Aktuális

5 álomállás – itthon!

Mostanában egy bármilyen közönséges állás is megtenné, miközben annál jobbra is kínálkozik lehetőség. Persze annak, aki élni tud vele. Utánajártunk, hogyan lehet szert tenni egy internetről levadászható jópofa álomállásra, vagy mi kell ahhoz, hogy a munkánk legyen a hobbink? Kulcs van az álomálláshoz, már csak a hozzá való zárat kell megkeresni.

Gyémánt Balázs – Hivatásos világutazó

Ki ne szeretne főhivatású világutazó lenni? Több százan jelentkeztek a Világ Második Legjobb Állására, az egyik magyar utazási iroda közülük halászta ki a legjobbat: a huszonhét éves budapesti újságírót, idegenvezetőt. Sokat nyomot a latban Balázs tévés múltja, hogy magyar csoportokat kalauzol Amerikában, külföldieket Budapesten, és egyszer már nyert egy álomállást a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseleténél. Talán ő volt az egyetlen, aki nem a félévi munkáért járó egymillióra hajtott. „Végre kiélhettem a kreativitásomat. »Esernyős« idegenvezetőből élményvadász utazó lehettem olyan helyeken, ahová sokan csak álmukban jutnak el. Életemben először utazhattam a világ egyik legnagyobb tengerjáróján, és szörfözni tanultam a 15. emeletén.”

5 álomállás – itthon!

Akik látták videofilmes tudósításait, meggyőződhettek róla, hogy Balázzsal élmény lehet utazni. Főhivatású világutazóként már hozta azt a formáját, amit egyszer saját utazási tévéműsoraiban szeretne kamatoztatni.

Tóth Erika és Kerekes Áron – Élményellenőrök

Több mint ezren pályáztak az Ország Legjobb Állására, amelyet a szarvasi önkormányzat hirdetett meg, egy hónapra, félmillióért. A munkakör: egy hónapon át blogolni kell a szarvasi élményekről.
Áron korábban rádiós műsorvezető, Erika hírszerkesztő volt és a szállodaiparban is dolgozott. A zsűrit annyira lenyűgözte a nyíregyházi pár kutyája, Denisz, hogy bevették harmadiknak, mint yorkshire terrier gasztrobloggert. A jókedvű trió hamar belopta magát a szarvasiak szívébe. Esküvőre is hívták őket, ahol az ifjú pár az Úr és az élményellenőrök színe előtt fogadott örök hűséget. Ilyen még nem volt a városban.

5 álomállás – itthon!

És olyan családi parti sem, ahol Áronék összehozták az ott nyaraló külföldieket a helybeliekkel. „Mintha mindig élményellenőrnek készültem volna. Nekem nagyon bejött ez a munkakör, még a blogolásban is meglódult a fantáziám” – mondja Áron. Közben lejárt az idejük, de szó van róla, hogy a kapcsolatuk nem szakad meg, ők is megszerették a várost, Szarvas sem szeretne végleg megválni ötletgazdag élményellenőreitől.

Kiss Edina – Kávé- és csokikóstoló

Edina nem pályázaton nyert álomállást, hanem jó szakmát választott. Élelmiszermérnök-hallgatóként már beletanult a kóstolásba, diplomamunkáját is a kávék érzékszervi vizsgálatáról írta. Ezután hová is kerülhetett volna, mint a Nestlé szerencsi gyárába, ahol már hivatalból kóstolgatott kávét, csokit, kakaót és mindenféle finomságot.

5 álomállás – itthon!

Ma már a budapesti központ elismert szakértője: kóstolási tréningeket szervez, és maga is részt vesz nemzetközi képzéseken. Sokat utazhat, egyre több ismeretre tehet szert a szakmájában és szívügyének érzi, hogy ami tőlük kikerül a boltok polcaira, annak a minősége a legjobb legyen. „Szerintem igazi álommunka, ha az ember olyan finomságokat kóstol, amiket amúgy is szívesen fogyaszt, és ezért még meg is fizetik. Ha elfáradok a munkahelyemen és energiára van szükségem, eszem egy kis csokit, iszom egy kávét, és máris felfrissülök. Ajánlom mindenkinek!”

5 álomállás – itthon!Kokas Katalin és Kelemen Barnabás – Tehetséges tehetségkutatók

Kaposvár zenei életének „aranypárosa”. Fiatalon már világhírűek, ahol koncerteznek, oda tódul a közönség. Az újságok meg nem győznek áradozni Katalin szépségéről, tehetségéről. Nincs az a híres muzsikus, aki nemet mondana a meghívására. Innen jött az ötlet, hogy Katalin szülővárosa  adjon otthont a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak. Sikerült megnyerni a város polgármesterét is, de a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó fesztivált csak úgy lehet életben tartani, ha mindig a hazai és nemzetközi zenészek színe-java lép a pódiumra. Ezért Katalin és Barnabás vállalták, hogy amerre csak járnak a világban, fiatal tehetségeket fedeznek fel, szélesítik a baráti támogatók körét. Ebből a „kapcsolati tőkéből” szereztek olyan világhírű vendégművészeket, akiket plafongázsival sem tudnak becserkészni más hazai fesztiválok. Idén nyáron a zenei élet világeseményeként emlegették a második fesztivált. Kamarazene ritkán részesül ekkora közönségsikerben. Ehhez kell egy ragyogóan tehetséges nő, aki két gyerek mellett megteremtette a saját álomállását: szólózik, kvartettezik, tanít a Zeneakadémián, és elérte, hogy Kaposvár legyen a kamarazene fővárosa.

Kőhalmi Ferenc – Óvó bácsi és bűvész

Kőhalmi Ferenc, a huszonhét éves ceglédi óvó bácsi, és Franz Koffer, a már külföldön is népszerű bűvész egy és ugyanaz. Ma már nem dolgozik diplomás óvodapedagógusként, de gyerekműsoraival boldogan szórakoztatja a kicsiket. Nagycsaládban nőtt fel, papája kártyatrükkjein és Rodolfo könyvein. Tizennégy évesen egyszerre nyert első helyet és különdíjat Prágában, élete első nemzetközi versenyén.

5 álomállás – itthon!

Tavasszal ugyanez ismétlődött meg Svájcban, ahová ősszel két gálaműsorra kapott meghívást. Ezenkívül számtalan hazai és külföldi díjat is begyűjtött. Már szorgalmasan készül a jövő évi világbajnokságra, ahol egyedül képviseli a magyar mágusokat. Sokfelé hívják, a Moulin Rouge-tól kezdve óvodákig. „Legjobb közönségem – árulja el – a szomszéd Jutka néni, aki még a sütés-főzést is képes abbahagyni, hogy végignézze az éppen soros versenyszámomat.” Ferenc minden reggel vidáman ébred, mert azt csinálhatja, amit szeret. Mosolyt varázsol az arcokra.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

5 álomállás – itthon!A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Együtt sétálunk, hogy rózsaszínben láthassuk a világot
  • Akiknek szerencséjük van a nőkkel
  • Minden a lúdtalppal kezdődik  
  • Dr. Vekerdy Tamás válaszol
  • Anya főz
  • 5 álomállás – itthon!
  • „Elmondom, hogy miért járok prostituálthoz”

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top