Aktuális

Betiltható a dohányzás a munkahelyen?

Nem jó ötlet betiltani a dohányzást, az könnyen a teljesítmény rovására mehet.

Egy munkaügyi szakember szerint maga alatt vágja a fát az a munkaadó, amely nem jelöl ki dohányzóhelyet a dolgozóinak, nem engedi ki a bagósokat. Rögtön meg is indokolta: a dohányosoknál az „elvonási tünetek” hatására teljesítményromlás, motiválatlanság léphet fel, ami hosszú távon rontani fogja a termelékenységüket, így közvetve anyagilag is megérzi majd a cég.

Betiltható a dohányzás a munkahelyen?

Természetesen ahhoz nincs joga egyetlen munkaadónak sem, hogy a dohányzás miatt küldjön el valakit, de ha a munkavállaló teljesítménye romlik, vagy mégis „kiszökik” munkaidőben, hogy rágyújtson, akkor lassanként el lehet távolítani – persze nem a dohányzást felhozva indokként. Ám így akár kiváló munkatársakat is elveszíthet a cég.

„A volt dohányosok megállíthatatlanok”

A tiltás nem megoldás, sokkal fontosabb lenne „átnevelni” a munkatársakat. Ennek a támogatására indított az Európai Bizottság Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatósága egy kampányt, amelynek a hangzatos „A volt dohányosok megállíthatatlanok” nevet adták.

A cél az, hogy segítsék a 25-34 év közötti korosztályt a leszokásban, illetve abban, hogy ne szokjanak rá a dohányzásra. A „Megállíthatatlan” kampány a dohányzás nélküli élet pozitív hatásaira összpontosít. A mottójuk szerint a volt dohányosok jobban néznek ki, jobb az illatuk, jobban érzik magukat a bőrükben, magabiztosabbak lesznek és több pénzük is marad.

A program honlapját Európából már jóval több mint félmillió dohányos látogatta meg, és igen népszerű a dohányzásról leszoktató interaktív eszköz, az iCoach is (ebben gyakorlati tippeket és tanácsokat találhatnak a leszokni vágyók) – mondta John Dalli, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa, aki maga is néhány éve szokott le a cigiről.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet szervezett munkahelyi leszoktató programokat, most is van egy dohányzás elleni kampányuk. Vannak olyan magáncégek is Magyarországon, amelyek direkt arra specializálódtak, hogy a dohányzásról való leszokásban segítsenek – természetesen ezért fizetni kell.

Az egyik például munkahelyi tréningeket szervez ennek érdekében, egy másik a kollektív munkahelyi leszoktatásban partner. Kínálnak relaxációs technikákat, pszichológiai beszélgetéseket, tréningeket, farmakoterápiás és biorezonanciás kezeléseket is.

A tévhiteket próbálják eloszlatni

A közhiedelemmel ellentétben nincs olyan szellőzőrendszer, amely képes lenne teljesen megszüntetni a füstöt, sőt, a dohányzásra kijelölt beltéri helyek a nemdohányzó helyiségek levegőjét is szennyezik – hívja fel a figyelmet az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) a napokban elkezdődött „Füstmentes munkahelyek” kampányában. Az épületek ajtajai, ablakai és szellőzői közelében dohányzásra kijelölt helyeken a huzat miatt az épületben tartózkodók ki vannak téve a környezeti dohányfüstnek.

A kampányban támogatják a munkáltatókat és a munkavállalókat, hogy füstmentes munkahelyeket teremtsenek – függetlenül az egyes tagállamokban hatályos nemzeti rendeletektől. Szórólapokkal és a rajzfilmhős Napo főszereplésével készült Lungs at work című kisfilmmel próbálják meggyőzni a leszokás szükségességéről a dolgozókat, illetve ennek támogatásának fontosságáról a munkaadókat.

Mi szabad, és mit nem?

Az Európai Unió Tanácsának egy 2009. évi ajánlása szerint 2012-ig minden tagállamban olyan jogszabályokat kell a gyakorlatba ültetni, amelyek teljes mértékben védik az uniós polgárokat a dohányfüstnek való kitettségtől a zárt légterű nyilvános helyeken, a munkahelyeken és a tömegközlekedésen. Eddig csak Belgiumban, Cipruson, Görögországban, Magyarországon, Írországban, Lettországban, Litvániában, Luxemburgban, Lengyelországban, Szlovákiában, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Bulgáriában vezettek be teljes dohányzási tilalmat a zárt légterű nyilvános helyeken.

A legfrissebb állásokért kattints ide!
A legfrissebb állásokért
kattints ide!

A nemdohányzók védelmében született új magyar törvény értelmében nem szabad a munkahelyeken dohányozni, és a dohányzóhelyet is a bejárattól öt méterre jelölhetik ki. A szigorú szabály már január elseje óta hatályos, ám csak áprilistól büntetik azokat, akik nem tartják be. Sok hazai munkaadó a Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzítette, hol és mikor gyújthatnak rá a kollégák.

A Dunaferrnél féléves előkészítő munka után született meg a dohányzási szabályzat, amelynek a kidolgozásában számos szervezet vett részt, lektorálták a termelőegységek vezetői és az érdekképviseleti szervezetek is. Ebben rögzítik például azt is, hogy tilos dohányozni azokban az irodahelyiségekben is, ahol nincs ügyfélfogadás, még akkor is, ha az irodában állandó jelleggel munkát végzők mindegyike dohányzó, és a füst ellen egyikük sem tiltakozna. Tilos dohányozni munkagépek, gépjárművek, targoncák, daruk vezetőfülkéjében is – olvasható a dokumentumban.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top