Aktuális

Megnyílt a pasikölcsönző!

A kölcsönpasi akár vacsorát is főz, de az együttalvásnál többet nem vállal.

Megnyílt a pasikölcsönző! Mint arról korábban már beszámoltunk, Japánban egyre népszerűbb szolgáltatás a barátnőkölcsönző, ahonnan a magányos férfiak – akik egyébként nem mernének igazi randevút kezdeményezni – néhány órára bérelhetnek maguknak egy csinos lányt, aki készségesen elmegy velük randizni, igaz, teljesen szexmentesen.

Hasonló szolgáltatást indított egy cég nők számára is, szintén Japánban. A pasikölcsönzőből kibérelt férfi elkíséri a kuncsaftot vacsorázni vagy épp szórakozni, de akár az otthonában főz is neki, sőt éjszakára is marad, de kizárólag csak aludni, szexet ugyanis nem vállalhat. A cég szigorúan tiltja az alkalmazottaknak azt is, hogy a teljes nevüket vagy a privát elérhetőségeiket megadják a vendégeiknek.

A katalógusból választható férfiakat minimum 7 órás időtartamra lehet kikölcsönözni 30 000 jenért, azaz nagyjából 79 000 forintért, de aki 12 órát akar eltölteni a bérpasival, annak 48 000 jent, azaz 126 000 forintot kell fizetnie. Aki ennél többre vágyik, igénybe veheti a prémium csomagot 70 000 jenért, vagyis 184 000 forintért, melyben egy kirándulás is benne foglaltatik a tokiói Disneylandbe.


ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Megnyílt a pasikölcsönző!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top