Aktuális

Megtilthatják a nőknek a mobiltelefon használatát

Egy indiai falu vezetése megtiltotta a nőknek a mobiltelefon használatát, mert az szerintük "rontja a társadalmi légkört", ennek hatására pedig egyre több nő szökik meg otthonról.

A Bihár állam székhelyétől, Patnától 385 kilométerre keletre fekvő Szunderbari falu vezetése a tiltó határozatot mellett arról is döntött, hogy a jövőben pénzbírsággal sújtják az utcán mobiltelefonáláson kapott nőket. A hajadonoknak tízezer rúpia (180 dollár), a férjezetteknek pedig kétezer rúpia (36 dollár) büntetést kell majd fizetniük.

Megtilthatják a nőknek a mobiltelefon használatát

A falusi tanács külön bizottságot alakított a tiltó rendelet betartásának ellenőrzésére. Erre a korlátozásra a helyi döntéshozók szerint azért volt szükség, mert – mint emlékeztetnek – az utóbbi hónapokban egyre több nő szökött meg otthonról, ami összefügg a feleségek házasságtörő cselekedeteinek szaporodásával. „Nagy szégyen számunkra, hogy feleségek megszöknek otthonról, ezért elhatároztuk, hogy megakadályozzuk őket ebben. A mobiltelefon rontja a társadalmi légkört” – mondta a bizottság vezetője.

Az eset kiváltotta a nők jogait védő aktivisták tiltakozását. Egy televíziós vitában hangsúlyozták, hogy ilyen jellegű tiltás megengedhetetlen egy egészséges társadalomban, a technológiai vívmányokat használni kell, nem pedig betiltani. Úgy vélik, az indiai nők számára a mobiltelefon védelmi eszköz is, ugyanis ha bajba jutnak, telefonon értesíthetik hozzátartozóikat – mondják az aktivisták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése