Iskola vagy játék? – Törvény dönti el?

„Két gyerekünk van, »nagylányom« idén szeptemberben megy óvodába. Tagja vagyok a helyi Szülők Közösségének, akikkel azon vagyunk, hogy megpróbáljuk kiharcolni azt, hogy a gyerekeink minél jobb ellátásban részesüljenek, legyen szó az óvodai étkeztetésről, vagy jelen esetben arról, hogy éretten, ha kell, hétévesen mehessenek iskolába. A mostani törvénykezés alapján úgy tudom, kötelezővé fogják tenni 3 éves kortól az óvodát, aminek eredményeképpen nyomás van az óvodavezetőkön, hogy minden augusztus 31-éig a 6. életévét betöltött gyereket iskolába küldjenek. A lányom augusztus 9-én született, így engem is közelről érint ez a dolog. Tisztában vagyok azzal, hogy hatévesen még nem lesz iskolaérett, legyenek bármilyen jók is az eredményei az iskolaérettségi vizsgálatokon. Hiszen ennyi idősen még a játék kellene hogy legyen a lételeme. Én is „évnyertes” vagyok (augusztus végén születtem, és még egy évig játszhattam), és még így is emlékszem, milyen nagy bosszúsággal töltött el, hogy nem tudom az „f” fecskefarkát megfelelően megrajzolni, tehát szenzomotoros koordinációm még hétévesen sem volt tökéletesen fejlett az íráshoz! Magam is pszichológus vagyok, így ebből a szempontból is érzékelem, hogy mekkora károkat okozna a felnövekvő generációban ez az új törvény. Kezdve azzal, hogy nagy kudarcélménnyel indulnak, és az iskolapedagógusok – legyen az illető bármilyen türelmes is –, nem lesznek képesek 25-30 (ne adj’ isten, még több) éretlen gyermekkel megfelelően foglalkozni. Ön hogy látja, mi szolgálná a gyerekek érdekét?”

Mikor?
A gyerekek érdekét, ahogy ön is utalt rá, az a rugalmas iskolakezdés szolgálta az eddigi törvények alapján, amely szerint a május 31-éig hatodik életévüket betöltött gyerekeket kellett beíratni az iskolába, de a szülőnek joga volt kérnie még egy évre gyereke felmentését, miközben arra is joga volt, hogy május 31-e után született gyereke beiskolázását kérje. (Ez a jogosultság egészen az október 31-éig született gyerekek esetében állt fenn!) Ez lehetővé tette a gyerekek egyéni elbírálását és – elvileg – a számukra legkedvezőbb lehetőség választását. (Márpedig ahogy sokszor idéztük, a gyermekek jogairól kötött nemzetközi egyezmény szerint, melyet a Magyar Országgyűlés 1991-ben ratifikált és törvénybe iktatott, minden intézménynek, bíróságnak, hatóságnak és törvényhozó szervnek minden, a gyermeket érintő döntésében a gyermek mindenekfelett álló érdekét kell figyelembe vennie elsősorban.) Természetesen, mint mindig, ennek a lehetőségnek is megvoltak a problematikus következményei. „Túl sok” gyerek kapott felmentést, az osztályok életkora akár két évre is „széthúzódhatott”, ami nagyon nagy különbség még ilyenkor. Ennek hátterében viszont általában az a felismerés állt, hogy az iskolák nem igazán felkészültek az óvodás gyermek fogadására, rendkívül éles a váltás, és míg az óvodában többnyire a gyerek életkorának megfelelően foglalkoztak vele, addig az iskolában az életkori szükségleteket és lehetőségeket egyáltalán nem vették tekintetbe. Ezért a szülők mintegy „kimentették” a gyerekeket a túl korai iskolakezdésből. Jó iskolák – jó tanítók – esetén persze sokkal korábban is lehetne, lehet iskolába menni, de akkor sem a tananyag nem nyomaszthatja az első éveket, sem a siettetés (mint például a jelszóvá vált „karácsonyra ír, olvas”). A 70-es években volt olyan alpolgármester, aki azzal dicsekedett, hogy kerületében az óvodák kihasználtsága 147 százalékos. Nem volt tudatában, hogy ezzel azt mondja, hogy az ő kerületében az óvodák működésképtelenek! Úgy fogta fel, mintha termelőüzemről lenne szó. Most is ilyen veszélyek fenyegetnek. A kutatások szerint a közoktatásban minden káros, ami egyértelműen kötelező vagy tilos, viszont ami lehetséges, az mindig hasznos. Sajnos igaz, amit ír, hogy az önkormányzatok nyomást gyakorolnak – törvényellenesen. Ha egy gyerek túl korán megy iskolába, ezt a hátrányát nem növi ki néhány év alatt, hanem viszi tovább magával egészen a késő kamaszkorig! (Ilyenkor még később is érdemes buktatás nélkül „visszahagyni” egy évvel a gyereket, hogy kortársai közé kerüljön. Megtáltosodik!) Az alapkérdés: az iskolát szabjuk-e a gyerekhez, vagy a gyereket szabjuk-e az iskolához? Csak az első lehetőség szolgálja a gyerek és az iskolázás igazi hasznát.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Borbás Marcsi: „Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!”
• Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza
• 3 fantasztikus süti a sztárcukrásztól
• Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkel
• Iskola vagy játék? – Törvény dönti el?
• A gyermektelenség lelki okai
• Tud élni a jogaival, aki beteg?
• Varró Dani: Misi és a személyi kultusz

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!