Aktuális

Ökoanyu: Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkel

Amilyen bizsergető és izgalmas a tavasz, pont annyira kellemetlen természetű találmány a tavaszi nagytakarítás. Erős belső tartás kell ahhoz, hogy hozzáfogjak.

Azt talán már mondanom sem kell, hogy akkor kezdtem el a zöldítés útjára lépni takarítás terén,
amikor Sári úgy döntött, elege van a háton kapálódzásból, és mászni kezdett. S miután a gyerekek a tapasztalás mélyebb szintjeit mindenképpen a szájukon keresztül szeretik megélni, minden létező tereptárgyat a szájába vett, nem szerettem volna, hogyha a padlócsempe felnyalása után kifehéredne az egész gyerek a klórtól.

Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkelAlapkellék a jó spricni

Nevetség tárgyát képeztem otthon, amikor egyszer beállítottam három különböző színű spricnivel (arra gondolok, amivel a virágokat meg az ingeket szoktuk spriccelni), de rendíthetetlen voltam, ugyanis minimum háromféle dologra kellett:
1) Istenien lehet egyéb, bolti környezetkímélő általános mosószereket hígítani benne (ezekből elég harmadannyi, mint amennyit kapásból ráborítanánk a szivacsra).
2) Lazán össze lehet kutyulni benne a házi csodaszereket, és utána könnyen felvihető.
3) A harmadikba tegyünk vizet, vágjunk félbe egy szivacsot, adjuk a gyerek kezébe, és mutassunk neki egy viszonylag nagy felületet, amire nem baj, ha spriccel (pl. konyhaszekrény alsó elemek). A világ legboldogabb gyereke lesz… Portörlésre kiválóan alkalmasak a mikroszálas törlőkendők. Nagy találmány, nagyobb drogériákban kellemes áron beszerezhetjük őket, és sokáig kiszolgálnak minket.
Ha már áttöröltük az áttörölni valót, és van pár felület, amelyen nedves ronggyal is átmennénk, a következő keveréket ajánlom: Miután nálunk a családban senki nem szereti az ecet szagát, fő barátom a bajban a citromsav.

Egy négydecis spricnibe vizet és két teáskanál citromsavat teszek, illatnak pedig pár cseppet a mosóparfümömből, amelyet a bioboltban veszek. Ezt használom általános „törlőszernek” pl. konyhai felületeken, radiátorra, kilincsekre, fogantyúkra. Mehet bele egy teáskanál bórax is, ha van kéznél, kitűnően fertőtlenít.
A felmosás hasonló: a félig öntött felmosóvödörbe egy-két evőkanál ecetsavpor (szintén a bioboltban kapható) és pár csepp teafaolaj, ez utóbbi remek fertőtlenítő. Én az illatát is szeretem, de aki nem, az mást is tehet bele.

Fürdőszoba-csiszatolás

Egy kis műanyag tálba teszek két evőkanál szódabikarbónát, és kevés vízzel pasztát készítek
belőle. Ezzel súrolom át a kádat, mosdót, majd bő meleg vízzel leöblítem. Ha nem bírok magammal,
akkor még át is törlöm utána. Ha már úgyis ott vagyok a kis szódabikarbónámmal, akkor egy füst alatt a lefolyót is tehermentesítem kicsit, fél bögre szódabikarbóna a lefolyóba (a legegyszerűbb tölcsérrel) és utána ráöntök 1,5 dl ecetet. Pezseg, sistereg, ráadásul ki is tisztítja a lefolyót. A fürdőszobára most találtam egy újabb módszert, amiben van egy pici csalás, de szerintem a tavaszi nagytakarításkor megengedett. Egy spricnibe töltünk 1,5 dl környezetbarát mosogatószert, 1,5 dl langyos ecetet, és ezzel letámadjuk a teljes fürdőszobát (kádat, zuhanyrózsát), majd menekülőre fogjuk. 10 percre leülünk a nappaliban egy jó tejeskávéval, és örülünk, hogy valami dolgozik helyettünk. Aztán megnézzük az eredményt, vakító csillogás fog majd fogadni minket, annyira hatékony, hogy még az ecetnek is megbocsátom a szagát. Azért én bő vízzel átöblítek mindent és szellőztetek egy jó nagyot. Na tessék, vége van az oldalnak, és még a felénél sem járunk… Pont mint a nagytakarítással…

 

Ökoanyu már a Facebookon is!
http://www.facebook.com/Okoanyu

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkelA legfrissebb szám tartalmából: 

  • Borbás Marcsi: „Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!”
  • Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza
  • 3 fantasztikus süti a sztárcukrásztól
  • Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkel
  • Iskola vagy játék? – Törvény dönti el?
  • A gyermektelenség lelki okai
  • Tud élni a jogaival, aki beteg?
  • Varró Dani: Misi és a személyi kultusz

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top