Én először kicsit zsörtölődtem a beszélgetésünk színhelyéül választott kávéház zaja miatt. Bent zene, kint valami berreg. A művésznő egyetértően bólogatott, majd gyorsan elújságolta: Mintha a gépek többsége C-re lenne hangolva, ugye? – Kicsit habozok a válaszadással, mert nem vagyok biztos abban, milyen is a C-dúr hangnem, de ő már folytatja: – Görögországba utaztam, még nem szálltunk fel, de már melegítették a motort, hát nem pont úgy szólt, mint egy duda basszus? Nagyszerűen lehetne rá énekelni, furulyázni – gondoltam. Amikor megkérdeztem a légikísérőt, tudja-e, hogy C-ben zümmög a gépük, nagyon furcsán nézett rám.
A porszívónk zúgását is szeretem, nagyon muzikális. Valamiért ezek a zúgások C-re vannak kalibrálva – meséli, miközben átnyújtja csodálatos pillangókkal díszített névjegyét.
– Titkos a számom, azért nincs rajta – válaszolja, amikor rákérdezek. – De megadom, tessék.
Szolmizálva elénekel egy furcsa kis dallamot. Majd rá is írja a hangjegyeket a kártyára. – A dó az egyes, a nulla meg a szünet – teszi hozzá segítőkészen, tanácstalan tekintetem láttán. – Minden számsort dallamként jegyzek meg. A számítógépes vagy a bankkártyás kódokat is.
– Két fia is ilyen muzikális?
– Zenéltek ők is. Álmos, az idősebbik nyolc évig csellózott, Szabolcs pedig a bőgőt választotta, de már abbahagyták. Számunkra az év egyik legfontosabb ünnepe édesanyám születésnapja, négy nappal karácsony előtt. Ilyenkor hajlandók együtt énekelni. Álmos a Gábor Dénes Főiskolára jár informatikára, de a pszichológia is érdekli. Elvarázsolt kölyök. A kisebbik jövőre érettségizik, érdekli a történelem, de nagyon komolyan foglalkozik a freestyle focival is. Tudja, ahol egy focilabdával zsonglőrködnek. Tessék, várom a kérdéseket. Hol kezdjem?
– Meséljen új, Karácsonyi énekek című lemezéről. (Majd meglátják, a következő két órában ennél sokkal több kérdésre tulajdonképpen nem volt szükségem.)
– Gyerekkoromban léteztek olyan képeslapok, amelyeknek a közepe hanglemez volt, föl is lehetett tenni őket a lemezjátszóra. Még a Rádió Gyermekkórusa is készített ilyet. Ez jutott eszembe, amikor kitaláltam ezt a muzsikáló üdvözlőlapot, ami persze valójában egy CD, csak a borítója olyan, mint egy üdvözlőkártya. Nem kerül többe, mint két hurka a Vörösmarty téren, be lehet tenni egy borítékba, és el lehet küldeni annak, akit szeretünk. Nyolc szám van rajta, ami nem egy teljes lemez, de az üdvözlőkártyára sem levelet fogalmazunk, hanem a jókívánságainkat. A dalok között vannak magyarok és nem magyarok, műzene, népzene, mindenféle, amit szeretek.
– Hogy kerültek egy „nyájba”?
– Kedves kolléganőmmel és barátommal, Andrejszki Judittal találtuk ki, hogy műfajhatárok nélkül egymás mellé tehetjük azokat a dalokat, amelyek lelkileg összetartoznak. Ő öt gyermek édesanyja, barokk szoprán énekes, csemballóművész, és orgonál is. Nagyon hasonlít a gondolkodásunk, habitusunk, a zenéhez való hozzáállásunk. Én a dalok élő, népi formáját énekelem, Judit pedig a műzenei forrásokból ad elő. Szépen megférünk együtt, sőt kiegészítjük egymást. Az első dal címe Mindez világ örvendezzék. Ez egy latin nyelvű, gregorián forrású, vidám csengésű dal.
– Hogy talált rá?
– Ehhez annyi mindenről kéne mesélnem…
– Meséljen!
– Azt talán sokan tudják rólam, hogy gazdag zenei környezetben cseperedtem. Egyrészt a mamám miatt. Ő Kodály-növendék volt, hetvenen túl is aktív ének-zenetanár és karnagy, aki már egészen korán megismertetett a muzsika legszebb, legmélyebb rétegeivel. De még a tudós édesapám is táplálta muzsikus gyökereimet. Közgazdász volt, munkája révén az egész világot beutazta, és mindenhonnan népzenei lemezeket hozott. A belvárosban nőttem föl, négy-öt évesen, mint egy kis papagáj, svédül, bolgárul, mindenféle nyelven énekelgettem a dalokat a lemezjátszó után. Mindez később szervesen ötvöződött azzal, amit megtanultam, már szét sem tudom választani. Ezért hallhatunk ennyi mindent ezen a lemezen is.
– És a görögök?
– A táncház mozgalom fénykorában eljártam a délszláv–görög estekre is. Nagyon érdekelt, hogy tükröződnek a dalokban élő indulatok, érzések a néptánc mozdulataiban. Sokáig viszont nem találkoztam olyan emberrel, aki úgy kalauzolt volna a görög népzene világában, ahogy, mondjuk, az erdélyi, moldvai dalok gyűjtésénél megszoktam. Még nyaralni sem voltam arrafelé. Ám egyszer csak jött egy e-mail egy görög újságírótól, aki a kocsijában véletlenül meghallott tőlem egy dalt a Kismet című világzenei lemezemről. Egy ipiroszi görög dalt kombináltam egy írrel. Ez a görög srác pont arrafelé nőtt föl, ahonnan az eredeti dal származik, sőt nagybátyja, aki neves népi énekes volt, gyakran elő is adta azt. A fiú akkoriban DJ-ként dolgozott, megszerezte a lemezt, és nagy sikerrel játszotta is a klubjában. Teljesen lázba jött, és amint tehette, ideutazott. Egy teljes hétvégét átbeszélgettünk, rengeteg érdekeset tanultam tőle. Azt mondta, el kell mennem vele egyszer a szülőfalujába. Nem sokkal később úgy hozta a sors, hogy Athénban léptem föl. A koncert után odajött és azt mondta: most, vagy soha! Elmegyünk Ipiroszba. Tejben-vajban fürösztöttek, Erdélyt idézte a családszeretetük, a vendéglátásuk, még a hegyeik is, nem ritkák arrafelé az olyan helyek, ahová ma is csak szamárháton lehet feljutni.
– Manapság divatos a görögöket a felelőtlenség, hanyagság, csőd kapcsán emlegetni.
– Nem szeretem a politikát. Caterina Stenou, az UNESCO kulturális igazgatója mondta egy interjúban: a kultúra a gyengéd érintés, a politika pedig nyers erő. Ezt pontosan így gondolom én is. Nem „tiszta forrás”, amiből bátran meríthetünk. A valódi művészet, kivált a népművészet, viszont mindig az. Erről a bartóki gondolatról beszéltem az UNESCO-díjam átvételénél is.
– Mi is volt pontosan az a díj?
– Az Artists for Peace – Művészek a békéért társaság tagjává neveztek ki. Tavaly októberben, Párizsban vehettem át az elismerést. Pont apukám születésnapján, aki már nincs köztünk.
– Milyen társaságba került?
– Az egész világon összesen negyvenöt művész tartozik ide, magyarként én vagyok az első. Van köztünk mexikói indián író és olyan ismert művésznő is, mint Celine Dion. De térjünk vissza a lemezre. Azt hiszem, itthon jelenleg nekem van a legnagyobb autentikus görög népzenei anyagom. Ott találtam erre a törökországi görög dialektusban énekelt dalra. Egyébként egy fiatal bosnyák dobos kíséri és egy temesvári román udos, aki theorbán is játszik.
Nagyon könnyű így interjút csinálni. Csak végigmegyünk a számokon, és dőlnek a történetek. (A theorba egy igen hosszú nyakú húros hangszer, de azt nem mertem megkérdezni, mi az az ud. Annyi helyünk nincs a lapban. Utánanéztem: egy keleti eredetű rövid nyakú lant.)
– A következő a Kedves álmot kezdetű dal.
– Ez egy moldvai csángó ének, Mária altatja a Kisjézust – mondja, és már énekli is az első sorokat. Mintha elcsendesedne a zajos Deák téri kávéház. Aztán tovább sorakoznak a dalok, a történetek, de azt hiszem, akkor járnak igazán jól, ha meghallgatják Sebestyén Mártát. Akár lemezen, akár élőben. Szerencsére bőven van rá alkalom, csak keresni kell. Szép karácsonyt mindenkinek – búcsúzik tőlem és olvasóinktól az énekesnő. Megrázza táskájából előhúzott csengettyűfüzérét. – Ezt ilyenkor mindig magamnál tartom, és ha ismerőssel találkozom, csengetek és eléneklem neki: Csordapásztorok midőn Betlehemben…
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Lola és a Mikulás zoknija
- Mindez világ örvendezzék!
- Mese a székely leányról, aki hitt az álmainak
- Hol az öröm télen?
- Gyerekek mondják…
- A mikulásvirág
- Milyen az ajándékozási stílusa?
- Tamással sülve-főve
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!