Aktuális

Rengett a föld éjszaka Győr közelében

Éjjel egy órakor arra ébredtek két településen az emberek, hogy megmozdult a föld. Az ijedtségen kívül más baj nem lett, károkról sem érkeztek eddig bejelentések.

Kisebb földrengés volt szerdára virradó éjjel Kóny és Ikrény térségében, Győr-Moson-Sopron megyében. A két település polgármestere nem tud arról, hogy komolyabb károkat okozott volna a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földmozgás. A katasztrófavédelem megyei ügyeletének szerda reggeli tájékoztatása szerint sem az áram-, sem a gázszolgáltatásban, sem a vasúti közlekedésben nem okozott fennakadást a földmozgás.

Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet tájékoztatása szerint négy perccel 1 óra előtt történt a rengés, a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földmozgást többen érezték, álmukból felébredtek.

Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta: személyi sérülésről, anyagi kárról eddig nem érkezett bejelentés, csak arról, hogy észlelték a földmozgást. A katasztrófavédelem ügyelete megkezdte a közműszolgáltatók és a térségben lévő veszélyes ipari létesítmények értesítését, illetve vizsgálják, hogy okozott-e bármiféle üzemzavart a földrengés. A közműszolgáltatók eddig nem jelezték, hogy emiatt probléma keletkezett volna a víz-, a villany- vagy a gázellátásban, és eddig még arról sem érkezett visszajelzés, hogy az ipari létesítményeknél történt volna bármilyen rendellenesség. A vasúttól sem érkezett jelzés eddig sínek megrongálódásáról vagy felső vezetékek leszakadásáról.

Kiszely Márta szeizmológus szerint Magyarország területén az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével évente 100-120 kisebb földrengést regisztrálnak, ezek nagy része nem éri el az érezhetőség határát. A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2,5-3,0-as erősségű, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5,5-6,0-os magnitúdójú földrengés 40-50 évente történik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top