Marina Vlady szerelmei

Kettőjük történetét írta meg hitelesen, megejtő őszinteséggel a színésznő Szerelmem, Viszockij! című könyvében. Marina Vladyt az ötvenes évek kultuszfilmjében, A boszorkányban láttuk először, ezzel aratta első, kiugró nemzetközi sikerét. Derékig érő, hosszú szőke haja divatot csinált: sok lány utánozta akkoriban. Volt a szemében valami szlávos szomorúság és önfeledt rácsodálkozás az életre, a szerelemre, és riadt értetlenség, hogy ez miért bűn a világ szemében.

Orosz szülők, francia ízlés

Marina Catherine De Poliakoff-Baidarov néven, 1938-ban született Franciaországban. Szülei orosz emigránsok voltak. Operaénekes apja korán elhunyt, a mama feláldozta táncosnői karrierjét, és kizárólag azzal foglalkozott, hogy színésznőt neveljen négy lányából. Célját elérte, de a négy Poliakoff nővér közül Marina volt a legtehetségesebb. Már gyerekkorában a párizsi Operában táncolt, tizenegy évesen együtt forgatott az akkor már főszerepet alakító nővéreivel, tizenöt évesen az olasz filmek üdvöskéje lett. Rómában legalább annyira olasz tudott lenni, mint Párizsban francia, nem ismert nemzeti korlátokat. Négyszer ment férjhez. Először, nagyon fiatalon Robert Hosseinhez, a híres színész-rendezőhöz. Rövid frigyükből két fiú született, Igor és Pierre. Második férjétől, Jean-Claude Brouillet pilótától ismét fia született, Vlagyimir, de három év után tőle is elvált. Rá egy évre hívták meg az 1967-es moszkvai filmfesztiválra. Izgatottan készülődött: végre megismerheti szülei hazáját, ahol még sosem járt. Egyik este barátai elvitték Ljubimov – a nálunk is népszerű rendező – színházába, a legbátrabban kísérletező Tagankába azzal, hogy látnia kell Moszkva egyik legnagyobb színészét, bizonyos Vlagyimir Viszockijt. Nem sejtette, hogy ez a találkozás örökre megváltoztatja az életét.

Az ünnepelt sztár és a költőzseni

Az előadás felkavarja. Utána együtt vacsorázik a főszereplőkkel Moszkva zártkörű színészklubjában, ahol már mindenki őt, a híres filmsztárt ünnepli. De hol késik a Nagy Színész? Egyszer csak belép egy alacsony, rosszul öltözött fiatalember, és odaül az asztalához. Nézik egymást hosszan, szótlanul. A férfi később váratlanul kitör, hogy régóta szereti Marinát, és feleségül kéri. Vladyt meghökkenti ez a vakmerőség, de nem tiltakozik. Pár nap múlva úgyis visszatér Párizsba. Ám másnap filmszerepet kínál neki Szergej Jutkevics, a neves rendező, hozzátéve, hogy a forgatás akár egy évig is eltarthat. Habozik. Ennyi ideig nem maradhat távol. Aztán arra a kérlelő, marasztaló szürke szempárra gondol, és aláírja a szerződést. Így kezdődött tizenhárom évig tartó viharos szerelmük és súlyos megpróbáltatásokkal teli házasságuk fájdalmasan gyönyörű története. Tisztában volt azzal, hogy őrültség, amit csinálnak: „Három gyerekről és anyámról kell gondoskodnom, meg egy nagy, tizenöt szobás házról, sokat keresek és sokat dolgozom, szeretem a hivatásom, mindent egybevetve kellemes az életem. Neked van két gyereked, egy volt feleséged, akit támogatsz, egy kilenc négyzetméteres szobád anyádnál, havonta 150 rubelt keresel, amiből legfeljebb két pár cipőt vehetsz. Dolgozol, mint egy őrült, imádod a mesterséged, és soha nem hagyhatod el az országot. A mi két életünk egymásra kopírozva hibridet ad, nem élhető életet.” Kétfelé élnek, két nem átjárható világban, más az ízlésük, mások a szokásaik. Marina rosszul lesz egy korty vodkától, Viszockijnak napi öt-hat üveg meg se kottyan, ilyenkor tör-zúz, mindenbe beleköt, és másnap nem emlékszik semmire. Lehet így élni? Marina józan esze nemet mond. Mégis vállalja közös sorsukat. Felesége, múzsája, menedzsere, ápolónője, őrangyala a brezsnyevi korszak kiátkozott gitáros költőjének, Moszkva szent botrányhősének, minden oroszok imádott Vologyájának. Akiről soha egyetlen sort nem írnak a lapok, egyetlen dalát nem játsszák sem a tévében, sem a rádióban. Ha nincs mellette szerelme, egy csodálatos asszony, talán rég kiissza magát az életből, mielőtt megismerhetné a világ, hogy kicsoda valójában. Holtrészegen Marina támogatja haza a kocsmákból, főz, mos rá, ott, ahol éppen meghúzhatják magukat, magnóra veszi a dalait, és útlevelet is szerez párjának.

Utazások Vologyával

Bejárják Európát, Amerikát, Los Angelesben partit rendeznek a tiszteletükre. Viszockij ámuldozva sorolja a sztárok nevét: Rock Hudson, Paul Newmann, Gregory Peck, Lisa Minelli, akiket az ő előadása bűvöl el. Nálunk is járt a hetvenes években, ekkor láttam én is legendás szerepében, a Hamletben, fekete garbóban, gitárral. Együtt élt és halt a dán királyfival. Döbbenetes előadás volt, halálos csendben ültük végig, utána kirobbant a szűnni nem akaró taps, vivátozás. Marina korábban már forgatott Magyarországon, Jancsó Miklós Sirokkójában. Pár év múlva Mészáros Márta Ők ketten című filmjében játszott és néhány szép napot tölthettek nálunk a férjével, aki szintén kapott egy kisebb szerepet. Később már sokfelé hívták Viszockijt is filmezni, koncertezni, még az űrhajósok szigorúan elzárt városába is, ahonnan magnóra vett dalait elküldték a világűrben keringő asztronautáknak. Büszkén újságolta Marinának: „Képzeld, az én dalaimat hallgatták fönn, és a csillagok is hallották.”

Csillagok közt

Sajnos Marina minden igyekezete ellenére sem tudta megmenteni kedvesét, aki, hogy ne szenvedjen az alkoholmegvonástól, rákapott a morfiumra. Hiába minden könyörgés, az adagok csak nőttek, a szerelemnek már nem volt hatalma a drogon. Viszockij megviselt szíve először 1979. július 25-én állt meg, a Hamlet előadása közben. Akkor még visszainjekciózták az életbe. Napra pontosan egy év múlva, 1980. július 25-én magával vitte a halál. Aznap elmaradt a Hamlet, de senki nem váltotta vissza a jegyét: szent ereklyeként tették el emlékbe a nézők. Életében soha nem láthatta nyomtatásban a költeményeit, de amit dalaiban megénekelt, ma is aktuális, és tovább él az utókor emlékezetében. Neve az egész világon ismert, Oroszországban posztumusz állami díjjal tüntették ki, és kisbolygót neveztek el róla, Vladviszockij néven. Marina így ír erről: „…gyakran nézem az esti eget és mosolygok, ha arra gondolok, hogy e csillagmilliárdok között egy parányi csillogó pont lebeg a végtelenben, és hogy ez az örökmozgó égitest egyszer s mindenkorra a férjem nevéhez kötődik.” Egész pontosan: kettőjükéhez. Vladyt nagyon megviselte a még csak 42 éves Viszockij elvesztése. Még folytatta a filmezést, de a kilencvenes évektől egyre kevesebb szerepet vállalt. Utoljára a Taviani fivérek Feltámadás című tévéfilmjében játszott 2001-ben. Teljes titokban negyedszer is férjhez ment, dr. Léon Schwartzenberghez, erről is csak Léon halála után, 2003-ban értesült a nagyközönség. Azóta teljesen visszavonult. Idén tölti be a 74. életévét, eddig három könyve jelent meg, és talán már újabb memoárkötetén dolgozik…