Aktuális

94 éve vezet autót a 102 éves asszony

A veterán autós stílszerűen veterán autót vezet. Mindketten kiválóan tartják magukat.

Az idén 102 éves, amerikai Margaret Dunning a családja tehenészfarmján már egészen kislánykorában megtanulta kezelni a szerszámokat és a gépeket, így abban sem volt semmi különös, hogy 8 éves korában az édesapja megtanította vezetni, igaz, legálisan „csak” 12 éves korában szerezte meg a jogosítványt. Ezzel jelenleg ő az az élő személy, akinek a világon a legrégebben van jogosítványa.

 

Veteránok
Veteránok

Az idős asszony rendkívül sikeres életpályát tudhat maga mögött: először egy gyárban, majd egy bankban dolgozott, majd a negyvenes évek végén saját ruhaboltot nyitott, mely bő két évtized alatt áruházzá nőtte ki magát. Margaretnek azóta sincsenek anyagi gondjai, vagyonából azonban szívesen adakozik jótékony célokra.

Bár soha nem ment férjhez, életének mégis van egy párja: egy 1930-as Packard 740 Roadster márkájú autó, melyet 1949-ben vásárolt és a mai napig is azzal közlekedik. Sőt, ha szükséges, maga cserél olajat és akár kisebb javításokat is elvégez a még mindig remek állapotban lévő járgányon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top