Huszonéves házasok – léteznek még?

És abban, hogy ezt írom, „vállalják”, máris benne rejlik az alapfelvetés: egyrészről az, hogy a házasság valami komoly és felelősségteljes intézmény, másrészt mint ilyen, ijesztő feladat is, amelyet, úgy tűnik, egyre kevesebben képesek jól megoldani. Megkérdeztünk néhány érintett fiatal lányt, illetve szakembert, ők mit gondolnak: Tényleg eljárt az idő a házasság felett? „Igen” – foglalhatnánk össze egyetlen szóban a választ az utóbbi kérdésre, ha a statisztikákat és dr. Hadas Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet tanárának válaszát nézzük. Megkérdezett szociológus szakértőnk szerint ugyanis a házasság a nyugati társadalomban a 19. században kialakult, életre szóló formája ma már egyre kevésbé fenntartható, mivel van vele egy alapvető probléma: az az elképzelés, hogy a házasságnak a romantikus szerelem alapján kell létrejönnie. „Márpedig a szerelem nem tart örökké, következésképpen a házasság alapja idővel problematikussá válik. A szerelem elmúltával fokozatosan négy egyéb tényező köti össze a feleket: az egyik a vagyon, a másik a szexualitás, a harmadik a kölcsönös felelősség egymásért és a másik családjáért, a negyedik pedig a gyermek nevelése” – véli a szakértő. Aki minderre a házasságkötés előtt nem készül fel, jó eséllyel számíthat válásra vagy életen át tartó, rossz házasságra. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a házasságon kívüli vagy a nem házassággal végződő szerelem ma már egyáltalán nem kirívó eset, ami pedig a párkapcsolati minták sokféleségét is magával hozza.

Rituálé vagy csak egy papír?

– Ma már nincs társadalmi nyomás, hogy férjhez menj, nem néznek le, ha nem ezt az utat választod. Ezt nevezhetjük akár demokratizálódásnak is. Nincs kényszer, az emberek nem mindenáron maradnak benne az első, második, harmadik kapcsolatban, hogyha az nem működőképes – állítja a Budapesten élő, 26 éves Anna. – És sokkal inkább kitolódik az az idő is, amíg meg tudod teremteni az anyagi alapjait annak, hogy gyereket vállalj. Én úgy látom, hogy összeházasodni azok szoktak, akik gyereket akarnak, ahhoz pedig stabilitás kell, de az is kitolódik, hogy mikor végzi el az ember az egyetemet, a munkaerőpiac elvárásai is összetettebbek, és ez a fiatalok tanulmányi szokásaiban is megmutatkozik, sokaknak több egyetemet is el kell végezniük, ha biztosra akarnak menni.
Anna idén végez egy jó nevű egyetemen, kiegyensúlyozott kapcsolatban él barátjával, és fölösleges pénzkidobásnak tartaná – mint mondja – csak azért egymillió forintot elkölteni, hogy mindezt a barátaikkal is megünnepeljék. – Ha gyereket vállalnék, akkor valószínűleg meggondolnám a dolgot. Addig viszont nincs szükségem a papírra – teszi hozzá. Egyelőre azonban sem házasságkötésen, sem gyermekvállaláson nem gondolkodik, és bár teljesen megérti azokat, akiknek a gyermek születése életük és kiteljesedésük csúcspontja, ő mégis úgy érzi, hogy e nélkül is élhet teljes értékű életet.
A szintén 26 éves nyíregyházi Eszter három éve házasodott össze férjével, aki egy idősek otthonában dolgozott mentálhigiénés munkatársként. Első gyermeküket áprilisra várják. Véleménye szerint szükség van a házasságkötésre és az ezzel járó rituáléra, hiszen „az ember ezzel jelzi, hogy az élete új szakaszba lépett, hogy valami lezárult és valami új kezdődik. Ami után már nem elsősorban a szüleimre támaszkodom, hanem a páromra – és ő is rám. Nemcsak a lakásunk és a gyermekünk lesz közös, de az életünk is, minden problémájával és szépségével együtt” – állítja. Eszter úgy látja, hogy a kortársai leginkább a válástól való félelem miatt nem mernek belevágni a házasságba. Hadas Miklós szerint a válásnak Magyarországon egyáltalán nincs kultúrája, ami nemcsak azért problematikus, mert mindenki sérül benne, hanem azért is, mert a válásnál sokkal rosszabb kimenetelű esetek születnek, amikor az emberek – gazdasági vagy kulturális kényszer miatt – rekednek benne egy borzalmas házasságban.

Önismeret kell a harmonikus párkapcsolathoz

Szeress elsőként! – ebben a mondatban rejlene a jó házasság és a békés együttélés alapja? A harmonikus és életre szóló partnerkapcsolathoz ugyanis rengeteg szeretet, emellett önállóság, önismeret, önkritika, önuralom szükséges, és ez a rengeteg „ön…” talán azt is kifejezi, hogy az embernek először magával kellene kezdenie az önvizsgálatot. Nem árt tudatosítani, hogy mi vagyunk azok, akik bármikor megtehetjük az első lépést egy-egy párkapcsolati probléma megoldása során is, illetve azt, hogy először mi magunk feleljünk meg a saját elvárásainknak, és csak azután támasszunk igényeket a másikkal szemben. Ezek a gondolatok merülnek fel, miközben Eszterrel beszélgetünk, aki a környezetében mégis azt tapasztalja, hogy sokan inkább az otthonról hozott negatív példákat, a szülők rossz házassága vagy gyűlölködő válása során szerzett sérüléseiket vetítik rá a felnőttkori partnerükre, és éltetik tovább ezeket párkapcsolataikban, ami hosszú távon nem lehet működőképes. Bár valóban könnyebb lehet normális párkapcsolatot kialakítani és fenntartani annak, aki a szüleitől mély, szeretetalapú partnerkapcsolat modelljét sajátította el, mint annak, aki szeretetlenségben, hűtlenségben és bizalmatlanságban nőtt fel, ugyanakkor a felnőttkor és az érettség azt is jelenti, hogy az ember képes a sérelmek feldolgozására és arra, hogy meghaladja szülei rossz példáját.

Tekintsük kivételnek?

Az otthonról hozott rossz minták és beidegződések, a válástól való félelem és az elromlott kapcsolatok ellenére mégis úgy tűnik, mintha lenne egyfajta reneszánsza a romantikus esküvőnek és szerelemnek, hiszen közösségi oldalak, divatblogok és női magazinok lapjain is állandóan napirenden van az álomesküvő témája. Az pedig ma is mindenki számára szívmelengető érzés, hogyha kézen fogva sétáló vagy összebújó, együtt nevető idős párt lát. Nem jelzi-e mindez azt is, hogy az ellenérzések mellett megmaradt volna a vágy az életfogytig tartó, romantikus szerelemre? Hadas Miklós úgy véli, hogy a boldogságban együtt megöregedett párok leginkább a szabályt erősítő kivételek körét gyarapítják. Az esküvők esetleges reneszánsza pedig főként annak a folyamatnak a része, amely nosztalgiával tekint a feminizmus és az emancipáció előtti időkre. Szerinte ennek a visszahatásnak köszönhetően választják sokan ma is a hagyományos, egyszerűbben emészthető szerepek és modellek reflexió nélküli átvételét. Tény, hogy régebben a házasság kötelező és alapvetően tekintélyelvű társadalmi intézmény volt, amelyben a  férj örökölte az apa szerepét, és jogilag is ő rendelkezett a házasságkötés után felesége felett. A nők önálló jogainak ügye csak a 20. században került elő, bár még akkor is fel kellett venniük férjük nevét, és csak csekély mértékben szólhattak bele a politikába, a gazdasági és közéleti ügyekbe. Mindezzel együtt beindult egy folyamat, amelynek köszönhetően ma már az sem ritka, hogy nők álljanak vállalatok, egyetemek vagy országok élén. De a hagyományos háziasszony és családanya szerep is elfogadott – és ez utóbbival sincsen semmi probléma, amennyiben az egy érett, felelősségteljes felnőtt ember önálló döntésén alapul, nem pedig elnyomáson vagy bizonyos modellek átvételén. Ám kétségtelen, hogy a változás beindította a párkapcsolatok és a házasság demokratizálódásának folyamatát, aminek következtében már nem a házasság az egyetlen elfogadott és járható út a szerelem kifejezésére.

És boldogan éltek…

A legutóbbi statisztikákból az is kiderül, hogy a nemek közötti hagyományos szerepmegosztás Magyarországon még mindig általánosan elfogadott. A háztartási munkák jelentős részét a nők végzik (legyen szó házasságról vagy együttélésről), különösen a napi rutinfeladatokat, mint a főzés, a mosogatás és a takarítás, és ezekből a férjek – nyugat-európai országokhoz viszonyítva – meglehetősen csekély mértékben veszik ki részüket. De nem csupán az állhat a fiatal nők házassággal kapcsolatos félelmeinek hátterében, hogy a munkahelyi kötelezettségek mellett második műszakot is teljesíteni kellene otthon, hanem az a szomorú tapasztalat is, hogy a gyermekvállalás ronthatja az esélyeiket a munkaerőpiacon. Természetesen ahány ember, annyi elképzelés és annyi történet – ezért nem könnyű általános érvényű következtetéseket levonni a házassági vagy párkapcsolati szokások változását illetően sem. Vannak olyan folyamatok, amelyek már nálunk is megfigyelhetők, például hogy az egyetemek nagy részén ma már nők vannak többségben. És ahogyan a fiatalok tanulással töltött ideje megnő, egyre később kötnek házasságot, és egyre kevésbé mennek bele olyan párkapcsolatba, amelyik nem felel meg az elvárásaiknak, például azért, mert hátráltatja őket a tanulmányi vagy munkahelyi előmenetelükben. Teljesen természetes az is, hogy a házasságot megelőzi néhány komoly kapcsolat, vagy hogy a párok házasság nélkül élnek együtt, adott esetben akár holtomiglan-holtodiglan. A házassági szokások változása mellett mintha egyvalami nem változott volna: a vágyakozás a hosszú távú, megbízható, akár életen át tartó, szeretetteljes kapcsolatra. Hogy mi legyünk azok, akikről a mese végén azt mondják majd: és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Koncz Zsuzsa fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!