Bezárhatják a Fővárosi Vidámparkot

A hír: A Vidámpark bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. A főpolgármester korábban úgy nyilatkozott: a Vidámpark látogatottsága az utóbbi húsz évben rohamosan csökkent, 2007 óta szinte megfeleződött az érdeklődők száma. „A Vidámpark 2010-ben csődben volt, míg a Fővárosi Állat- és Növénykert olyan értékes és patinás intézmény, amelyet fejleszteni kell.” Az Állatkert a Vidámpark műemléki játékait tovább üzemeltetné.

Karafiáth Orsolya véleménye: Mióta felröppent a hír, hogy a Vidámparkot bezárják, rengetegen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy mennyire fontos helye ez egy metropolisznak, egyszerűen kell, hogy legyen egy saját, ráadásul a miénk milyen csúcsszuper, ha bezárják, vége a világnak, a veszteség pótolhatatlan. Tény és való, hogy a mi Vidámparkunk a Ligetben igazi unikum, könyvek és filmek ihletője. A Tanúból mindenkinek rögtön beugrik a Szocialista Szellem Vasútja, Molnár György filmjéből, a Vörös vurstliból előttünk peregnek a képek, nem véletlen, hogy egy régi alter zenekar innen kölcsönözte a nevét.

Az emlékeinkben a Vidámpark csodás valami. Kisgyermekkoromat a Kodály köröndnél töltöttem, ezért számomra otthonos arrafelé minden. Általános hétvégi program volt a Széchenyi fürdő – Állatkert – Vidámpark hármas. Eléggé fixált kislányként az Állatkertben csak és kizárólag a víziló érdekelt, szegény nagypapám (mert ő vitt ki általában ezeken a szombatokon-vasárnapokon) angyali türelemmel viselte, ahogy órákig tudom bámulni ezt a hatalmas állatot, ami a példaképem egyébként. (Ahogy csak van, lebeg, belefekszik a létezésbe, csak néha tátja hatalmasra a száját, de ez sem volt soha félelmetes nekem, ahogy csillog a hátán a fény. Ma is lenyűgöz.) Aztán hirtelen meguntam a bámulást, és a Vidámparkba vágytam. Ott is csak egy-két dolog érdekelt, szerettem a mesekörhintán királylányként integetni neki, és végezetül mindig az óriáskerékre vágytam. Azt amúgy is bámultam. A nyaralónk ugyanis Gödön volt, és hazafelé jövet akkor tört rám a hazaérkezés érzése, ha a vonatablakból megpillantottam. Aztán felnőttem, elköltöztünk, és szegény nagypapám is itt hagyott minket. Nem mentem többé a Vidámparkba. Felnőtt életemben azóta csak egyetlenegyszer voltam ott, mikor úgy 2000 környékén tartottak egy ingyenes, nyílt napot, na, akkor bemerészkedtem, és dodzsemeztünk egy kicsit. Emlékszem, mennyire kicsinek tűnt felnőtt szemmel a gyerekként hatalmas, elképesztő, varázslatos világ. Kicsinek és szegényesnek. (Azóta persze már sok új gépet, játékot hoztak, korszerűsítettek.) És feltűnt az is, milyen kevesen jönnek ide. Akkoriban már minden szabadtéri népünnepély teli volt a korszerű, félelmetes, őrült veszélyesnek és kalandosnak látszó nagygépekkel, ezekkel a Vidámpark régi (ám gyönyörűen felújított) masinái nem tudtak konkurálni. Ráadásul őrült drágának találtam a dolgot. Most, azt hallva, hogy a Vidámpark évről évre mennyi veszteséget termel, nem csodálkozom.

Úgy tudom, hogy a régi, muzeális, emblematikus dolgait megtartják (a világhírű hullámvasutat például), csak éppen az Állatkert kap nagyobb területet. Szerintem ésszerű ez az ötlet. Mert hangzatos szavak (nevezetesen hogy nincs nagyváros vidámpark nélkül) ellenére alig járunk ide. És az Állatkertnek szüksége van a térre. Ha valahogy tényleg meg lehet oldani azt, hogy a Vidámpark értékei megmaradjanak, és az állatoknak is több helyük legyen, én örülök a változásnak. Szurkolok, hogy jó kompromisszum szülessen, és ne  Virág elvtárs szavai legyenek az irányadók: „Türelem! Kellő időben a kellő csapást!”