Misi és a testvéri szeretet

– Misikém, vagy Jancsikám, vagy hogy hívnak? – szólítottam meg öt hónapos kisfiamat a múltkor, magamat is meglepve ezzel a saját nagymamámat idéző szórakozottsággal.
– Jancsinak! – segített ki Misi.
– Tényleg, ő a Jancsi? – kérdeztem vissza hálásan.
– Igen. Ő az enyém barátom – világosított fel Misi. Misi tehát a barátjának tekinti Jancsit, ami mindenképp megható, még ha nem is felel meg teljesen a valóságnak. Baráti gesztus, hogy segít különböző dolgokat Jancsi szájába tenni. Misi remek megfigyelő, és nagyon helyesen megfigyelte, hogy Jancsi az orális korszakát éli éppen. Amit csak tud, a szájába gyömöszöl, legyen az pelenka, takaró, vagy ha más nem, hát a lába mindig kéznél van. Misi nagyon empatikusan segít neki ebben. Múltkor épp a feleségem telefonját tuszkolja Jancsi szájába.
– Anyu, megehetjük ezt a Jancsival? – kiáltotta közben jól nevelten. Jancsihoz pedig bátorítóan így szólt: – Hamm-hamm!
Ez nyilvánvalóan a barátság jele. Nem rejthetem véka alá ugyanakkor, hogy a testvérféltékenység is előrevetítette már az árnyékát, bizonyos baljós előjelek ezen a téren is vannak. Misi nem szereti például, ha túl sokat tartom Jancsit a karomban.
– Leteheted a Jancsit a pókerasztalra. Majd anyu ott megtalálja – szokta mondani nekem ilyenkor megrovóan. (A pókerasztal nálunk a pelenkázóasztal. Ugyanis nyertem egyszer egy pókerasztalt pókeren, ami soha nem találta meg igazán a helyét a lakásban, ezért Misi születése után mintegy magától értetődően rákerült egy pelenkázó alátét, és azóta a pelenkázóasztal funkcióját tölti be. Misi is a pókerasztalon töltötte életének első néhány hónapját, és Jancsi is leginkább ott időzik.) Máskor, ha Jancsinak sikerül valamit a kezébe kaparintania, Misi elirigyli tőle, és kiveszi a kezéből, még mielőtt Jancsi a szájába tömhetné.
– Misi, miért veszed ki azt a Jancsi kezéből? – feddi meg a feleségem.
– Légy jószívű!
– Nem – mondja Misi. Aztán Jancsihoz fordul magyarázólag: – Nézd, Jancsikám! Erre az van odaírva, hogy nem szabad Jancsinak megfogni. De Jancsi nem bánja ezt különösebben, ő néma csodálattal tekint Misire. Meglepő módon élvezi is, ha a bátyja szekírozza. Misi húzza, tépi, rángatja Jancsi lábát, Jancsi meg ezen teli szájjal, boldogan nevetgél. Ez, azt hiszem, természetes egy nagytestvér-kistestvér kapcsolat kezdeti szakaszában. Ami viszont meglepő, hogy rosszalkodni nem Jancsi tanul Misitől, ahogy az ember gondolná, hanem fordítva. Jancsinak egyetlen rosszasága van, amit így öt hónaposan fel tud mutatni: köpköd. Nahát, ez Misinek borzasztóan tetszik, és Jancsi bugyborékoló-köpködő technikáját azonnal elsajátította ő is, persze tökélyre fejlesztve. Belegondolni is ijesztő, mit összerosszalkodnak majd ezek ketten, ha Jancsi kicsit nagyobb lesz. De hogy a végkicsengés mégis inkább pozitív legyen, elmesélem, hogy valamelyik este Misi elalvás előtt kinyúlt a kiságyból, és a testvéri szeretet bizonyítéka képpen megsimogatta Jancsi fejét. Aztán otthagyta a kezét Jancsi kobakján, és úgy aludt el. Más gyerekek plüssnyúllal alszanak vagy macival, Misi öccsel.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Risztov Éva: „Soha nem szabad feladni” Tavaszi finomságok friss zöldfűszerekkel Nyári Krisztián: A szabadság és a szerelem forradalma Többnyelvű gyerekek Hitek és tévhitek: A szabadság hétköznapjai Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!