Aktuális

Mit tudnak az egészségpénztárak?

Manapság egyre inkább előtérbe kerül az egészséges életmód, viszont gyakran sokat is kell áldozni erre. Az egészségügy finanszírozásában egyre nagyobb szerepet kapnak az önkéntes egészségpénztárak.

Mit tudnak az egészségpénztárak?„Az egészségpénztári tagság verhetetlen előnye, hogy a család eddigi eseti orvosi költéseit szervezett keretek közé tereli. A befizetésekre adókedvezmény vonatkozik (alapesetben az éves befizetés 20 százaléka, de maximum 100 ezer forint), ösztönzi az előre nem látható betegségek költségeire vonatkozó takarékoskodást, a szolgáltatások igénybevétele pedig orvosi, gyógyszerészi kontroll mellett történik – magyarázta dr. Lukács Marianna, a Patika Egészségpénztár vezérigazgatója. – Nem szabad elfeledkezni a munkáltató szerepéről sem: ma már Magyarországon egymillió olyan munkavállaló van, akinek kisebb-nagyobb összeggel a munkáltató tölti fel az egészségpénztári szolgáltatások igénybevételét lehetővé tevő kártyáját. Ezzel a munkavállaló azért jár jól, mert az egészségpénztárba folyósított pénz több elkölthető nettó forintot eredményez, mint a bruttó bérből a számos adó levonása után megmaradó nettó fizetés” – emelte ki a szakember.

Hogyan válasszunk egészségpénztárat?

Mint minden pénzügyi szolgáltató kiválasztásánál, itt is a bizalom a legfontosabb. Akárcsak egy bank esetében, ahol az ember a pénzét bízza másra, nincs a biztonságnál fontosabb szempont. Ráadásul az egészségpénztárnál az ember a pénzen kívül egy másik fontos vagyontárgyát, ha nem a legfontosabbat, az egészségét bízza másra. Jó beugró, ha az egészségpénztár nagyobb működési múlttal, jelentősebb (akár százezres) tagsággal, a bajban valóban segíteni tudó ügyfélszolgálattal rendelkezik. Ami pedig a gyakorlatias szempontokat illeti: érdemes figyelni a működési költségre, a tagot megillető árkedvezményekre és az egészségpénztári számlán gyűjtött, felhasználásra váró pénz hozamára is.

Az alacsony működési költség, a magas szolgáltatói árkedvezmény, a magas hozam mind jó érv egy egészségpénztár mellett. Ami pedig a szolgáltatásokat illeti, sokat spórolhatunk azzal, ha van az egészségpénztárnál a tagok számára ingyenesen elérhető prevenciós program.

Milyen élethelyzetben lépjünk be?
 
Két élethelyzet a legjellemzőbb: ha van beteg a családban, és ha valaki szeretne a családtagjai egészségéről gondoskodni. Nem kell magyarázni, hogy mennyire megterheli a család kasszáját egy betegség, főleg hogy állandóan emelkednek a gyógyszerárak. Ennél azonban nagyobb azoknak a köre, akik családtagjaik részére társkártyát váltanak, így gondoskodnak például a velük nem egy háztartásban élő idősebb szülőkről – mondta a vezérigazgató.

Milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe egészségpénztári számlánk terhére?

•    Gyógyszerek
•    Gyógyászati segédeszközök (pl. szemüveg)
•    Gyógyterápiás kezelések
•    Fogyatékkal élők életvitelét elősegítő szolgáltatások stb.

Mit tudnak az egészségpénztárak?

2012. január 1-jével szűkült az egészségpénztári számla terhére igénybe vehető szolgáltatások köre, így az év elejétől nem terjednek ki az eddig adómentesen igénybe vehető alábbi kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatásokra (ezek igénybevételére idén, más szolgáltatások mellett, már a SZÉP Kártya ad lehetőséget):

•    Egészségügyi és gyógyüdülés
•    Sporttevékenység
•    Fürdőszolgáltatás támogatása (gyógyfürdő, közfürdő)

A nyújtott szolgáltatásoknak csak egy része vehető igénybe adómentesen, míg egyes – például életmódjavító – szolgáltatások adókötelesek. A pénztárak számos szolgáltatóval szerződést kötnek. Ezek jelentős része kedvezményeket is ad, ha náluk vásárolunk, és sokan elfogadják az egészségpénztári kártyát is.

A jogszabályi változások miatt az eddig adókötelesen elszámolható életmódjavító szolgáltatások körében 2012. január 1-től nem vehető igénybe egészségpénztári szolgáltatásként (de szintén SZÉP Kártyával vehetők igénybe):

•    rekreációs (wellnessüdülés)
•    életmódváltozást elősegítő kúrák:
–    méregtelenítő kúra,
–    léböjtkúra,
–    preventív kúra mozgásszervi panaszok megelőzésére,
–    fogyókúraprogram.

Mi történik az el nem költött befizetéseinkkel?

Mint azt dr. Lukács Mariannától megtudtuk, az egészségpénztár befekteti a tagok számláin még költésre váró befizetéseket. Az ember arra számíthat, hogy a számláján parkoló pénz negyedévente gyarapodik. Ennek a mértéke a pénztáraknál eltérő, a hozam a jegybanki alapkamat aktuális szintje körül alakul, ráadásul a banki betétek kamatával ellentétben az egészségpénztári hozamokat nem terheli kamatadó, így az is egészségre költhető. Ha arra gondolunk, hogy jelenleg 50-60 milliárd forintra tehető az egészségpénztári vagyon, egyre nagyobb reflektorfénybe kerül az egészségpénztárnak ez az oldala is. A szakértők azt ajánlják, hogy mindenki rendszeresen ellenőrizze saját számlakivonatán, mennyi hozam illeti meg, és legalább félévente hasonlítsa ezt össze más pénztárak hozamaival is.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu, www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top