Aktuális

Richard Gere: A férfi, akit sokszorosítani kellene!

Hát igen. Richard Gere-rel nem tudunk betelni a Micsoda nő! óta, bár van, aki az Amerikai dzsigolóra esküszik... Valami olyan nyugalom árad belőle, amit sem eljátszani, sem utánozni nem lehet, csak évtizedek alatt felépíteni.

Gere-ben az a gyönyörű, hogy minden igaz rajta. A tekintete, a ráncai, a haja színe, a mosolya és az a biztonságérzet, ami belengi a szobát, ahogy belép. És mert olyan tiszta és őszinte minden mondata, amilyenek az érzései és a gondolatai, ez a nyugalom akkor sem múlik el, amikor elhagyja a szobát… Majdnem egy órát beszélgettünk, amit megtetéztünk egy tévéinterjúval, melyben nemcsak elfogadta, hanem kérte, hogy hívjuk meg Magyarországra. Ugye nem kétséges, hogy a Nők Lapja olvasói köréből duplán megtelne bármelyik terem, ha vendégül látnánk?

Richard Gere: A férfi, akit sokszorosítani kellene!– Köszönöm, hogy a kedvünkért átugrott Los Angelesbe a keleti parti Bedfordból (Connecticut állam), ahol nemcsak él, hanem egy kis fogadót is üzemeltet. Mesélne róla?
– Igazság szerint nem egy kis fogadóról van szó, hanem egy egészen tisztességes hotelről. Szeretek építkezni. A szó konkrét és átvitt értelmében is. Találtam egy düledező öreg házat, ami még a régi időkből maradt a környéken, és megszakadt a szívem, hogy a szemem láttára fog összeomlani. Egyik dolog követte a másikat, megvettem, átépítettük, kicsinosítottuk, a kertet is rendbe hoztuk, és most ez a kisváros fő látványossága. Nem sokat hoz a konyhára, de ez nem is izgat.

– Mennyire jó üzletember?
– Csapnivaló. Sose volt érzékem az üzlethez.

– Új filmjében (Arbitrage) olyan tőzsdecápát alakít, aki nagyban játszik. Ad-vesz, és nemcsak részvényeket, hanem szívességeket is, hogy eltussolja az üzleti és magánéleti hazugságait. Nyilván civilben sosem tenne ilyet…
– Hogy hazudtam-e valaha? Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, legalábbis ami a kegyes hazugságokat illeti, hogy milyen csinos vagy ma, drágám, vagy milyen kellemes illata van ennek a parfümnek, meg ilyesmi. Az ember néha puszta jó szándékból füllent, máskor nagyon is tudatosan manipulál. A fickó, akit ebben a filmben játszom, nem követ el semmi borzalmasat, nem egy szörnyeteg. Az ember legszívesebben rákiabálna, hogy ne csinálja. De hányszor fordult elő mindnyájunkkal, hogy odabent megszólalt az a kis hang, hogy ne csináld, és mi mégis csináltuk? Ez piszkált fel. Persze ez a fickó nagy macsó, ami adott esetben minden férfiban megvan, és ezért értjük, hogy mit miért csinál. Ezért izgalmas a film.

Névjegy

• 1949-ben született Philadelphiában.
• Mindig büszke volt rá, hogy családja a híres Mayflowerrel érkezett Amerikába.
• Tehetsége elsőként a zenében mutatkozott meg, a Micsoda nő! című film zongoraszólóját ő komponálta.
• Kezdetben színpadon játszott, ezért filozófiai tanulmányait is feladta.
• Filmjei: Jenkik, Nincs kegyelem, Micsoda nő!, Sommersby, Vörös sarok, A Sakál, Hölgyválasz, A falka, Éjjel a parton, Álcák csapdája.
• Az Amerikai dzsigoló című filmjében hordott öltönyeivel divatot teremtett.
• Első felesége Cindy Crawford szupermodell volt, de 1995-ben elváltak. Második felesége Carey Lowell, 2000-ben közös gyermekük is született.
• Egy ideig kitiltották az Oscar-díj-gálákról, mert a színpadon Kína emberjogi politikáját kritizálta.

– Sok színészt láttunk romantikus hősként. De ön akár negatív, akár pozitív szereplőt játszik, mindig elcsábít minket. Rájött már, hogy miért?
– Furcsa, nem? És még furább, hogy fogalmam sincs, miért. Itt vagyok ennyi évesen, és még mindig kapok szerepeket. Ezt se értem. Ötven éve vagyok színész, és még mindig nem jöttem rá, mit eszik rajtam a közönség.

– Nem a közönség. A nők.
– Talán őket kéne megkérdezni. Nem tudom. Megmondanám, ha tudnám!

– Arra sem tudja a választ, miért érzi olyan jól magát erős nők között?
– Három húgom és egy öcsém van, és mind a három lányt kőkemény fából faragták. A feleségemet se lehet eladni. Nagyon független nő, és egy csöppet se bánom, hogy ilyen. Sőt kimondottan örülök neki.

– Ebben a filmben a hatvanadik születésnapját ünneplik, amin ön három éve túl van. Mekkora trauma volt?
– Nem a hatvan volt trauma, hanem az ötven. A feleségem hatalmas bulit csinált, aminek nagyon örültem, mert mégiscsak egy mérföldkő. Jó volt, hogy sokan eljöttek, akik részesei voltak az életemnek, hatottak rám, zenészek, írók, festők, fotósok, akikkel személyesen nem is ismertük egymást, de a feleségem meghívta őket. Meg olyanokat, akikkel életemben csak egyszer vagy kétszer találkoztam, és tényleg eljöttek… És ahogy körülnéztem a teremben, csupa olyan ember volt ott, akiktől olyan a világom, amilyen… és akiknek azt köszönhettem, hogy ötvenévesen olyan ember lettem, amilyen. Csodálatos, gyönyörű nap volt.

– Ön köztudottan elsősorban a családjának él, és nagyon odafigyel a gyereknevelésre. Mesélne a fiáról, akit Homernak hívnak, és most kamaszodik?…
– Azt hiszem, tökéletes nevet adtunk neki… pontosabban, kicsit elmértük. A baseball a mindene. De hát ez bocsánatos bűn, hiszen tizenkét éves. Jól tanul. Engem nagyon felvillanyozott, hogy tavaly az évzárón kapott egy oklevelet a jó íráskészségéért… De őt nem izgatta fel. Csak a baseballnak és a kosárlabdának él.

Richard Gere: A férfi, akit sokszorosítani kellene!

– Ön nagy kutyás, ha jól tudom.
– Igen, Billynek hívják a kutyámat. Csináltak róla egy dokumentumfilmet, amikor a Hachit forgattuk, amiből kiderül, hogy nagy kutyabarát vagyok. Billy keverék, nem fajtatiszta. Főleg Corgi van benne, rövidek a lábai, földszintes kutya, de a legédesebb állat. Nagyon szeretem.

– A nézők hiányolják, hogy nem látják eleget. Ennyire válogatós, vagy ennyire nincsenek jó szerepajánlatok?
– Az igazság az, hogy nem nagyon futok utána. Volt az életemnek egy szakasza, amikor nagyon hajtottam, de rájöttem, ha az ember nagyon erőszakoskodik, abból nem sok jó sül ki. De meglepő, hogy még mindig érdeklődik irántam Hollywood. Ezt a szerepet se én hajtottam fel magamnak. Megtalált. Okos forgatókönyvből olyan kevés van, hogy a dolog pénzügyi része legtöbbször másodlagos. Dolgozhatnék többet, de szeretek otthon lenni. Ebben a filmben az volt a vonzó, hogy New Yorkban forgattuk, egy köpésre a házamtól.

– Sokan próbálják megfejteni, hogy még hatvanévesen is miért találják önt olyan vonzónak a nők, és a fizikai adottságain túl valószínűleg a világszemléletében kell keresnünk a választ.
– Ha az ember szívét-lelkét nyitva tartja és hajlandó befogadni a világot, minden sokkal nyugodtabb és kisimultabb lesz. Be lehet lépni egy szobába úgy, hogy felveszed az ellenséges légkört, és úgy is, hogy jóindulatot sugárzol. Mind a kettő meglepő módon ragadós…

– Könnyű egy buddhistának…
– Soha nem könnyű. Csak könnyebb.

– Ön ennek a filozófiának nagymestere, még akkor is, ha nem trombitálja tele vele a világot.
– Különösebb felhajtás nélkül szponzorálok buddhista tanárokat, hogy utazzanak Izraelbe és Palesztinába, hogy egy kicsit hűtsék a kedélyeket, ami nem megy egyik napról a másikra, és nem valami látványos. De szép lassan mégiscsak átszűrődik, és megfertőzheti az embereket, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Jó embernek lenni rossz körülmények között nagyon nehéz.

– Mennyire ütközik akadályokba, és mennyire tud hatékony lenni, ha egy ügy mögé áll?
– Épp Bonóval beszélgettünk erről a minap, hogy mekkora súlya van annak, ha egy olyan ismert ember, mint ő vagy én, beszél valamiről. És hogy mekkora felelősséggel jár, ha kinyitjuk a szánkat. Mennyivel többet kell tudnunk az adott témáról, mert mindenki árgus szemekkel figyeli, mit, hol rontunk el. Ezért aztán csak olyasmivel kapcsolatban szólalok meg, amiről személyes tapasztalattal rendelkezem, és amiből magam is tanultam. Van már élettapasztalatom, gondolok ezt-azt a világról, eleget olvastam ahhoz, hogy szakértőként szólalhassak meg és komolyan vegyenek. Apropó mindig van, momentán az az ötven szerzetes Tibetben, akik a kínai elnyomás ellen tiltakozva felgyújtották magukat. Hogy velem mi történik, nem számít. Nekem aranyéletem van. Nincsenek problémáim. A világ van tele bajjal, és ezzel kellene törődnünk. Megállás nélkül beszélni róla, tenni érte és ellene. Örültem, hogy Hillary Clinton találkozott a kínai vezetőkkel, és szóba hozta Tibet ügyét.

– Gyakran beszél politikusokkal?
– Hogyne. Elég régóta politizálok, ezt mindenki tudja, és aki akar, megtalál.

– Mondja, létezik olyan nő, férfi, politikus, kolléga, ismerős vagy akár ellenfél, aki nemet tud mondani önnek?
Egy nagyon erős nővel élek együtt, aki elég ritkán mond igent. Én szoktam igent mondani. Igen, drágám. És nem vitatkozom.

 Richard Gere: A férfi, akit sokszorosítani kellene!Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

 Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése