Aktuális

37 ezer forintért tiéd lehet Brad Pitt – egy percre

Kristen Stewart viszont kevesebb, mint ennek feléért is a rendelkezésedre áll. Sztárok és interjútarifák a cannes-i filmfesztiválról.

37 ezer forintért megkaphatod Brad Pittet - egy percreHa egy újságíró a filmfesztiválon 20 percre szeretne egyedül maradni Brad Pitt-tel, megbízójának 3232 dollárt, azaz közel 750 ezer forintot kell kifizetnie, Kristen Stewart viszont ugyanennyi időre „potom” 1293 dollárért, azaz 300 ezer forintért megkapható – számolt be róla a Welt. Az árjegyzék a kanadai Produktionsfirma Alliance-tól származik és a Killing Them Softly, valamint az On The Road (Úton) című filmekhez kapcsolódik.

A filmek népszerűsítéshez kapcsolódó interjúk fizetőssé tétele viszonylag új dolognak számít, hiszen a producerek alapvető érdeke, hogy a média reklámozza a filmjeiket, ebben a megközelítésben pedig minimum furcsa, hogy mégis pénzt kérnek a sztárinterjúkért.

Az új rendszer emellett további kérdéseket is felvet, így például, hogy a díjazás ellenében az újságíró feltehet-e például kényesebb kérdéseket is a sztárnak, vagy csak a PR-csevegés van benne az árban, illetve ha a későbbiekben kiderül, hogy az interjúalany nem mondott igazat, a médium vajon visszakaphatja-e a kifizetett pénzt?

Cannes-ban mindenesetre az intézkedés kisebbfajta felzúdulást keltett az újságírók körében, és egyelőre többen voltak azok, akik inkább lemondtak az interjú lehetőségéről, mint hogy fizettek volna érte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top