Aktuális

Pasik lakása – amitől falra mászunk

Sose tudhatod, mivel találod szembe magad, ha először mész a pasid lakásába. Pedig néhány dologgal biztosan világgá lehet kergetni…

 Mitől mászunk falra a pasik lakásában?Vegyük a klasszikus ismerkedést: megismerünk egy pasit, eszegetünk-iszogatunk, randizgatunk vele, és lassan érik a pillanat, hogy meglátogassuk őt az otthonában. Vajon hogyan is él, milyen lakásban, milyen cuccok között álmaink aktuális hercege? Van-e WC-papír, illetve ki van-e ragasztva Miss Március? Mindenki felteszi magának ezeket a kérdéseket, és izgulunk, hogy az elvárásaink és a valóság találkozzanak. Persze olyan is előfordul, amikor minden stimmel, aztán megpillantunk 1, azaz egy darab dolgot, ami végzetes csapást mér mindarra, amit eddig hittünk a pasiról…

Kép a hálószobában

Katának egy fotó tette be a kaput, amin ráadásul nem is a volt barátnő szerepelt. „Már pár hete jártunk Zolival, amikor először a lakásán jártam. Tényleg minden klappolt, igazi udvarias, családszerető pasi volt, belvárosi lakással, ami úgy nézett ki, mint egy IKEA-katalógus – meséli az egyébként fordítóként dolgozó Kata. – A hálószobában körül sem néztem, szóval a hatalmas, fekete keretes, fekete gyászszalaggal átkötött kép, amin egy öregember volt, már csak akkor tűnt fel, amikor ruha nélkül az ágyon feküdtünk – hadd ne részletezzem. Utólag kiderül, hogy az apukája van a képen, aki pár éve halt meg. Nekem furcsa volt, hogy egy ilyen fotót valaki konkrétan a hálószobaszekrényén tart – teszi hozzá Kata. – Tudtam, hogy családszerető, na de ennyire…”

Mitől mászunk falra a pasik lakásában?Focicsapatos ágynemű

„Szeretem az idősebb pasikat, mindig legalább 6-7 évvel idősebb pasijaim voltak – bírom, ha egy férfi felnőtt és nem óvodás” – mondja a Szilvi, aki még egyetemre jár. Egyik barátja mutatta be neki Pétert egy baráti focimeccsnézés közben. Szilvi ekkor még nem sejtette, mi vár rá. Úgy hozta az élet, hogy pár nap múlva Péter lakásán kötöttek ki. „Amikor megláttam az ágyneműjét, amin ott volt egy egész focicsapat fekete-fehérben, mert a Juventus a kedvence, leesett az állam és rájöttem, ezzel a pasival nincs jövőm.”

Plakát

„Éveken keresztül távkapcsolatban éltem a pasimmal, talán azért nem szóltam neki egy darabig a dologról, gondoltam, amíg nála vagyok, kibírom – meséli Anita a Nők Lapja Cafénak. – Aztán annyira undorító volt a dolog, hogy nem bírtam megállni, szóltam.” Ami Anitánál kivágta a biztosítékot, az egy plakát volt a WC felett, amit megviseltek az évek alatt a ráfröccsenő cseppek. „Inkább nem részletezem a látványt” – mondja.

Mitől mászunk falra a pasik lakásában?Plüsskutya

„Kábé óvodában találkoztam utoljára olyan fiúval, akinek plüssfigurája volt – meséli röhögve Edina. – A közelmúltig, amikor is egy plüsskutya a dohányzóasztal alatti polcon újra felidézte az élményt.” Szerintünk is fura ez egy pasi lakásában, pláne hogy inkább a férfiak szoktak kiakadni azon, amikor plüsscicát találnak a kedvesük ágyában. Hogy hogy került oda az egyébként cuki játék kutya, azóta sem derült ki. „Második alkalommal már nem volt ott, így csak tippelni tudok, hogy egy régi barátnőnek szánt ajándék lehetett, vagy egy eltitkolt gyerek játéka. Bár azóta az csak kiderült volna…”

Gyűjtemény a javából

„Töméntelen mennyiségű söröskorsó a falon – Annának ez volt a furcsa új szerelme lakásában. – Valószínű az is benne van, hogy én sose gyűjtöttem semmit, maximum takarékbélyeget általános iskolában – mondja a lány, aki szerint legalább 100-150 söröskorsó volt az expasija nappalijának a falán, rengeteg polcon. – Hülye vagyok, tudom, de az jutott eszembe, ha én leszek a felesége, majd mosogathatom a poros gyűjteményt, de legalábbis pakolhatom a mosogatógépbe.” Tibi és Anna azóta szakítottak, így a mosogatástól a lány megmenekült…

Mitől mászunk falra a pasik lakásában?Wunderbaum

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor először felmentem a volt pasim lakására. Egy helyes, minimál stílusban berendezett kis garzon volt, szép, egyedi. De a narancssárga Wunderbaum a polcon valahogy agyoncsapta az élményt: a gyomrom kapásból összerándult a szörnyű szag hatására, a látvány meg egyenesen komikus volt. De szerencsére hamar rá tudtam beszélni az illatosított gyertyára.

Kíváncsi vagy rá, hogy a pasikat mi idegesíti nálunk? Itt elolvashatod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése