2012. Október 18.

Misi és a születésnapok

Misi él-hal a születésnapokért. Imádja, hogy legálisan meg lehet húzni valakinek a fülét, van torta, és gyertyákat is el lehet fújni.

Varró Dani

Misi és a születésnapok Az unokatestvére, Lencsi most volt hároméves, és mindjárt két születésnapi zsúrja is volt. Egy szűk körű, meghittebb ünneplés a tényleges születésnapján (ami hétköznapra esett), aztán egy nagyobb szabású, ereszdelahajam buli a hétvégén.
– Megint ma van a szülinapja a Lencsinek – állapította meg Misi a hétvégi partin. De különösebben nem akadt fönn ezen, tudomásul vette. Sőt. – Lencsinek lesz még egy szülinapja – avatott be minket másnap a játszótérre menet. – És akkor már négyéves lesz. Holnap.
Nem tudom, feltűnt-e már a kedves Nők Lapja-olvasónak, hogy a kisgyerekeknek mennyire nincs időérzékük. Az én kisfiam például bámulatosan sok mindent megért a világból, de abból például rendszeresen konfliktusunk támad, hogy nem hajlandó este vacsorázni.
– De nem, én reggelizni akarok! – köti az ebet a karóhoz este hétkor. Az altatással nincs nagy gond Misinél, belátja, hogy „már sötét van, aludni kell”, szépen bebújik a pizsamába, befekszik az ágyba, és meghallgatja a mesét. Ha vége, becsukja a szemét, és befordul a falhoz. Aztán fél perc múlva kinyílik a szeme, és felpattan:
– Felébredtem! Te is felébredhetsz, papa, mert már nem sötét van – mondja teljes meggyőződéssel.
Nagy, délutáni játszóterezések után pedig így búcsúzik el az unokatestvérétől integetve:
– Szia, Lencsi! Tegnap találkozunk!
Mikor Lencsi még nem volt szülinapos, Misi már akkor is számon tartotta, hogy Lencsi mindjárt hároméves lesz, és nagyon várta a közelgő eseményt. Egyik nap kicsit késésben voltunk valahonnan, de Misi persze kényelmes tempóban bandukolt, mindig meg-megállva, gesztenyéket, csigákat megcsodálva, rendszámtáblákat leolvasgatva.
– Misi, sietni kell – mondtam neki türelmetlenül.
– Sietni kell! – kapott észbe Misi is. – Mert mindjárt… mindjárt… mert mindjárt hároméves lesz a Lencsi!
Szentül hitte, hogy Lencsi menten betölti a hármat, ha nem sietünk jobban. Még egy születésnap volt a közelmúltban, amit Misi hasonló lelkesedéssel várt. A kistestvére, Jancsi születése napja. Tudta, hogy a tesócska anyu hasából előbb-utóbb ki fog bújni, még segíteni is próbált egy ízben anyu pocakjából kivenni, mert megelégelte már a várakozást. Szomorúan vette tudomásul, hogy nem megy ez olyan könnyen. Mikor aztán Jancsi végre-valahára szerencsésen kibújt saját magától, és Misi találkozott vele, még finoman sem húzta meg a fülét, mint Lencsinek, a másik születésnaposnak, mert tudta, hogy nagyon óvatosan kell vele bánni. De azért alaposan szemügyre vette.
– Ott a keze! – fedezte fel boldogan. Azzal vigyázva megfogta a kis babakezet, és bátyhoz illő, férfias kézrázogatással üdvözölte újszülött öccsét a világon: – Szevasz.