Aktuális

Elhunyt Margaret Thatcher

Életének 87. esztendejében, hétfőn elhunyt Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök.

Az egykori konzervatív párti kormányfő szóvivőjének hétfő délutáni bejelentése szerint Margaret Thatchert szélütés következtében érte a halál.

Thatcher 1975-ben legyőzte Edward Heath-t a Konzervatív Párt elnökségéért folytatott versenyben, ezzel ő lett az ellenzék vezére, valamint az első nő, aki nagy politikai pártot vezetett az Egyesült Királyságban. 1979-ben megnyerte a választásokat és miniszterelnök lett. Belpolitikai rekordot is beállított: ő volt az első, aki a Konzervatív Párt élén egymás után három parlamenti választást nyert.

Bevezetett egy sor politikai és gazdasági kezdeményezést a recesszió visszafordítására. Hivatalának első évében meglévő népszerűsége később a recesszió közepette és a magas munkanélküliség miatt csökkent, de az 1982-es Falkland-szigeteki háború és a gazdasági fellendülés hatására ismét nőtt, olyannyira, hogy 1983-ban újraválasztották. 1984-ben járt Magyarországon is. 1990 novemberében mind miniszterelnöki, mind pártelnöki tisztjétől lemondott. Egy szovjet újságíró adta neki a „Vaslady” becenevet a rendíthetetlen politikai vezetésért.

Margaret Thatcher élete képekben

1984-ben Magyarországra is ellátogaott További képek, itt!.
1984-ben Magyarországra is ellátogatott. További képek, itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top