Aktuális

Gyász a családban

"13,5 hónapos kisfiam anyukájaként (én 37 éves vagyok) a gyásszal és a gyász feldolgozásával kapcsolatos a kérdésem. Mi is történt?

Gyász a családbanIdén július közepén, amikor kisfiunk 11 hónapos volt, férjem (ő 45 éves volt) súlyos depresszióba, pszichózisba esett, aminek eredményeként elment otthonról úgy, hogy nem tudtuk, hol van. A nyár végére férjem barangolása tragikus véget ért, 53 nap távollét után egy hajnalban felakasztotta magát. Két hete volt a temetése. Az a kérdésem, hogy a történtek elmesélését, feldolgozását hogyan tudom a legbiztonságosabban előkészíteni Zsolti számára. Szerencsére a történtek ellenére megmaradt a tejem, naponta többször, általában elalvások előtt meg tudom szoptatni, de ha úgy adódik, nélkülem is elalszik. Nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám baba. Jön-megy egyedül, felismeri a játék állatait, lelkesen utánozza azok hangját. Öltözködésnél nyújtja a lábát a cipőhöz, főzésnél segít a saját kis lábasában kevergetni a saját kockalevesét, evésnél használja a kanalat, villát, megtörli a száját, kezét, az első szavakat is formálgatja már… Az apukája temetési szertartásán nem vett részt, de az azt követő toron (baráti beszélgetős alkalmon) már ő is ott volt. A temetés másnapján elmentem vele kettesben, és vittünk a friss sírra virágot. Azt gondolom, hogy a valódi szavakhoz talán még kicsi. Szeretnék tisztábban látni abban, hogy a kisfiunk felé hogyan képviseljem a történteket. Mit is jelentenek az életkornak megfelelő szintű válaszok? Hogyan és mikor lehet egy kisgyermeknek a fenti történetet elmesélni? Nem szeretném – ettől persze még előfordulhat –, hogy egyszer az óvodából azzal a kérdéssel jöjjön haza, hogy mit jelent az, ha felakasztja magát valaki, és hogy az ő apukája tényleg miatta halt-e meg… Szeretném segíteni őt abban, hogy megismerje a történetet, de úgy, hogy az számára a lehető legkisebb traumát jelentse. Szeretnék egy albumot összeállítani Zsolti számára, hogy ha kicsit nagyobb lesz, és az apukájáról kérdez, meséltet, legyen mihez nyúlni…”

Gyász

Gyász a családbanAmit eddig tett, jól tette. Helyes, hogy nem vitte ki Zsoltit a temetésre, ahogy az is helyes, hogy utána a barátokkal és a családdal ő is részt vett „a toron”. Azt is jól csinálta, hogy kettesben friss virágot vittek a sírra. Szomorúságát, gondjait persze hogy nem kell Zsoltira öntenie, de nem is kell túlzottan „tartania magát” a jelenlétében. Ha például elsírja magát egy adott helyzetben, ezt nem kell elleplezni és elrejteni, úgyis érzi a gyerek az önben végbemenő változásokat, viszont nyugodtan el lehet mondani, hogy most szomorú, rossz kedve van egy kicsit, mert hiányzik „apa” stb., akkor is, ha a gyerek a szavakat még nem érti, vagy nem mindet érti. Általában itt is áll a szabály: legyünk kongruensek, azaz viselkedjünk belső állapotainknak – és képzetáramlásunknak – megfelelően, és ha lehet, adjunk szóban is kifejezést ezeknek, egyszerű szavakkal, röviden a gyerek jelenlétében. Ahogy erről már többször is beszéltünk, az ember hitének megfelelően beszél arról, hogy a halhatatlan lélek levetette magáról a testét, mert betegsége, öregsége miatt már nehéz volt viselnie, vagy az emberi lénynek a természetbe való visszaoldódását meséli a gyereknek – patakok, felhők, az ásványi részekből virágok hajtanak ki, mint a népballadák ábrázolják –, a fontos csak az, hogy ne valaminek a megszakadásszerű felfoghatatlan végéről beszéljünk, hanem átalakulásról, amit a gyerek jól megért. Mit ért azon, hogy „miatta halt meg”? Ez természetesen a leírtak alapján nem hihető, még ha a gyerek születésével összefüggött is esetleg a betegség kitörése. Igen, jó az album összeállítása, jó, ha bármikor lehet apáról beszélni, meg lehet nézni a képét. El lehet mondani, hogy ő már nincs velünk, hogy meghalt, és el lehet mondani majd azt is – pláne, ha a gyerek kérdezi –, hogy „meg akart halni, mert beteg volt”. A gyerekek tapintatosak önmagukkal szemben, mindig csak annyit kérdeznek, amennyit tényleg meg akarnak tudni. Én azt hiszem, kivárnám a „hogyan halt meg apa” kérdést, és akkor, akár elsírva magam, ha úgy jön, de megmondanám. Esetleg hozzátenném: „Nagyon el volt keseredve.” Szóval: semmit nem tabusítanék az eseményekből, de nem is „rohannám le” velük a gyereket.

  Daganatos betegség a családbanCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

 Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top