Aktuális

Eladnák a Margitszigetet

Felparcelláznák a Margitszigetet és öt építési telket hoznának létre, amit a főváros vagy az állam eladhatna.

A világ egyik legszebb futóhelyének választották, és nemcsak ezért szeretjük a Margitszigetet. „Tulajdonképpen felparcelláznák a Margitszigetet egy főváros által kidolgoztatott szabályozási tervezetben” – mondta a Világgazdaságnak a XIII. kerületi főépítész. Arató György annak kapcsán nyilatkozott, hogy egy törvényjavaslat szerint a most a XIII. kerülethez tartozó Margitszigetet átvenné a főváros.

Eladnák a Margitszigetet


A főépítész elmondta, hogy öt új építési telket hoznának létre a dokumentum szerint. Ez alapján a Thermál és a Nagyszálló számára javasolnak egy telket. A következő a volt Dózsa-teniszstadion területe, a harmadik a Palatinus strandfürdő telke lenne. Önálló telek lenne a Nemzeti Sportuszoda is a 2006-ban átadott bővítéssel, az ugrófallal együtt. Ugyancsak különálló telek lenne az atlétikai centrum is.

„Ezeknek a telkeknek a létrehozását hívjuk úgy, hogy felparcellázás, ugyanis más építési jogok vonatkoznak rájuk, mintha nem lennének önálló telkek” – hangsúlyozta a főépítész. Szerinte a tervezet alapján kötelező lesz kialakítani ezeket a telkeket, amelyek így az állam vagy a főváros által eladhatóvá válnak. A Dózsa-teniszstadion helyén ma már gyakorlatilag nincs építmény, csak romok, miután telek lesz, építhetnek rajta valamit – mondta.

  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top