Aktuális

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

Július 1-jétől akár öt évet is kaphat az, aki hozzátartozóját bántalmazza, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását. Világszerte hatásos módszerekkel kampányolnak a témában.

A családon belüli erőszak szigorúbb szankcionálásáról tárgyalnak a képviselők a parlamentben. Ha a javaslatot elfogadják, július 1-jétől külön tényállásként szerepel majd a hozzátartozó bántalmazása a büntető törvénykönyvben. Ez esetben ide tartozik majd, ha a volt házastárs, volt élettárs, gondok, gondnokolt, gyám vagy gyámolt bántja családja jelenlegi vagy korábbi tagját. A büntetéshez emellett szükséges volna a rendszeres elkövetés ugyanazon sértetten. A módosítás megszavazása esetén 3 évig, illetve 1-5 évig történő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki a hozzátartozóját bántalmazza.

A családon belüli erőszak elszenvedői leggyakrabban a gyerekek. Hosszabb távú adatok szerint évente lelkileg csaknem ötezer, fizikailag több mint kétezer, szexuálisan csaknem négyszáz kicsit bántanak – de ez csak a nyilvántartott esetek hozzávetőleges száma. Sajnos évente mintegy harminc kisgyermek életét veszti emiatt Magyarországon.
A jelenség ellen az egész világon harcolnak – gyakran igen hatásos, olykor sokkoló kampányokkal. Ezekből mutatjuk a leginkább elgondolkodtatókat.
 
A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNE) és a Saatchi & Saatchi reklámkampánya egy rajzfilmfigurán keresztül személyesíti meg a bántalmazott gyermeket, sokkszerűen szemléltetve a nézőnek az erőszak eme formáját. A film a társadalmi célú reklámfilmek kategóriájában Arany Oroszlán Díjat nyert a 2002 évi Cannes-i Reklámfilmfesztiválon, illetve az év legjobb reklámfilmjévé választották Angliában ugyanebben az évben.

Az UNICEF chilei gyermekbántalmazás elleni filmje ezüst CLIO díjat nyert:

Ez az angol kisfilm a bántalmazás sokféleségére hívja fel a figyelmet döbbenetes adatokkal:

Az UNICEF dél-afrikai plakátjának szlogenje: Ha te nem harcolsz a gyermekbántalmazás ellen, akkor ki fog?

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

A szexuális bántalmazás hatása így jelenik meg a spanyol poszteren, amelyet a Casa do Menor brazil gyermekjogi szervezet számára készítettek:

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

A thaiföldi poszter a gyerekkorban elszenvedett trauma feldolgozhatatlanságáról, a rossz emlékek kitörölhetetlenségéről szól:

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

Ez a 2012-es kisfilmet az NSPCC számára készítették The $#*! Kids Say címmel. A film rendezője ezzel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy bízzunk az ösztöneinkben, és ha halljuk gyerekek beszélgetése alatt, hogy furcsa viselkedésről, erőszakról számolnak be, akkor kérjünk segítséget. Ne várjuk meg, amíg biztosak leszünk benne!

A lengyel Nobody’s Children Foundation is sokkoló képeket használ az üzenet átviteléhez:

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

Nappal mást látsz a poszteren, mint éjszaka. A foszforeszkáló részletek fedik fel a sötét titkokat. Az üzenet is ez: „Pedofília: lehet, hogy nem látod, de attól még megtörténik.”

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

A mexikói Save the Children szervezet az erőszak körforgását vetíti elénk: bántalmazott gyerekből nagy eséllyel bántalmazó felnőtt válik. Törjük meg az ördögi kört!

Így védenék a gyerekeket a bántalmazással szemben

A gyerekek sokszor épp bántalmazójukkal közlekednek, így nehezen kérhetnek segítséget feltűnés nélkül. Ebben segít ez az ötlet: a fontos telefonszám csak a gyermek szemmagasságából látható:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top