, hogy pénteken kérdezték a munkatársak tőle, maradjanak-e tovább, hogy befejezzék a melót. Főnök mondta, hogy nem kell, nyugodtan menjenek haza, majd ráér hétfőn. Erre szombat délelőtt csörög a telefon, hogy azonnal menjenek be, mert be kell fejezni a munkát, amennyiben nem jönnek, annak következményei lesznek.”

…kapjon egy kiadós gyomorfekélyt! – „Több külföldön töltött év után itthon vállaltam munkát. A meghatározó a nagyfőnök, majd a beépített emberei, az ügyvezetők és a közvetlen főnököm: mindenki mindenki ellen; ebben a közegben kezdtem el dolgozni. A nagyfőnök hatalmas elvárásokkal állt elő, a szokásos stílus, nyomni az értékesítést, de mindenáron. Szerveztem egy csomó prezentációt, hoztam az érdeklődőket, közben a minőség miatt elvesztettük a legnagyobb külföldi partnereinket. Állandó volt a feszültség, mindenki tisztában volt a gondokkal, ennek ellenére mégis jöttek a vevők. Az ügyvezető asszony velünk élt, látta a kínlódásunkat, folyamatosan biztosított együttérzéséről, segítőkészségéről, ám a nagyfőnökkel szembeni konfliktusoknál csak hallgatott vagy rátett még egy lapáttal, és ahogy a főnök hallani akarta, számon kért és letolt. Először csak reggel, amikor beültem az autóba, rándult össze a gyomrom, a gyomorfájás idővel állandó kísérőmmé vált, a romló pszichikai állapotom egy súlyos allergiás rohamban kulminált, a család ekkor döntött, hogy elég, ennyit nem ér a pénz, amit a munkával keresek. Feladtam.”

…ideje szülni! – „A főnököm az a típus, aki mindenáron próbál beolvadni az alkalmazottai közé, de valójában maga sem tudja, melyik oldalhoz tartozik. Mindenkivel elsőre megtalálja a hangnemet, de idejekorán megérzed, hogy érdeklődésében épp csak annyi őszinteség van, hogy minden véletlenül, netán meggondolatlanul a társaságban elejtett mondatodat megjegyezze, majd az első aktuális alkalommal jelentős túlzásokba esve, kifigurázva továbbadja. És ezt minden volt és aktuális munkatársával megteszi. Ehhez szerencsére van egy jobbkeze is, ő a hátországa. Ha döntésképtelen, márpedig ez elég gyakran előfordul, a lehetőséget továbbadja neki, vagy akinek épp tudja, csak hogy a felelősség ne az ő lelkét terhelje. De tudjátok mit? Láttam már rosszabbat. Éppen ezért neki és asszisztensének csak azt üzenem, hogy vállaljanak babát mielőbb, a közjó érdekében – és itt nemcsak a népességfogyásra gondolok. Köszönöm.”