Tíz nő, aki nálunk talált új otthonra

„Már óvodásként megismerkedtem a csárdással”

Danyilova Galina (54) – Oroszország

1982-ben jöttem Magyarországra. Szülővárosomban, Szent-Pétervárott tanultam hegedülni, később a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban ismerkedtem meg férjemmel, egy magyar csellistával. Együtt jártunk órákra, sok időt töltöttünk zenén kívül is közösen, egymásba szerettünk. Tudtam, hogy ha Magyarországra költözünk, az áldozattal járhat, de a rangsorban előrébb szerepelt a család. Játszottam a Fesztiválzenekarban, kamarazenekarokban és ’84 óta vagyok az Operaház koncertmestere, ugyanitt dolgozik férjem is. Szinte meseszerű a kapcsolatom Magyarországgal: óvodásként egy táncversenyre csárdást tanultam, szüleimmel sokat hallgattunk Koós Jánost, Koncz Zsuzsát, és ma is nagyon szeretem a Latinovits- és Ruttkai-filmeket. Akkoriban nagy divat volt a levelezés is – nekem magyar cím jutott. Érettségi ajándékként pedig Bartók-lemezt kaptam. Úgy gondolom, ezek nem véletlen jelek. Amikor ideköltöztem, nagyon rokonszenvesnek találtam az embereket. Az első két évben nagyon nehezen ment a beszélgetés, férjem, anyósom és a tanítványaim segítettek a tanulásban.

„Többet éltem Budapesten, mint Párizsban”
Félicie de Gérando (47) – Franciaország

’82-ben jött először Magyarországra, 3 héten keresztül ismerkedett az országgal, majd később Párizsban, az egyetemen magyar történelmet, nyelvet és lingvisztikát is tanult: diplomáciai képzéséhez a meglévő nyelvek mellé a magyart választotta. „Távoli, apai ágon részben magyar származású vagyok, ezért döntöttem a magyar nyelv mellett, ’86 óta pedig már a doktorátusom miatt kutatóként jöttem vissza, azóta itt élek.” Budapestet és Párizst  nem látja hasonlónak (mások az emberek, az életmód, az atmoszféra), de kedves számára Budapest „sármja”. „A Duna-parton lakom, nagyon szeretem a kilátást és a Lánchíd és Margit híd közötti szakaszt, sokáig éltem a belvárosban is. Gyakran járok a Margit-szigetre, a korzóra is és a Kopaszi gátra, és sokszor reggelizek a Centralban. Gyerekeimmel is megismertettük mindkét kultúrát, gyakran látogattunk haza, most egyetemistaként Franciaországban tanulnak mindketten, miután a budapesti francia gimnáziumban sikeres érettségit tettek. Érdekes, de ma már elmondhatom, hogy többet éltem Magyarországon, mint ahol nevelkedtem.”

„9 napon át vonatoztam Magyarországra, hogy itt élhessek”
Huang Szilvia (43) – Kína

Először csak turistaként érkezett: gyerekkorában látta a Sissi című filmet és nagyon szerette volna megnézni ennek helyszíneit. Később aztán egy munkatársa ideköltözött, az ő lelkesedésére döntött úgy 20 éve, hogy Magyarországon fog élni. 9 napig tartott az út vonattal Szibérián, Oroszországon keresztül. „Eleinte angolul próbáltam kommunikálni, de ez gyakran okozott problémát üzletben, ügyintézésnél” – meséli. Munkatársa és környezete sokat segített a magyar nyelv tanulásában, de voltak nagy kihívások. „Nagyon nehéz kiejtenem az »r« hangot, az ilyen szavak okozták a legnagyobb problémát. A kedvenc szavam viszont az »igen«. Ezt tanultam meg legelőször.” Sok mindent megtalált a helyszínek közül, amit annak idején a filmen látott. Egészen másnak hatott élőben, mint a filmben, de azt mondja, megérte. Szereti Budapestet, de a vidéki városokat gyakran jobban kedveli: „A Balaton gyönyörű, a gyógyfürdőkben is jól érzem magam, Egerben vásáron voltam, együtt boroztunk, énekeltünk és táncoltunk, nagyon érdekes volt, és mindenki boldog volt. Fontosnak tartom, hogy az országok megismerjék egymást kultúráját.”

„Hirtelen azt éreztem, hogy tartozom valahova”
Nagy Ildikó Noémi (36) – Amerikai Egyesült Államok

Fotó: Tarsó Kata

Amerikában nőtt fel, ahol zárt, emigráns életet éltek kint, a magyar kultúra szerint. Még nem volt 20 éves, amikor úgy döntött, ő Magyarországon szeretne élni. „Apukám Erdélyben nőtt fel, anyukám is magyar, de kicsi gyerekkorától kint nevelkedett. Otthon mindig az volt a mondás: »itthon Magyarország, odakint Amerika«. Nekem nem jött be Amerika. Mindenki menekül oda, én viszont onnan el. Amikor az általános iskola 2. osztályát apukám ösztöndíja miatt itt jártam, hirtelen azt éreztem, tartozom valahová, és ide tartozom.” Utána csak néhányszor, rövidebb ideig járt Magyarországon, de 17 évesen úgy döntött, ide költözik. „Hogy külföldi vagyok, az mindig óriási szakadék volt, nem voltak például közös gimnáziumi emlékek, nem láttam azokat a tévéműsorokat, amiket mindenki ismert. Ma is maradtak még nyomai. A főiskolán sok pontot veszítettem vizsgákon, mert nem értettem bizonyos szavakat. Otthon magyarul beszéltünk, de olyan dolgokat nem tanul meg az ember, hogy »önkormányzat« és »fregoli« (utóbbi Amerikában nincs is).” A nyelvet önszorgalomból tovább tanulta, időközben pedig magyar író lett belőle. „Nagyon nagy harc ez, eleinte óvatosan mertem csak írogatni, de egy tanárnőm mentorált és sokat segített a helyes megfogalmazásban, a vesszők használatában, amit mind huszonéves fejjel kellett megtanulnom.”

„Lenyűgöznek a gyönyörű, budapesti épületek”
Thuróczy Lászlóné Marina (70) – Oroszország

A moszkvai Műegyetem kollégiumában ismerte meg férjét. Egyetem végén összeházasodtak, hamarosan kisfiuk született és Magyarországra költöztek. „Egy asszonynak a férje mellett a helye, és a Szovjetunióban villamosmérnökként fegyvereket kellett volna terveznem, amikkel embereket ölnek. Ezt nem akartam.” 1966-ben érkezett Magyarországra 8 hónapos fiával, hatalmas hóviharban. Férje albérletben lakott, ő a gyerekkel anyósához költözött. „Parasztházban laktunk. A WC a kertben volt, a vizet a kerti kútból hoztuk. Anyósom nem segített a nyelvet tanulni, saját tapasztalatokat kellett szereznem. Sógornőm például főzés közben mutatta a zöldségek nevét, később a kollégáim is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, egyik kolléganőm például sok népdalt és nótát énekelt nekem. Kisebbik fiam ma már bölcsész, most ő segít sokat, hogy még pontosabban fejezhessem ki magam.” Ma már Budapesten él, egyik kedvenc helye a Feneketlen-tónál a park: „Ha édesanyám vendégségbe jött hozzánk, sokat sétáltunk ott. Hobbim, hogy felfedezzek Budapesten gyönyörű épületeket, fantasztikus például a Mai Manó Ház és a látvány a Bazilika tetejéről.”

„Teljes életet élek itt”
Haiya Ali (31) – Szíria

Különböző országokban élt, mielőtt Magyarországra költözött, például Szaúd-Arábiában, az Arab Emirátusokban, Líbiában. Édesanyjával érkezett Magyarországra, itt ismerkedett meg férjével. „Édesanyám szíriai diplomataként dolgozott Budapesten, így ismertem meg lassan az országot, és a páromat is. Ma már 8 éve, hogy itt élek.” Az első szó, amit magyarul megtanult, a „szia” volt, és ezt tartja a legkönnyebbnek is. A nyelv még ma is okoz nehézségeket, de úgy látja, az élete nem sokban különbözik az otthonitól: „Dolgozom, van egy kislányom, vannak barátaim, akikkel gyakran ülünk le egy kávéra vagy látogatjuk meg egymást. Teljes életet élek itt, nem gondolkozom azon, hogy elköltözzem, de ha bármilyen okból mégis így alakulna majd, biztos, hogy gyakran visszalátogatnék.”

„A legszebb magyar szó szerintem ez: »gyönyörű«”
Dr. Phan Bich Thien (43) – Vietnam

Vietnamban született, Moszkvában járt egyetemre, itt ismerkedett meg és házasodott össze magyar férjével. Kultúrája szerint egyértelmű, hogy a feleség megy a férj házához, és férjének is nehezebb lett volna megszokni a vietnami körülményeket, klímát. Több mint 20 éve költöztek Magyarországra. „Megismerkedésünk előtt nem jártam itt, de hallottam például a Balatonról és a budapesti hidakról. Most is gyakran rácsodálkozom, hogy Budapest milyen csodálatos. Szerintem az egyik legszebb város a világon, nagyon ritka, ahol ilyen harmóniában vannak a dombok, a síkság és a folyó. Első nap a Bartók Béla úton sétáltunk, aztán át az Erzsébet hídon, egészen a Bazilikáig, aztán a Duna-parton ültünk le körülnézni.” Úgy gondolja, a magyar nyelv a legnehezebb a kínai után, és semelyik másikhoz nem hasonlít. „A kötőszavakkal, igekötőkkel hosszan küzdöttem, nagyon szép és ritmusos szó viszont az, hogy »gyönyörű«. Az ételek közül nagyon szeretem a lecsót, halászlevet, zöldbabfőzeléket, de szívesen eszünk otthon vietnami ételeket is. Törekszünk rá, hogy a gyerekek mindkét kultúrát megismerjék. Az ember minden kultúrával többet lát a világból és könnyebb megértenie más embereket.”

„Szeretem, hogy minden nap összefutok egy ismerőssel”
Voula Avgouropoulou-Dercsényi (35) – Görögország

Athénban született, 2003 óta él Magyarországon. Tanulni érkezett ide, zongoristaként képezte magát tovább a diploma után a Zeneakadémián, majd találkozott későbbi férjével. Az első pillanattól nagyon tetszett neki Budapest. „Athén óriási és nagyon bolond város. Nagyon tetszett, hogy Budapest kisebb, minden közel van, sok helyre gyalog is eljutok, és majdnem minden nap összefutok egy ismerőssel.” A Zeneakadémián még sok külföldi diákkal tanult, nem hiányzott a magyar nyelv ismerete, de azóta sokat tanult. „Teljesen új hangokat kellett megtanulnom kiejteni, olyanokat, amelyek a görögben nem is léteznek, például az »a«,»ű« és »ő« hangok. De mára egészen jól belejöttem. Az embereket itt barátságosak és udvariasak, Görögországban egyszerűbbek és kevésbé finomak. Még mindig kicsit furának látom viszont a kommunikációt: sok ember zárkózott és nehezen fejezi ki az érzéseit. Gyakran nem derül ki, mit szeretnének, vagy éppen mi a problémájuk, inkább elfojtják ezeket.”

„Már nem tudnám elképzelni az életemet mákos rétes nélkül”
Zlata Kharitonova (23) – Oroszország

Cserediákként érkezett Szombathelyre. A három hónap alatt nagyon megkedvelte az országot, a kultúrát, az embereket, és az első naptól tanult magyarul. „Egyértelmű volt számomra, hogy a mesterképzést itt szeretném már elvégezni, de az ideköltözésem elsődleges oka az volt, hogy megismerkedtem egy magyar fiúval, akivel azóta is együtt vagyunk. Szégyellem, de az első utam előtt szinte semmit nem tudtam Magyarországról. Ma már órákig tudok róla beszélni, de az első benyomásom a szabadságérzethez kötődött. Oroszországban a kollégiumok nagyon szigorúak, este 11 után már nem lehet elhagyni az épületet, elektronikus belépőkártyát kell használni stb., itt pedig az első estémen Vad Fruttik-koncertre mentünk pár diákkal és teljes biztonságban éreztem magam egész éjjel.” Kedvenc magyar szavai az „elvámolnivalója” és a „legelégedettebb”, legjobban pedig a Hősök terét szereti és a kivilágított Parlament látványát. Amióta itt él, új szokásai is vannak: „Rendszeresen termálfürdőzésöm, és már nem tudnám elképzelni az életet mákos rétes, halászlé és disznótoros nélkül.”

„A magyar szavakat órákig tudom ismételni, mint egy dalt”
Lina Mounzer (33) – Libanon, Kanada

Sok utazás és állomás után érkezett Magyarországra. Bejrútban született, a polgárháború végén Kanadába emigráltak, de megjárta Németországot is. Hozzánk tavaly érkezett. „Eredetileg három hónapra terveztem az ittlétet egy írói ösztöndíj kapcsán, de beleszerettem az országba. Úgy érzem, mintha Budapest az otthonom lenne: európai, mégis van benne egy kis »Kelet«. Rengeteg érdekes emberrel találkozom és mindig lenyűgöz a város szépsége. Tudtam, hogy ez az a hely, ahol maradni szeretnék: barátságos emberek, gyönyörű ország, őrült nyelv, aminek nagyon tetszik a hangzása. Nagyon klassz szó például a »vakolathullás«, a »pályaudvar«, egyes szavak dallama annyira tetszik, hogy órákig tudom ismételni, mint egy dalt – ha valaki hallaná, zavarba jönnék.” Sok kedvenc helye van: az Andrássy út, a hidak, különösen a Szabadság híd. Ételek közül pedig szereti a paprikás csirkét és a káposztás rétest, de a határt meghúzta a lángosnál: abból egy falat után úgy érzi, egy teljes héten át aludnia kell. „Hetente legalább kétszer átbiciklizem a Lánchídon, és szép időben nincs jobb annál, mint Gerlóczy kávézó teraszára ülni egy kávéval és egy könyvvel, közben pedig nézni az embereket.”