Aktuális

Elromlott, de nincs meg a blokkja?

Sok boltban szabják meg, hogy csak akkor foglalkoznak a náluk vett hajsütővassal vagy telefonnal, ha jótállási jegy mellett blokkot is fel tudunk mutatni, pedig ez jogszabályellenes.

Veled is előfordult már, hogy ott álltál egy elromlott termékkel a kezedben, és kétségbeesetten kerested a papírhalmok között a blokkot, hogy visszamehess vele reklamálni? Így járt nemrég Edit is, akinek néhány hónappal a jótállási idő lejárta előtt felmondta a szolgálatot az okostelefonja, amit egy nagyobb elektronikai boltban vett.

Elromlott, de nincs meg a blokkja?Vastag betűvel figyelmeztetnek a blokkra

„A jótállási jegyet jól megőriztem, és nagy betűkkel rá volt írva, hogy csak a blokkal együtt érvényes, annak viszont nyoma veszett – mesélte. – Már biztos voltam benne, hogy csúnyán elcsúsztam ezen a kis sajtfecnin, és mehet a kukába a drága telefon, de a biztonság kedvéért rákerestem az interneten, és én lepődtem meg a legjobban, amikor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán azt olvastam, hogy nem kérhetnek blokkot, ha megvan a jótállási jegy. Nem mentesíti az üzletet az sem, ha a jótállási jegy nincsen megfelelően kitöltve, mivel ez az ő felelősségük, nem a vásárlóé.

Ezen felbátorodva bementem a szervizbe, ahol egy negyedórás frissítéssel újra életet leheltek a telefonomba – folytatta. – Amikor rákérdeztem, miért nem kérték a blokkot, a szervizes fiú azt mondta, hogy ilyen kis javításoknál nem foglalkoznak vele. Gondolom, ha már ott tartanánk, hogy új alkatrészre volna szükség, vagy cserélni kellene a telefont, azaz pénzbe kerülne nekik a javítás, akkor nem vették volna ilyen lazán a dolgot.”

Nem kérhetnek többet

„Valóban jogszabályellenes blokkot kérni a jótállási jegy mellé, ugyanis kormányrendelet mondja ki, hogy a jótállást a jótállási jeggyel lehet érvényesíteni, és ettől a fogyasztó kárára nem lehet eltérni – mondta el a Nők Lapja Cafénak Siklósi Máté fogyasztóvédelmi tanácsadó. – Ez tisztességtelen szerződési feltétel, így biztos, hogy a bíróság is a vevőnek adna igazat egy ilyen esetben. Ettől függetlenül nem teljesen alaptalanul szeretnék kérni a boltok a blokkot, ugyanis sok információ csak azon található meg.”

Természetesen senki nem szeretne bíróságra járni egy elromlott kenyérpirító vagy laptop miatt. Ezért ha arra számítunk, hogy a boltban ellenállásba ütközhetünk, akkor érdemes egy kis nyomtatott segédanyaggal felvértezünk magunkat. Kiváló fegyver ehhez a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tartós fogyasztási cikkekről szóló vizsgálatának összefoglalója, itt közérthetően megfogalmazzák, hogy jogsértő, ha ilyenkor blokkot kérnek. Emellett természetesen szükségünk lesz határozottságra és jó modorra.

Elromlott, de nincs meg a blokkja?

Rengeteg a problémás jótállási jegy

Megtévesztések a jótállási jegyen

Nem köthetik ki, hogy
– csak egy bizonyos értékhatár alatt cserélik a terméket,
– az eredeti csomagolást is vissza kell vinni,
– csak akkor cserélik, ha 30 napon belül nem tudják javítani,
– csak akkor fizetik vissza a vételárat, ha a boltban vásárolják le,
– higiéniai okokból nem engedik a cserét (pl. fehérneműnél, ágyneműnél),
– elveszik a jótállás, ha nem a gyártó alkatrészeivel javították a terméket,
– akciós vagy olcsó termékkel hiba esetén nem foglalkoznak,
– a szavatosság két évnél rövidebb.

A 2011-ben készült fogyasztóvédelmi összefoglalóból az is kiderül, hogy az 585 darab ellenőrzött jótállási jegyből 55-ön kötötték ki, hogy csak blokkal fogadják el, azaz majdnem minden tizedik átverte a vásárlót. Egyébként nagyjából minden harmadik jótállási jegyen találtak valami problémát. Nagyon gyakori például, hogy a szavatossági időt megkurtítják, például egy ruhára hat hónapot írnak a kötelező két év helyett. Az ilyesmiért bírságol a Fogyasztóvédelmi Hatóság.

„A tapasztalataink szerint a kis GSM-boltokban mindennaposak a jogérvényesítési problémák, ezeknél jellemzőbb, hogy három hónap jótállást vállalnak egy készülékre – mondta a fogyasztóvédelmi tanácsadó. – A nagyobb cégeknél, elektronikai áruházakban jobban odafigyelnek, viszont a mobilszolgáltató cégeknél is bele lehet ütközni problémákba, például hogy akkor is el akarják küldeni bevizsgáltatni a telefont, ha három napon belül vitték vissza, hogy elromlott. Általában biztonságosabb a nagyobb üzletekben vásárolni, a kicsi boltokban, ahol sokszor olcsóbban árulják ugyanazt a terméket, nehezebb lesz a vásárló dolga.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése