Aktuális

Kéthetes csecsemőt mentettek a romok közül – fotó

Két napig életben maradt a romok között egy mindössze kéthetes kislány Törökországban, ahol több ezer ház dőlt össze a földrengésben. A csecsemő édesanyját nem sokkal később szintén ki tudták menteni.

Sikerült a romok közül élve kimenteni egy két hete született csecsemőt 48 órával a Törökországot sújtó földrengés után. A kislányt, Azra Karadumant kiemelték, rögtön egy takaróba csavarták, és a többi kimentett üdvrivalgása közepette vitték a mentőkhöz.

Kéthetes csecsemőt mentettek a romok közül - fotó
Forrás: MTI/AP

A kislány édesanyja és nagymamája is életben maradtak, a romok között rekedtek, a mentőalakulatok megfeszített munkával nem sokkal később őket is ki tudták szabadítani. Az édesapáról egyelőre nem érkezett információ.  

Már 366 halálos áldozata van a törökországi földrengésnek, és több mint 1300 ember sérült meg. A mentőosztagok kedden is folytatták a kutatást a romok alatt rekedt emberek után a több ezer összedőlt épület romjai között. A hideg időjárás miatt azonban óráról órára csökken a remény, hogy túlélőket találnak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top