Aktuális

Elmegy a szeretett óvó néni…

Kedvenc óvodánkban meglepetés ért. Nekünk, szülőknek megmondták, hogy az egyik óvónő – akit ráadásul az én gyerekeim a legjobban szeretnek – hamarosan elmegy.

Elmegy a szeretett óvonéni...„Már ez maga is megdöbbentett. Kiderült, hogy feszültségek vannak az óvodában az óvónők között, amiről mi eddig nem tudtunk. De amit egyáltalán nem voltam képes, és máig sem tudok feldolgozni, az az, hogy arra kértek minket, erről egy szót se szóljunk a gyerekeinknek. Majd három hét múlva lesz egy kis ünnepség, ahol az óvónő elbúcsúzik, és itt fogják megtudni a gyerekek. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy ebbe belebetegedtem. (Vagyis éppen ez után kapott el egy influenza.) Folyton ez forgott a fejemben. Nem akartam »hűtlen« lenni az óvodához, de úgy éreztem, hogy tulajdonképpen »hazudok« a gyerekeimnek. Felfújok egy apró és jelentéktelen dolgot? Helyesen jár el az óvoda arra gondolva, hogy a gyerekek ne úgy legyenek együtt a következő három hétben az óvónővel, hogy tudják, elmegy, és netán erről faggassák, vagy emiatt szomorkodjanak? Miért esik nekem ilyen rosszul, hogy amit én tudok, arról nem beszélhetek a gyerekeimmel?”

Megmondjuk?

Alapszabály volna: hallgattassék meg a másik fél is! Mit mondana erről az óvoda? Lehet, hogy a hamarosan távozó „kedvenc” óvónő kérte, hogy ne szóljanak a gyerekeknek, amíg még velük van, és majd ő szeretné elmondani? De sajnos magának is igaza van. Miért esik rosszul? Hát talán azért – hogy egy kicsit nagyképűen mondjam –, mert „zavarja a kongruenciaérzését”. Vagyis nem tud igazán elengedetten, oldottan azonos lenni önmagával, nem tud meggyőződéssel engedni a kérésnek, hogy ne szóljon a gyerekeknek, ha egyszer maga tudja, hogy mi a helyzet. Igen, lehet – sőt valószínű –, hogy „semmi nem történne”, ha megmondaná (ha megmondhatná) a gyerekeknek, hogy ma hallotta az óvodában, hogy az óvó néni, mondjuk, „karácsony után” elmegy. (A karácsony utánt csak mintegy lehetséges, a gyerek számára is felfogható időmegjelölést írom ide példaképpen.) Lehet, hogy az egyik gyerek szinte tudomásul sem veszi, vagy legalábbis nem látszik rajta, hogy érintené a dolog, míg a másik elkerekedő szemmel kérdezné (a lányok elsősorban): „Miért mész el? Hova mész?” Én nem hiszem, hogy az óvónő munkáját zavarná a hátralevő hetekben, ha a gyerekek tudnának róla, hogy el fog menni. A gyerekeket, akár mondják, akár nem, sőt akár tudják, akár nem, sokkal jobban zavarja az óvónők között fennálló feszültség, amit természetesen átélnek, átéreznek, még akkor is, ha erről maguk sem tudnak számot adni maguknak. Magyarországon nagyon sokat hazudunk a gyerekeknek, és az esetek nagy részében azzal áltatjuk magunkat, hogy az ő érdekükben tesszük. Ez soha nem igaz. A gyerekek – ahogy erről már sokszor szó volt – nagyon is pontosan átérzik, hogy mi van velünk, hogy mi van bennünk, hogy mit érzünk, hogy mire gondolunk, hogy milyen szándékaink vannak. Átérzik anélkül, hogy erről akár maguknak is számot tudnának adni. De izgatja őket, feszültté teszi.
Elmegy a szeretett óvonéni...Én azt gondolom, hogy egy óvoda – vagy bármilyen intézmény – nem kérhet ilyesmit a szülőktől! Nem kérheti, hogy ne beszéljenek valamiről a gyerekkel, amit ők már tudnak. Szerintem az az érzése, hogy ilyenkor tulajdonképpen hazudik a gyerekeinek, nem egy apró és jelentéktelen dolog felfújása, hanem egy nagyon is pontos érzelmi felismerés. Úgy gondolom, ha a gyerekek tudnának róla, az óvodában is az lenne a helyzet, mint otthon. A gyerekek egy részét, nagyobbik részét alig érintené a mindennapokban ez a „tudás”, és persze lennének, lehetnének köztük olyanok, akik „faggatnák” az óvónőt, hogy hová megy, miért megy, de persze erre is lehetne normálisan válaszolni. A szomorkodó gyerekek szomorúságát nem lehet megspórolni, legfeljebb elhalasztjuk a szomorkodás kezdetét. Tudomásul kell vennünk, hogy a családban is minden „tabusított” téma, minden „titok” terhel és roncsol. A leírtak alapján azt mondhatom, hogy ilyet nem lehet, nem szabad kérni a szülőktől sem itt, sem más helyzetben. Amit a kisgyerekkorból mint legfontosabb értéket magunkkal hozhatunk, az a bizalom, a szülőkbe vetett bizalom, ami nem attól rendül meg, ha a szülő „nem képes” valamire (valamit megvenni, valamit megcsinálni), hanem attól, ha ezt az előbb emlegetett önmagával való azonosságát veszíti el, a nyíltságát, az őszinteségét, a „nekem nincs titkom előtted” állapotát. (Ami persze soha nem azt jelenti, hogy gondjainkat bőven részletezve gyerekeinkre öntsük.)

 

Máté Krisztina címlapfotózásán jártunk. Nézzétek meg videónkat!

 

 

Elmegy a szeretett óvonéni...Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése