Aktuális

2013 – mi változik idén?

Az idénre tervezett belső fejlődésért magunk felelünk, ám ezúttal is adódik jó néhány tényező, ami akaratunktól függetlenül befolyásolhatja a mindennapjainkat. Íme a legfontosabb 2013-as változások.

Nő a minimálbér
Jó hír: csaknem 5,4 százalékkal – a tavalyi 93 ezer forintról 98 ezer forintra – nő az alap minimálbér, a szakmunkás-minimálbér pedig 5,6 százalékkal, 108 ezerről 114 ezer forintra – ez 2 százalékos reálbér-növekedést jelenthet, vagyis ennyivel érhet többet a pénzünk idén.
Magyarországon 650 ezer munkavállalót foglalkoztatnak minimálbéren vagy garantált bérminimumon, ám a változás nemcsak őket érinti, hanem azokat is, akik olyan szociális juttatást kapnak, aminek mértékét a minimálbérhez igazítják. Ilyen a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj, a táppénz, az álláskeresési járadék, valamint a nyugdíj előtti álláskeresési segély és a rokkantsági ellátás. Az álláskeresési járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély összege például 2-5 ezer forinttal, a gyed akár 8 ezer forinttal is emelkedhet.

2013 - mi változik idén?

Már így is adózhatunk
Fodrászok, kozmetikusok, otthonápolók figyelem! A legkisebb vállalkozások helyzetén változtathat idén egy újfajta adónem, a kisadózók tételes adója (kata), ami a főállású kisadózók számára havi 50 000 Ft, mellékállású kisadózó esetén havi 25 000 Ft kiadást jelent. Ez kiváltja az ezt választók társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és a szociális hozzájárulási adóját, a szakképzési hozzájárulást, de a munkavállalók után fizetendő terheket nem. Az új adónem főleg a szolgáltatásokat nyújtó vállalkozók terhein könnyíthet.
Itt megtalálod a témával kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket és kalkulátoron is számolgathatsz!

Más bérletekkel utazhatnak a budapestiek
Ahogy már hozzászokhattunk, változik a fővárosi jegy- és bérletrendszer, mostantól személyi igazolvánnyal és jogosítvánnyal is érvényesek lesznek a teljes árú bérletek, ha a bérletszelvényre ráírjuk az adott igazolvány sorszámát. 2700 forintért kiegészítő heti bérletet lehet vásárolni, ezzel egy héttel meghosszabbítható a teljes árú havi vagy negyedéves Budapest-bérlet érvényességi ideje. A felsőoktatásban tanulók külön bérletet kapnak, az éves bérletek pedig nem naptári évre válthatók, hanem tetszőleges kezdő időponttól. A vonaljegy 350 forintba, a tízdarabos gyűjtőjegy 3 ezer forintba, a havi bérlet 10 500 forintba, az éves bérlet pedig 114 600 forintba kerül idén.

Új típusú bíróságaink lesznek
Idén a városi bíróságok helyett létrejönnek a járásbíróságok. A fővárosi kerületi bíróságokon kívül 105 helyi bíróság és 175 járás működik január 1-jétől. A helyi bíróságok száma, székhelye és illetékességi területe nem változik, csak az elnevezésük.
A közigazgatási és munkaügyi bíróságok a fővárosban, illetve megyénként működnek, ezentúl a munkaügyi perekhez hasonlóan a közigazgatási perekben is másodfokon a törvényszékek járnak majd el azért, hogy felgyorsuljon a döntéshozás.
Az újonnan létrejövő különbíróságok regionális szakmai testületeiként közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok jönnek létre, a fővárosban egy, vidéken még összesen öt.
A törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben már az interneten is lehet beadványokat, kérelmeket intézni a bírósághoz.

2013 - mi változik idén?

Gyorsabb útlevél, újfajta erkölcsi bizonyítvány
Ha gyorsan kell utazni, ezentúl az is könnyebb lesz: az útleveleket az eddigi harminc helyett húsz nap alatt készítik el, emellett megmarad a soron kívüli, a sürgősségi, valamint az azonnali igénylés lehetősége is. A hatósági erkölcsi bizonyítványt és a hatósági bizonyítványt összevonták, ezután hatósági erkölcsi bizonyítvány készül – de legalább könnyebben igényelhető majd. Ez igazolja, hogy megfelelünk-e mondjuk leendő munkaadónk speciális feltételeinek (3100 forintért). Mostantól az aktuális státusz is ellenőrizhető lesz, így például az, hogy a felhasználót az igénylés óta sem tiltották-e el a közügyektől vagy bizonyos szakmák gyakorlásától.

A neten is intézkedhetünk
A személyi igazolvány elvesztését, ellopását, megsemmisülését már elektronikus úton is bejelenthetjük (aki ügyfélkapus hozzáféréssel rendelkezik, az a jogosítványt és a lakcímkártyát már eddig is tudta így pótolni). Ugyanígy közölhetjük a neten keresztül, ha eladtuk az autónkat, vagy épp forgalomba helyeznénk. Az illetékeket végre átutalással is fizethetjük. Ígéret van arra, hogy nemsoká az útlevelünket vagy a forgalminkat is pótoltathatjuk anélkül, hogy a hivatalokba járnánk sorban állni.

Nem kell bemennünk a pénzünkért
Egyes szociális támogatásokat (ápolási díj, időskorúak járadéka, otthonteremtési támogatás, gyermektartásdíj megelőlegezése) 2013 februárjától a fővárosi és megyei kormányhivatalok folyósítják a települési jegyzők, illetve a városi gyámhivatalok helyett, a házipénztári kifizetést pedig felváltja a postai kézbesítés vagy a bankszámlára utalás. Hurrá, 21. század!
2013. január 1-jétől a jegyzőktől az újonnan felálló járási hivatalokhoz kerül számos szociális és gyermekvédelmi feladat, valamint a járási hivatalok szakigazgatási szerveiként fognak tovább működni a gyámhivatalok is.

Több figyelem jut a kisgyerekekre
Az úgynevezett koragyermekkori alapellátás kiemelt téma lesz a következő több mint két évben. Ez annyit jelent, hogy több pénz jut erre a területre, és a védőnők új módszertan alapján fogják ellátni a gyermekeket, ezen kívül saját táblagépük segítségével tölthetik fel a közös adatbázisba azokat az információkat, amelyeket a családoknál tapasztalnak. A program vezetője szerint a gyermekek öt százalékának volna szüksége valamilyen fejlesztésre, sokszor viszont hónapokat, éveket késnek ezzel, és sok esetben csak az iskolaérettségi vizsgálaton derülnek ki olyan rendellenességek, amelyek egy-két éves korban felismerhetők lettek volna – sokszor a szülők nem tudják ezt, vagy nem akarnak szembesülni a nehézségekkel. Ezért a gyermekeket ellátó védőnők, háziorvosok képzésén felül a hatékonyabb kommunikációra és a szülők oktatására is koncentrálnának idén.

2013 - mi változik idén?Baba-mama váró a reptéren
Ha babánkkal utaznánk, ezentúl kényelmesebben tehetjük: a Budapest Airport átadta a vadonatúj „Baby Lounge”-ot, vagyis a baba-mama várót a budapesti Liszt Ferenc Repülőtér 2B termináljának tranzit területén. Játszósarok, valamint modern pelenkázó- és szoptatóhelyiség is található itt – mi biztos nem vártunk volna ezzel 2013-ig, de legalább meglett!
   
Könnyebben kapunk munkát kisgyerekkel?
Sajnos sokan tapasztalhattuk már, hogy egyes főnökök szerint szülőként kevésbé tudjuk elvégezni a munkánkat, mint a gyermektelen munkavállalók. Ezen a helyzeten változtatna a MuKi (munka kisgyermekkel) program: az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Victum Képzési Központ és az Artima Kft. közös célja az, hogy a kisgyermekes szülők foglalkoztatását munkavállalói és munkaadói oldalon is segítse. A szülők és a cégek képviselői ingyenes képzéseken vehetnek részt, regisztrálhatnak a családbarát adatbázisban, kereshetnek a rendszerben rugalmas munkakört, de ugyanitt állásokat is lehet meghirdetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top