Aktuális

3 könnyű tavaszi recept

Könnyű saláta, zamatos aszalt paradicsom, markáns feta. Tavaszváró, friss receptek a sztárséftől.

3 könnyű tavaszi receptFeltekert Cézár-saláta csirkével
Hozzávalók 8 tekercshez:

  • 16 levél római saláta (kb. 1 nagy fej)
  • 20 dkg csirkemellfilé
  • olívaolaj
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 teáskanál szardellapaszta
  • 3 evőkanál majonéz
  • 3 levél bazsalikom
  • Worcestershire-szósz ízlés szerint
  • 15 dkg kenyér (kb. 3 szelet)

A csirkemellet besózzuk, apró kockákra vágjuk. Serpenyőben kevés olajat melegítünk, és közepes lángon megpirítjuk a felkockázott csirkemellet, majd félretesszük. A mustárt, kb. 4 evőkanál olívaolajat és a szardellapasztát keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a majonézt, és botmixerrel összeturmixoljuk. Szükség esetén adunk hozzá sót, de figyeljünk arra, hogy a szardellapaszta sós lehet. Apróra vágott bazsalikomot és pár csepp Worcestershire-szószt keverünk hozzá (ezt már csak kanállal, nem kell turmixolni). A kenyér héját levágjuk, a belét felkockázzuk, majd sütőben megpirítjuk. Hagyjuk kihűlni, és kicsit összetörjük. A salátát leveleire szedjük, megmossuk, majd lecsepegtetjük. Száráról a vastag részt levágjuk, majd 2 levelet egymásra teszünk. Megkenjük a bekevert öntettel, majd megszórjuk a csirkedarabokkal és a pirított kenyérkockákkal. A levelet szorosan feltekerjük, és a roládot betesszük abba a dobozba, amiben szállítani akarjuk. Szükség szerint megkötjük egy vékony póréhagymadarabbal.

3 könnyű tavaszi receptSonkás-póréhagymás quiche
Hozzávalók 4 darab 10 cm átmérőjű vagy egy 26 cm átmérőjű tortához:

  • 40 dkg liszt
  • bors,
  • 24 dkg hideg vaj vagy margarin
  • 2 dl tej
  • 7 dl tejszín
  •  7 tojás
  • 15 dkg sonka
  • 1 szál póréhagyma

A lisztet összekeverjük kevés sóval, elmorzsoljuk a vajjal/margarinnal, hozzáadjuk a tejet, majd gyorsan tésztává gyúrjuk (azért kell gyorsan dolgozni, hogy ne olvadjon ki belőle a vaj). Cipót formálunk belőle, majd fóliába tekerjük, és a hűtőben pihentetjük kb. 30 percig. Négy egyenlő cipót formálunk belőle, lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd kibéleljük vele a formákat (ha egy nagyot készítünk, természetesen a nagy cipót nyújtjuk ki). 180 °C-os sütőben 5 percig sütjük (a nagyot 10 percig). A tejszínt a tojással habverővel alaposan összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. A sonkát és a póréhagymát vékony csíkokra vágjuk, és a tejszínes tojáshoz adjuk. Az egészet a kisütött tésztába öntjük, majd visszatesszük a sütőbe, és 160 °C-on még 20 percig sütjük.

3 könnyű tavaszi receptAszalt paradicsommal és fetával göngyölt pulykamell
Hozzávalók 4 személyre:

  • 60 dkg pulykamell
  • 40 dkg feta sajt
  • őrölt fehér bors
  • oregánó
  • 1 csokor petrezselyem
  • 10 dkg aszalt paradicsom
  • 1 dl tejszín (szükség szerint)
  • olaj

A pulykamellből keresztben 4 szeletet vágunk, majd besózzuk, kiklopfoljuk. A sajtot lereszeljük, borsot és kevés oregánót adunk hozzá, majd belekeverjük a finomra vágott petrezselymet. Az aszalt paradicsomot vékony csíkokra vágjuk és hozzáadjuk a sajtos keverékhez. Az egészet összegyúrjuk, ha a sajt keménysége megkívánja, kevés tejszínt adunk hozzá, így krémesebb állagot kapunk. (Nem szabad nagyon folyékonyra hagyni a sajtkrémet, mert akkor sütés közben kifolyik.) Az így kapott krémmel kb. félujjnyi vastagon bekenjük a kiklopfolt húst, majd szorosan feltekerjük. A feltekert húsokat egy-egy kiolajozott alufóliába csavarjuk. Egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, és a fóliába tekert hús minden oldalát elősütjük. Utána 180 °C-os sütőben 14 percig sütjük. A húst hagyjuk kihűlni, kiszedjük a fóliából, hűtőbe tesszük, és felszeletelve, hidegen fogyaszthatjuk.
Adhatunk mellé kenyeret és savanyúságot is.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

3 könnyű tavaszi receptA legfrissebb szám tartalmából: 

  • Lilu: „Szeretnék még egy gyereket!”
  • Mikortól érett egy kisgyerek a bölcsire?
  • 3 könnyű tavaszi recept
  • Tavaszi nagytakarítás fillérekből
  • Bántalmazott nők kilátástalan helyzetben
  • Mikor lép félre a férfi?
  • Enyedi Ildikót egy csimpánz tudná eljátszani
  • Ha az orvos sem tudja, miért fáj…

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése