Aktuális

Megfogadtuk: öt hónapig spórolunk – 13. rész

Utolsó bejegyzéssel jelentkezik a fiatal pár, Laci és Laura. Öt hónapig spóroltak, és most arról mesélnek, miért állampapírba fektették be a pénzüket.
 Korábbi bejegyzések:
– Öt hónapig spórolunk! – 12. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 11. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 10. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 9. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 8. rész

– Öt hónapig spórolunk! – 7. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 6. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 5. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 4. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 3. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 2. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 1. rész

„Nem volt nehéz! Így szeretném kezdeni. Lacival együtt öt hónapig spóroltunk, de én nem is szeretem ezt a szót. Azt mondanám, egyszerűen tudatosan kezeltük a pénzügyeinket. Olyan helyeken próbáltuk megfogni a pénzt, ahol olykor egyszerűen elfolyik, vagyis kidobjuk az ablakon. Ez az öt hónap nagyon jó lecke volt arra, hogy tudatosan és következetesen nyúljunk a pénzünkhöz, a keresetünkhöz. És remek érzés, hogy most van félretett 500 ezer forintunk – úgy, hogy mellette az esküvőnket is sikerült megszerveznünk –, amit befektethetünk” – írja Laura. Nézzük, min és mennyit spóroltak összesen.

 Ezen spórolnak Ez lesz helyetteEnnyit spórolnak ezzel egy hónapban Ennyit öt hónap alatt
Taxi, autóval munkába járás, sofőrszolgálat Tömegközlekedés30 000150 000
Ebéd a munkahelyi étteremben Ételrendelés28 000140 000
Felesleges ruhavásárlás Régi, szép ruhák25 000125 000
Csökkentik a tv-csatornák számát DVD-n filmek, sport800024 000 (csak három hónapról van szó)
Légkondi felesleges használata, üres hűtő maximumon járatásaIdőzítő, árnyékoló, hűtő feltöltése vizespalackkal10 00020 000 (csak két hónapról van szó)
 Esküvői előkészületek  Részletek, itt –kb. 50 000 (összesen)

 

„Szóval sikerült félretennünk félmillió forintot. És lehet, hogy sokan élvezik a tőzsdével járó »izgalmakat« én abban biztos voltam, hogy tőzsdei befektetést nem választok, egyet kértem Lacitól: olyan helyre tegyük a megtakarításunkat, ahol biztonságban van. Így döntöttünk az állampapír mellett. Persze jó lenne legalább három évre lekötni a pénzünket, de erre most nem vállalkoztunk első körben. Végül a Kamatozó Kincstárjegy mellett döntöttünk, ami fix kamatozású, 10 000 forintos alapcímletben vásárolható meg, és fixen egy évre lehet lekötni. Nyugodt vagyok, mert a befektetés mögött az állam áll. A kifizetésért az állam vállal garanciát, és nem kell görcsölnöm a tőzsdei híreket nézve reggelente.
Vágjatok bele a megtakarításba, még akkor is, ha kevesebb összeget tudtok félretenni. Nem csak azért, mert mindig jó, ha az embernek félretett pénze van, hanem azért is, mert a spórolás alatt megtanulhatjuk tudatosan, okosan kezelni a pénzügyeinket!”

Sok sikert: Laura és Laci

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése