2012. Április 05.

Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza

Nemzetközi vita zajlott a neten arról, hogy Párizs nőnemű vagy hímnemű, azaz Le Paris vagy La Paris… Ennek részleteivel nem untatom önt, kedves Olvasó, de szerintem Párizs olyan, mint egy rafinált, okos szépasszony. Befogadja az idegent, de közben mosolyog: "Soha nem fogsz megismerni!"

V. Kulcsár Ildikó

Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza – Vaskos könyvet kellene írni e városról, nem cikket –, mondtam a páromnak az utolsó nap reggelén, amikor már rongyosra gyalogoltuk a lábunkat, és még mindig hosszú volt a listánk a szerintünk kötelező látnivalókról. – Párizsban megbolondul az idegen – folytattam felindultan, mert feldolgozhatatlan volt az a sok, egymásnak ellentmondó élmény, amely az előző négy nap alatt ért. Megcsodáltam a tudatosan megkomponált, széles sugárutakkal, terekkel, parkokkal és szépen karbantartott palotákkal hódító várost a Diadalív tetejéről, amelyet Napóleon építtetett, de csak a halála után „mehetett át” alatta. Díszmenet kísérte a koporsóját… Mélyen a szemébe néztem Rodin világhírű szobrának, a Gondolkodónak, és földbe gyökerezett a lábam a Louvre-ban, Mona Lisa előtt. Az eltávozott szeretteimre gondoltam a korinthoszi oszlopokkal díszített Madeleine-templom méltóságteljes falai között, aztán a Pigalle-on végignéztem a szexboltok kirakatait. Annyi van, hogy az ember megunja egy idő után. Rokonszenves festővel alkudoztam a Montmartre-on, de az üzlet hatalmas nevetésbe torkollt, hiszen az eredeti ár fele is csillagászati volt. Néhány perccel később meghatódtam a hófehér Sacré-Coeur (Szent Szívbazilika) áhítatos csendjétől.

Ruhapróba éjfélkor

Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza Ha a látogatót még a divat is érdekli, akkor nagyon mérges, hogy Párizsban is csak huszonnégy órából áll a nap. Mert sok-sok órát lehet eltölteni Champs-Elysées fényes üzleteiben, ahol hatalmas tömeg hömpölyög, vagy az Avenue Montaigne-on, a világ leghíresebb divatutcájában. Hölgyeim, jó és rossz hírt hoztam a fény városából! Egyrészt vonzó, virágos, nőies az idei nyár divatja, viszont a kirakatok telis-tele vannak azokkal a rémes „holdjárókkal” – hihetetlenül vastag talpú cipőkkel, szandálokkal –, amelyeken a nyolcvanas években ingott a világ nőtársadalma. Hozzánk is eljutnak majd… Mindenesetre itt akkor is vennünk kell valamit, ha kevés a pénzünk! Én például éjfélkor próbáltam egy gyönyörű, méregdrága nyári ruhát az Étoile (Csillag tér) közelében, majd másnap vettem egy hasonlót – olcsón – Toulouse-Lautrec és Edith Piaf „hazájában”, a Place Pigalle-on.

Az öreg hölgy

Furcsa, hogy ez a szabályos város rendszeresen produkál olyan építményeket, amelyek fenekestül felforgatják a közvéleményt. Ilyen volt a hipermodern Pompidou Központ vagy a Louvre udvarára épített üvegpiramis. Az 1889-es világkiállításra készült Eiffel-torony is úgy felháborította párizsiakat, hogy tiltakozó jegyzéket írtak a város „szégyene” ellen. A tiltakozók között volt Dumas, Maupassant, Clemenceau… Aztán a torony belenőtt a városképbe, ma már öreg hölgyként emlegetik a franciák. Nem azért, mert nőiesen kecses a maga hétezer-ötszáz tonnájával, inkább a kora miatt. Mi késő este látogattuk meg, és a második emeletéről csodáltuk a Szajna hídjait meg az éjszaka is fényárban úszó várost. Felemelő szépség, mintha az ember megérintené az örökkévalóságot… No, ekkor még nem sírtam, pedig tudtam, rövidesen válni kell, de másnap, a Bois de Boulogne fái alatt sírva fakadtam. Talán Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza azért, mert nem találtam azt a különös nénit, aki évekkel ezelőtt egy padon ült, és a kezében táblát tartott: „Meghallgatlak!” És a padja előtt hosszú sor kanyargott. (Ő adta az ötletet a Ne félj, mesélj rovathoz…) Talán azért, mert úgy suhant el a városban töltött idő, mint egy sóhajtás, ami kevés volt ahhoz, hogy mindent felfedezzünk, de arra elegendőnek bizonyult, hogy fájdalmas szerelembe essek. Persze két nap múlva már nevetve védelmeztem a párizsi ruhámat itthon, mert a lányaim szemet vetettek rá. Úgy látszik, jól választottam a Pigalle-on!