Básti Juli: “Megtanultam a jelenben élni”

– Milyennek ígérkezik ez az éve?
– Nagyon várom már, hogy mit hoz, mert az előző különösen fájdalmas volt. Nem szakmailag egyébként. Tavaly halt meg a mamám is. Annyi rossz dolog történt velünk, mint sok-sok év alatt. Nyáron már listát kezdtem írni, annyira csőstül jött a baj, de gyorsan abbahagytam, nehogy én hívjam be a rosszat. Amit már tudok, az az, hogy februárban kezdjük próbálni a Hamletet, és én leszek Gertrúd. Alföldi Róbert rendezi, már mondott néhány dolgot arról, amit kitalált, izgalmas dolgokat, úgyhogy nagyon várom a próbákat.

– Várja az újat, vagy inkább tart tőle? Legyen az új szerep, új recept, új iskola a gyereknek?
– Egy iskolaváltáson éppen túl vagyunk, hála istennek, az én nagyfiam, Samu remekül megold mindent. Ez például a tavalyi lista jó oldalára került. Szeretem az új dolgokat, de azért nem várom őket annyira. Talán azért, mert az egész gyerekkoromat várakozással töltöttem. Hajtottam az időt, hogy végre felnőtt legyek. Vagy a múltban éltem, vagy a jövőbe vágytam. Felnőttként sokat dolgozom azon, hogy képes legyek a jelenre koncentrálni.

– Ismert történet, hogy megváltoztatta a nevét a felvételi előtt, de azt nem tudom, hogy pontosan miért. Azért, hogy megvédje magát a megjegyzésektől, vagy azért, hogy hiteles visszajelzést kapjon?
– Azt akartam, hogy fogadjanak el annak, aki vagyok. A gyerekkoromat végigkísérte, hogy „Ja, a Básti lánya…!” Emlékszem, egy prózamondó versenyen bejutottam az országos döntőbe, felolvasták a nevemet, és rögtön kérdezték is: nem a Básti Lajos lánya? Én meg rávágtam, hogy nem. Később egy főiskolai osztálytársnőm, Sándor Erzsi (újságíró – a szerk.) mondta, hogy ő is ott volt, és rögtön tudta, hogy igen, az vagyok, olyan indulattal vágtam rá, hogy nem.

– Miért akart színész lenni?
– Kiskoromtól a színház körül forgott minden. Végszavaztam a szüleimnek, darabokat olvastam, színházba jártam. Semmi nem érdekelt annyira, mint az emberek viselkedése, az indítékaik, a jellemek, hogy ki milyen ember. Ezt figyeltem, ez töltötte ki az életemet, erről fantáziáltam, és ez a mai napig így van. Éreztem, hogy ehhez értek. Sőt, hogy csak ehhez értek. Ezért estem kétségbe, amikor a papám, akinél nagyobb, erősebb és magabiztosabb ember számomra nem létezett a Földön, szó szerint eltiltott ettől a pályától. Óriási dolog volt dacolni ezzel, áttörni, vagy legalább valahogy átjutni ezen a falon.

– A szülei mindketten színészek voltak, de ha jól gondolom, a családban az édesapja volt a meghatározó.
– Ez egyértelmű.

– Ön el tudott volna képzelni hasonló szereposztású családot? Akár úgy, hogy az ön pályája rendelődik alá, vagy fordítva?
– Már gyerekként éreztem, hogy az úgy nem jó. Láttam, hogy a mamám mennyire szenved színészként, emberként. Ők ráadásul egy színháznál is voltak, és talán bizonyos szerepeket a mamám ezért nem kapott meg. Igen, gyerekként is azt gondoltam, hogy jobb volna az egyensúly.

– Ebből a szempontból egyesítette a szülei életét. Minőségi, sikeres pálya és biztos család.
– Talán mert nagyon erősen akartam, hogy ezt megteremtsem valahogy. Nekem a munkám nagyon fontos, nem érezném jól magam, ha nem dolgoznék sokat, de a legtöbbet a gyerekek jelentik. A nagymamám hat gyereket szült, egy meghalt kiskorában, így a mamámék öten maradtak, és csodálatos család voltak. Erős támaszt kaptam tőlük, példát arra, mi mindent tud adni a nagycsalád. Micsoda bázis, ha az ember beletartozik egy ilyen „kupacba”. A pályámon is kerestem ezt. Kaposvárott vagy a Katonában is azért éreztem olyan jól magam, mert egy család voltunk, szűk, szoros közösség.

– Nem sokat lehet tudni az ön hétköznapjairól, arról, hogyan él. Szerintem nemigen jut eszébe senkinek, hogy például főzőműsorba, vacsoracsatába hívja.
– Dehogynem! Hívtak is, csak nem megyek. Pedig mosok, főzök, vásárolok, mindent megcsinálok otthon, de recepteket diktálni, főzőcskézni nem fogok, ezt ne várják tőlem. Szenzációs szakácsok vannak a világon, főzzenek ők. Az én szakmám az, hogy bemegyek a színházba, vagy felkérnek egy filmre, és játszom. Szerintem ez így van rendjén, nem?

– De igen. Valamelyik este olvastam, hogy a férjét már a főiskolán ismerte.
– Igen, akkor lettünk szerelmesek egymásba, jártunk is pár hónapig, csak aztán én elmentem Kaposvárra, ő meg Pesten maradt.

– Ezt nem is tudtam. Pont azt akartam kérdezni, mi volt az, ami miatt évekkel később már észrevették egymást.
– Észrevettük mi egymást akkor is, mi az hogy, de úgy volt jó, ahogy végül alakult.

– A férje és az édesapja két külön világ. Legalábbis egy kívülállónak. A férje kedves, lelkes, nyitott ember, ám az édesapja maximalizmusáról, nehezebb természetéről legendák keringenek.
– Igen, ez igaz, de például mindketten erős akaratúak.
Tamás másképpen közelít az emberekhez. Tényleg jó és kedves, de neki is határozott elképzelései vannak, és el is éri, amit akar. Az apám… Ha ismernék az emberek az életét, a fiatalságát, amit egyébként én is csak felnőttként ismertem meg, akkor értenék, miért volt olyan nyers. Tizenhat éves volt, amikor az édesanyja rákos lett, az apja pedig azzal jött fel Pestre, hogy áruért megy, majd hosszú évekre eltűnt. Az én apám meg ott maradt, és két éven át ápolta a haldokló édesanyját, akinek iszonyatos fájdalmai voltak. A halála után érettségiznie kellett, és ott volt a bolt, amit el kellett adnia. Feljött Pestre, mert színész akart lenni, de előbb meg kellett tanulnia rendesen magyarul, mert „kászthályi” tájszólásban beszélt. Megtanult.

– De milyen szépen…!
– Utána Párizsba ment, majd Londonba, ott felvették a BBC-hez bemondónak, de kitört a háború, és huszonnégy óra alatt döntenie kellett, megy vagy marad. Hazajött. Másnap elvitték munkaszolgálatra, onnan megszökött, és két évig szeneslegényként dolgozott, szenet lapátolt. Iszonyatosan nehéz élete volt! Ezután jött mindaz, amit „Bástiként” ismerünk. Mit várunk? Hogy lehetett volna kedves, bölcs öregember? Nem volt az. Velem a negyede sem történt az életem során annak, ami vele. Mi nem tudjuk, milyen igazán félni, bizonytalanságban, reménytelenségben élni, mégis örökké sírunk. Persze hogy nem bírta, ha valaki félvállról vette a dolgokat, persze hogy megkövetelte maga körül a fegyelmet. Nem élte volna túl mindezt fegyelem nélkül.

– Megkérdeztem jó néhány embert, mi jut eszükbe önről. A leggyakoribb említés az volt, hogy szép.
– Komolyan? És az, hogy milyen színész?

– Azt másodiknak. Hogy jó, nagyon jó, az egyik legjobb. De az első az volt, hogy szép. Pedig én azt érzem, ön nagyon szereti a „csúnya” szerepeket.
– Imádok csúnya lenni, imádom a rútakat. Vesszőparipám, hogy nem csak a szépekről gondolható, hogy jó velük lenni, hogy érdekesek, hogy kíváncsi vagyok rájuk. Azt akarom, hogy ne csak azt mondják: hú, de csúnya, hanem azt is: hú, de érdekes. Ezeket a figurákat általában én is találom ki, az Übü mamát az összevarrható sebével, a Három lány kékben nőalakjának a visszereit.

– Egyébként is fontos, hogy a szerepekhez hozzátegye a magáét?
– Másként hogy lehetne? Nagyon szenvedek, ha olyan rendezővel dolgozom, aki mindent tud, mindent megmond. Olyankor idegesebb is vagyok előadás előtt, másképpen ideges. Mert nem tehettem hozzá, amit a szívem szerint hozzátettem volna.

– Mennyire csapatjátékos?
– Nagyon. Jó színházi előadás nem születhet meg úgy, ha valaki magára húzza az egészet. Láttam a Velencei kalmárt Dustin Hoffmannal. Remek volt benne, de minek? Rossz előadás volt, egy idő után már ő sem érdekelt. Egy ember, legyen bármilyen jó, nem elég.
 

Névjegy
• Kossuth- és Jászai Mari-díjas
• Szülei: Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa
• A Nemzeti Színház társulatának tagja (korábban Kaposvárott és a Katona József Színházban játszott).
• Férje Puskás Tamás színész, rendező, a Centrál Színház igazgatója (első férje Gothár Péter rendező).
• Három fia van: Márton (30), Samu (15), Dávid Pál (13).
• Legfontosabb színházi szerepei: Mása (Három nővér), Übü mama (Übü király), Hedda (Hedda Gabler).
• Néhány a filmek közül:
 A vörös grófnő, Sztálin menyasszonya, Üvegtigris.
• Szinkronszerepei:
A simlis és a szende, Született feleségek, Egy rém rendes család, Elemi ösztön

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Básti Juli: „Megtanultam a jelenben élni”
• Szimbólummá vált tárgyak a világból
• Holtomiglan-holtodiglan Hollywoodban
• Kutyaterápia a tanórán?
• Elmarad idén a tél?
• Lehet boldog a gyerek?
• Anya főz
• Dr. Vekerdy Tamás rovata

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!