Aktuális

Hidegterápiával a fájdalom ellen

Számtalan gyógyító hatása van a hidegnek, és ezt eleink is tudták. A hideg vízzel való hűtés, borogatás több ezer éves. A mai orvosok számtalan betegség – olykor gyógyíthatatlanoknak tartottak – kezelésére is alkalmaznak hidegterápiát. A hideg jótékony hatása elfogadott, mellékhatása pedig nincs.

Aki évek óta szenved ízületi fájdalmaktól, reumás panaszoktól, vagy éppen a gyógyíthatatlannak tartott pszoriázistól, sok mindent kipróbál tünetei enyhítésére. A teljestest-hidegterápia eddig ismeretlen volt, de ma már elérhető.

A hidegkamra ellenjavallt:

  • Akut szív- és keringési betegségek
  • Pacemaker használata
  • Terhesség, tumor, tbc
  • Akut légzőrendszeri kórok
  • Fél éven belül lezajlott infarktus
  • Extra magas vérnyomás

A jótékony mínuszok

Egy kulturált rendelőben gondos kikérdezés, vizsgálat után fiatal, pikkelysömörtől szenvedő férfi vetkőzik. Komikus, amint edzőcipőben, fürdőnadrágban, kesztyűben, száj- és fülvédővel belép a mínusz hatvan, majd mínusz száztíz fokos hidegkamrába. Aki nézi, megborzong, eluralkodik rajta a félelem, nehezen hiszi el, hogy a hámló vörös bőr, a lehulló pikkelyek épp ettől múlnak majd el.
– Nagyon féltem, de már nem tudtam dolgozni – mondja Sz. Béla marketingigazgató, aki húsz kezelésen van túl. – Az egész testemen elhatalmasodott a pszoriázis, és mint egy utolsó szalmaszálba, úgy kapaszkodtam ebbe a gyógymódba. Hihetetlen, Magdolna, de a hatodik kezelés után látványos lett a javulás.

A teljestest-hidegterápia mellé életmódot váltottam, és már nem szorongok, hogy a sötét öltönyömön pikkelyek éktelenkednek – büszkélkedik a harminckét éves fiatalember, már a futópadon, ahol a kötelező levezető mozgást végzi.

Hidegterápiával a fájdalom ellenFogyni is lehet vele

A hideglevegős terápiát három évtizede a japán dr. Yamauchi fejlesztette ki, reuma kezelésére.
A módszer azóta sokat változott, és a világ számtalan pontján, a teljes testen alkalmazzák.
– A több mint száz Celsius-fok minden előjellel ijesztő. Először mindenki fél, azt hiszi, nem bírja ki, de a látványos állapotjavulás bátorságot ad – mondja dr. Vass Ilona bőrgyógyász. – A kamrában a hideg a páciens testére sokkolóan hat, és beindít bizonyos gyógyulási folyamatokat. A bőr ötfokosra hűl le, de a test belsejében megmarad az állandó harminchat fok. Mivel a szervezet védekezik, le akarja küzdeni ezt az óriási különbséget, mozgósítja erőit, vagyis az immunrendszert hihetetlen sebességgel aktivizálja.

A fájdalom csökkenése pedig annak köszönhető, hogy a hidegérzet kioltja, szakszóval kifejezve, kiüti a fájdalomérzetet. Ez bonyolult idegrendszeri folyamat – magyarázza a doktornő.
A hidegterápia nem csodaszer, nem mindenre, és nem mindenkinél alkalmazható! Viszont sokízületi gyulladások, reumás panaszok, pikkelysömör, ekcéma estén kiváló hatású. A stressz oldásában és fogyásban is segít, hiszen a szervezet immunválaszai következtében több olyan hormon szabadul fel, amiből a depressziósoknak kevés van.
– A kezelést mindig orvosi konzultáció előzi meg.
A páciens száraz testtel, ruhátlanul lép a kamrába, ahol orron át lélegzik, mozog, sétál. A külső irányítóval mikrofonon tartja a kapcsolatot, így tudja, mikor kell egyik kamrából a másikba lépnie. A krioterápia sokk, mely vérbőséget okoz a bőr, a kötőszövetek, az inak, az izomzat és az ízületek területén, így megszünteti a fájdalmat, a gyulladást, beindul az öngyógyítás, regenerálódnak az izmok, megnyugszik az idegrendszer.
A terápia előnye, hogy gyakorlatilag annyi veszélye, mellékhatása van, mint a szaunának – állítja dr. Vass Ilona, aki külföldön szerzett tapasztalatot, mielőtt idehaza is alkalmazni kezdte a módszert.
Azt mondja, optimálisnak a tíz kúrából álló kezelés tartják, de bizonyos esetekben a fájdalom megszűnése, az ízületek mozgékonysága hamarabb bekövetkezik, és a betegek hetven százalékánál javul a mobilitás, negyven százalékuknál sokkal kevesebb gyógyszerre van szükség, a fájdalomcsillapító pedig elhagyható.

Régi módszerek:

A hideg persze nem csupán mínusz 110 Celsius-fokon alkalmazható. Lássunk néhány területet és néhány alkalmazási módot, amikor a gyógyhatás kihasználható.

A testre

A szauna, a forró vízzel történő zuhanyozás egyaránt jó, mert mindkettő kitágítja az ereket. A hideg és a meleg váltogatásával gyakorlatilag meg lehet tornáztatni a test ereit. De ez csak akkor következik be, ha szauna, meleg zuhany után igazán hideg vízzel letusol, vagyis összehúzódásra készteti az ereket. Ezt a váltogatást érdemes egymás után négyszer ismételni. Az értorna, a keringés javulása csak így következik be! A zuhanyozást, szaunázást mindig hideg vízzel fejezze be!

Sportsérülésre

Az él- és az amatőr sportolók sérüléseinek első ellátására egyaránt a „fagyasztó spray-t” alkalmazzák a sportorvosok. A hideggel tudják csökkenteni a bevérzést, az ödémát és a fájdalmat.

Lázra, fejre

Nem szabad elfelejteni, hogy a magas láz csillapítására máig a legjobb módszer a hűtőfürdő. Fejfájás, napszúrás esetén nagyanyáink hideg vizes kendőt tettek a homlokra, nyakra. Hidegterápiát alkalmazunk akkor is, ha hideg vízzel leöntjük vagy hűtőgéllel kenjük be a problémás testrészünket, ha pár percre jeges pakolást helyezünk magunkra, ha kánikulában bemegyünk egy klimatizált helyiségbe.

Konyhában

Sütés, főzés közben gyakori az égési sérülés. Ilyenkor az első teendő, hogy
a bőrfelületet hideg vízzel kezeljük, hűtsük.

Hidegterápiával a fájdalom ellenBőrgyógyászatban

A bőrön történő kisebb beavatkozások – például szemölcsök eltávolítása – előtt spray-vel (klór-etillel) fagyasztják az érintett területet, így az eltávolítás kevésbé fáj, és kisebb a vérzés. A folyékony nitrogén – ami –196 Celsius-fok hőmérsékletű –, jól alkalmazható vírusos szemölcsök, egyéb növedékek eltávolítására, és egyes bőrbetegségek kiegészítő kezelésére.

Lábra

A fáradt lábat jól regenerálja a váltófürdő! Ehhez két lavórba kell vizet készíteni: jegeset, illetve forrót. Lábát 2-3 percre helyezze az egyik, majd a másik lavórba, és ezt ismételje ötször.
A módszer javítja a láb, a boka vérkeringését. Télen, ha hó is esik, elég egy forró vízzel telt lavór, a hideget pótolja úgy, hogy sétál néhány kört a hóban. A hajnali, harmatos füvön való sétálás is ezt a célt szolgálja.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Hidegterápiával a fájdalom ellenMeryl Streep: Lady vasból, a szíve aranyból
  • Vajon ő az igazi?
  • Hidegterápiával a fájdalom ellen
  • Lenyúlhatja a páromat?
  • Valentin vacsora a sztárbloggertől
  • A lánykérés itt van a levegőben
  • 6 kérdés a potenciazavarról
  • Varró Dani: Misi és a fegyelem
  • Dr. Vekerdy Tamás rovata: Segítség! Akaratos az unokám!

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top