Aktuális

Stohl András: “Gyerek maradtam a lelkem mélyén”

Szinte beesik az ajtón, kér valami sült húst krumplival, savanyúval és majonézzel, mondván, hogy ma még semmit nem evett, hoz magával ásványvizet, leülünk az első asztalhoz a Nemzeti társalgójában. Beszélgetünk.

– Van még háromegyed óránk, aztán öltözni kell. Elég lesz?

– Ha fölösleges kérdésekkel nem húzod az időt…
– A délelőtti próba után még lementem Kiskunfélegyházára, az ottani iskolában beszéltem a drogprevencióról a gyerekeknek.

Stohl András: „Gyerek maradtam a lelkem mélyén”

– Szerinted ebből mennyit tudnak befogadni? Mennyire képes visszatartani azt, aki kipróbálná?
– Nem tudom, csak remélem, hogy valamit jelent, hogy ott van előttük egy pali, aki alaposan megjárta a hadak útját, és ő mondja, hogy ne, gyerekek, nem éri meg! Talán ez elgondolkodtathatja őket. Hogy ez nem holmi duma, hanem egy megélt sors. Ennyi.

 Névjegy

• Jászai Mari-díjas színész, műsorvezető
• 1967-ben született Budapesten
• 1990-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványaként
• 1989-től a Katona József Színház tagja, 2001-től szabadúszó
• 2003-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2013-tól a Vígszínházba szerződik
• 2000-től az RTL Klubnál például a Való Világ és a Survivor műsorok vezetője
• Filmszerepek: Teljes napfogyatkozás, Tutajosok, Sztálin menyasszonya, Derengő, Tűzvonalban (televíziós sorozat)…
• Első házasságából két lánya született: Luca (20) és Rebeka (16), válása utána Nagy Anikó táncművésszel él együtt, közös kislányuk Franciska (5).

– Nekem úgy tűnik az életed, mintha amolyan Szuper Márió lennél. Ugrálsz egy pályán mindenféle akadályok között, és vagy vissza kell lépned, mert annyit rontottál, vagy továbbmehetsz, és akkor vár egy újabb, többnyire nehezebb pálya…
– Ez tényleg így van. Állandóan ugrabugrálok, jól pofára esek, összetöröm magam, aztán néha sikerül, néha nagyot bukok, de nincs megállás. Igen, vagy újra kell járnom, vagy mehetek egy másikra… Most próbálok itt a Nemzetiben, aztán jön a Kőműves Kelemen, benne irtó kemény ének, tánc, közben megyünk játszani Rijekába és Dunaújvárosba, majd az István, a király, utána pedig kezdek a Vígszínházban a Danton halálával, ha egyáltalán megérem…

– …de akárhányszor találkoztunk az elmúlt húsz évben, te mindig kapásból tudtad sorolni a teendőket, amibe vélhetően bele fogsz halni, kivéve, amikor azt mondtad, hogy holnap mégy fél évre a börtönbe…
– Ilyen pálya a színészet! Vagy abba hal bele az ember, hogy sok a munkája, vagy abba, hogy kevés, esetenként mindkettőbe. A börtönbe is bele lehet halni egy kicsit. Nem azért, mert annyira szörnyű, vagy annyi bántás ér, mert ez így nem igaz. Szerintem valamiért vigyáztak is rám a társak is, az őrök is. Talán érezték, hogy nem vagyok az a megátalkodott rossz ember, talán mert valamennyire el tudtam fogadtatni magamat… Nem tudom… Az volt a legszörnyűbb, hogy ment el a semmire az időm, amit sokkal értelmesebb dolgokra is fordíthattam volna, és ezért csak magamat okolhattam.

– Te hogyan élted meg a bent töltött hónapokat? Szenvedésként, amit megérdemelsz, vagy gyűjtöttél élményeket, amelyek tanulságosak?
– Ezen még nem gondolkodtam, de szerintem is-is. Nagyon féltem tőle, mint ahogy szerintem mindenki fél, aki nem ült börtönben. Ott bent senkit nem érdekelt, hogy Farkas Péter hány olimpiát és világbajnokságot nyert, hanem a humora, embersége, kedvessége okán fogadta mindenki a szívébe. És emlékszem, amikor a konditeremben gyötrődtem a súlyzóval, és kérdeztem tőle, hogy nem látta-e, hogy nyolcszor vagy kilencszer nyomtam-e ki a 80 kilót, ő csak rám mosolygott és visszakérdezett: nem mindegy?! Akkor hirtelen összeomlottam, aztán rádöbbentem, mennyire igaza van. A lényeg az, hogy megtettem, hogy erőlködtem, hogy hányat is nyomtam bele, az csak hiúsági kérdés… Egyik oldalon tehát rengeteg fontos tanulság és élmény, a másikon pedig elfecsérelt fél év… Hogy melyik nyom többet a latban a végén? Erre nem tudok válaszolni.

– Nem is kérdeztem. Magadnak!
– Ez igaz… Sok megválaszolatlan és megválaszolhatatlan kérdéssel gyötrődöm. A nemrég bemutatott Mephisto például eddigi legnagyobb színházi sikeremet hozta. Lehet, hogy három évvel ezelőtt meg sem érintett volna ez a szerep, és lehet, hogy három év múlva legfeljebb a szöveget tudnám csak felmondani, de most, ebben a kritikus élethelyzetemben telibe talált.

– Emlékszel olyan időkre, amikor ne lettél volna kritikus helyzetben?
– Nem.

– Te provokálod a sorsot?
– Én mindig úgy éreztem, hogy a sors provokál engem, de lehet, hogy tévedek… Előfordulhat, hogy egymást provokáljuk…

– Szerinted van győzelmi esélyed?
– Nincs. De ez nem nagyon befolyásolt eddig sem. Adódott valami érdekesnek tűnő helyzet, valami, amit kihívásnak éreztem, és én gondolkodás nélkül, zsigerileg belevágtam. Mindenben győzni akarok, mindenből nyertesen kijönni! Olyankor nem is érdekel, hogy milyen árat kell érte fizetni. Már gyerekként is kis genya alak voltam, és akár fel is borítottam a sakktáblát, ha rosszul álltam, nehogy kikapjak! Azóta sem tudok veszíteni. Toporzékolok magamban. Igen, a lelkem mélyén ugyanúgy gyermek maradtam, és szerintem élvezem is ezt az állapotot.

– De közben iszonyatos pofára eséseid is voltak. Baleset, betegség, válás, börtön, tévésztárság…
– Amit nagyon sajnálok, az a baleset, hogy fájdalmat okoztam másnak. Ami nagy kudarc volt, az a válás. Ami megingatott, az a televíziózás megszűnése. Az egy biztos anyagi hátteret adott. Azzal megvolt a családom egzisztenciája, most ezt a pénzt folytonos rohangálással kell megkeresnem. Vége a megszokott felhőtlen felelőtlenségnek. Ez egy kicsit fádabbá, fakóbbá, vagy mondhatnám úgy is, hogy megfontoltabbá tett. De csak magamat okolhatom érte…

– Okolod?
– Olyan nagyon azért nem. Ez is érdekes. Ilyen még nem volt, és kíváncsi vagyok, hogy ebben a helyzetben hogyan működöm, miként vágom ki magamat. Te mondtad egyszer a boksz kapcsán, hogy az igazi bunyós az, aki a padlóról felkelve is folytatja a meccset, esetleg tud győzni. Most kiderül, hogy mennyire vagyok kemény legény. Számoltak rám, de még elszántabb vagyok. Még mindig szabad maradtam, és ez jó.

– Ugyanakkor pedig kötődsz elvekhez, eszmékhez, családhoz, kötődsz társulathoz…
– Nekem kellenek a korlátok ahhoz, hogy szabad maradhassak! Különben biztosan elszállnék, zúgva, mint az a bizonyos győzelmi zászló… Szeretek tartozni valahova, valakikhez. Szeretek megfelelni.

– Kinek? Minek?
– Ez a baj! Mindennek és mindenkinek. Tudom, hogy ez lehetetlenség, hogy egy hatalmas illúzió, amit kergetek, mégis fontos az érzés, hogy másokat is érdeklek, és nem okozok akkora csalódást magamnak sem. Engem például mindig a csapatsportok vonzottak…

– …a foci?
– …például, később pedig a rögbi. Volt egy olyan év, amikor Magyarországon engem választottak a többiek az év játékosának. Erre büszke vagyok!

– Mit játszottál?
– Hátvédnek nem voltam elég drabális, a sarkazók mind tömzsibbek voltak, a futók gyorsabbak, ezért csak irányítóként lehetett használni, de ott igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Enyém volt a 9-es mez. Azóta is, anélkül hogy észrevenném, 9-es számot rajzolgatok.

– A váltásnál miért jöttél el a Nemzetiből? Nyilvánvaló volt…?
– Hosszú ideje csak emberi kötődéseim alapján vagyok képes és hajlandó tájékozódni a világban. Család, barátok, haverok, kollégák. Emberekhez kötődöm. Alföldi Robi a barátom, ő korábban mellettem állt, amikor a legnagyobb bajban voltam, segített, hogy folytathassam a pályát, egyáltalán az életet. Kötelességemnek éreztem, hogy kiálljak mellette.

– Szerinted ő ezt elvárta tőled, vagy egyáltalán igényelte?
– Teljességgel rám bízta a döntést. Nehéz volt. Tíz évet töltöttem itt el, itt az öltözőm, szinte második otthonom. Itt ült Garas Dezső, ott Hollósi Frigyes… Mind részei az életemnek. És büszke vagyok a Nemzeti-tagságra. De valami véget ért, és választanom kellett. Én magam döntöttem így, vagy mondhatnám azt is, hogy bennem született meg ez az elhatározás. Akár a barátság okán, akár annak reményében, hogy dolgozhatunk újból együtt ősztől a Vígszínházban.

Elhangzik a figyelmeztetés a hangosbeszélőből: fél óra múlva előadás. Érdeklődve rám néz: van-e még kérdés.

– Talán csak annyi, hogy színészeknél tapasztaltam olyat, hogy valaki már nem ebédel előadás előtt, más délután még megeszik néhány szem gyümölcsöt, mert úgy hallotta, hogy az egészséges, te pedig összevissza faltál…
– Éhes voltam…

Stohl András: „Gyerek maradtam a lelkem mélyén”Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése