Aktuális

A Fradi és az Újpest is összecsap a 33 kívánságban

Megkezdődött a szavazás: hetvenhat Nők Lapja Café-látogató verseng ezúttal nem ajándékokért, hanem azért, hogy ő ajándékozhasson. A sportmezőny különösen érdekesen alakult.

A Fradi és az Újpest is összecsap a 33 kívánságbanSulymosi Imre „kegyeiért” a barlangászok küzdenek; a nevelőszülőknél élő kisfiú a Baradla-barlangba szeretne eljutni. Nagy eséllyel indul Marosi Csilla, aki egy egész csapatot, a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesületet hívta segítségül. Ők a turisták elől rejtett szakaszra is be tudnának jutni. Kisgyörgy Éva egy családi ebéddel fejelte meg a tétet, de ott van Makovics Dóra is, aki egyenesen Magyarország föld alatti világából írta a szakdolgozatát. Szintén kemény ellenfél Donka-Novák Viktória, aki barátjával rendszeresen túráztat fogyatékkal élő fiatalokat.

Megdobbant a ralis szív

Indul a 33 kívánság akció

Szavazz! Ki segítsen?

Hasonlóan erős mezőny a raliseké: négy sokat bizonyított harcos küzd Kanalas Gyuriért, hogy ő hívhassa meg a látássérült kisfiút néhány körre. Meggyőző Varga Zoltán pályázata: „RallySprint, Rallye Túra, illetve ORB versenyeken én vagyok az úgynevezett Safety Car biztonsági autó sofőrje, bármelyik versenyen a mezőny előtt nagyon szívesen vinném a fiatalembert akár egész nap.” Zoltán méltó ellenfele Csányi Attila, akinek sok ralis ismerőse ajánlotta fel a segítségét, mint írják: „versenyen kívül nagyon szívesen vinnénk őt egy vagy akár több körre is!” Závodi Miklós cége több éve szervez amatőr raliversenyeket, ő akár az egyik versenyen is vinné Gyurit. De nem maradtak ki az igazi nagyágyúk sem: Turán Frigyes és Zsiros Gábor, a hazai ralisport első számú versenyzőpárosa is ringbe száll, nem akármilyen felajánlással: „Boldogan vállalnánk Gyuri megautóztatását a Bükfürdő Rallye előtti tesztnapon.”

Földön, vízen, levegőben

Ugyan nincs ekkora tolongás a vízen, de itt is feltűnik egy igazán nagy név: Litkey Farkas vitorlázóbajnok ajánlotta fel a segítségét: hajózni vinné Kunu Vivient, az Oltalom Egyesület óvodájába járó kislányt. De a 33 kívánság akcióban mindenki egyenlő esélyekkel indul, így lehet, hogy a végén Mohos Katalin családiasabb, fürdőzős-fagyizós programja lesz a nyerő.

A pályán ellenfelek, itt egy célért küzdenek

A Fradi és az Újpest is összecsap a 33 kívánságbanAz igazán nagy összecsapás persze hol máshol, mint a focipályán várható – a B közép is küzdeni fog azért, hogy Boda Dávid náluk rúgjon labdába. A srác egy bajnoki meccsre szeretne elmenni, és a Vezess.hu szerkesztője, valamint egy sporttanácsadó cég mellett nem kisebb csapatok szálltak be a versenybe, mint az FTC és az Újpest FC. Esélyes tehát egy Fradi–Újpest döntő, de lássuk, az ősi ellenfelek mit kínálnak Dávidnak! A zöldek az érzelmekre hatnak: „A Fradi már nem először és persze nem utoljára segít hátrányos helyzetű fiatalokon. Hiszen élőben végigszurkolni egy bajnoki mérkőzést… (…) mindenkinek meg kell tapasztalnia, milyen egy Fradi-meccs” – írja Orosz Pál vezérigazgató, míg a lilák Balajcza Szabolcs csapatkapitányt dobják be, aki a komoly szavak mellett pluszokat is beígér: „Rendkívül fontos, hogy minden lehetséges eszközzel segítsük a nehéz helyzetben lévő fiatalokat. (…) Szeretnénk meglepni Dávidot egy, a csapat által dedikált labdával.”

Hogy végül ki lesz a nyertes? Rajtatok is múlik – de ehhez szavazni kell! Még egy hétig a 33 kívánság oldalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top