Aktuális

Veiszer Alinda: “Eredendően kétkedő vagyok”

Hirtelen robbant be a köztudatba. Egyszer csak mindenki arról kezdett beszélni, hogy van egy fiatal lány, aki az esti órákban jó kérdéseket tesz fel az interjúalanyainak, és az interjúalanyok alig várják, hogy megkeresést kapjanak tőle. Szegő András most vállalta a párbajt: interjút készített Alindával.

– Na, milyen a fagylalt?
– Remek. Ezért hívott ide beszélgetni?

– Többek között. Szerintem számíthat, hogy jól érzi-e magát a beszélgetés közben a riportalany. De ez magára nem vonatkozik, mert behívja őket a stúdióba…
– Nem mindig. Az írott interjúknál én is házhoz megyek. De szerintem nem is ez a lényeg, hanem hogy van-e kamera, vagy nincs. Kamera előtt másként beszélnek.

– Kimértebbek?
– Igen, és megfontoltabbak. Belekalkulálják, hogy kamerába beszélnek.

– Gyerekként is kíváncsiskodó volt? Faggatta a szüleit, hogy miért van hosszú nyaka a zsiráfnak, és ormánya az elefántnak?
– Volt időszak. Meg olyan is, amikor minden érdekelt, ami a csillagokkal kapcsolatos. Mi? Hogy? Miért? Aztán jött a lázadó időszak, amikor nem kérdeztem, csak mindenről kijelentettem, hogy az nem úgy van! Kereshettem a helyemet, és azt hittem, hogy megtalálom a színpadon. Játszottam, szavaltam nagy buzgalommal. Azt hittem, hogy nagy színésznő leszek…

 Névjegy

• A Gödöllői Református Líceumban érettségizett, majd a Szegedi Egyetem kommunikáció szakán diplomázott.
• 2004-ben vált ismertté sajátos hangvételű riportjaival Az Este című televíziós műsorban. Később a Kultúrház és a Miért? című történelmi magazin házigazdája lett.
• 2006 nyarán indult portrésorozata.
• 2008-ban a Nyugat 100 című vetélkedősorozat műsorvezetőjeként láthattuk.
• Munkásságát junior, majd felnőtt Prima-díjjal is elismerték.
• Beszélgetései Ráadás címmel jelentek meg kötetben.
• Férje László Pál riporter.
• Gyermeke Leila.

– Ki tudja?! Még ne adja fel!
– Fellélegezhet Udvaros Dorottya! Rögtön az első felvételin kiszórtak, és akkor egy csapásra felismertem, hogy valóban nem vagyok erre a pályára alkalmas. Visszafogottabb vagyok alkatilag, képtelen lennék az olyan fokú odaadásra, kitárulkozásra, ami ezen a pályán szükséges. A bölcsészkaron viszont nagyon megragadott az irodalom. Különösen a drámák és a versek, visszajött a nagy kíváncsiságom. Később pedig megszerettem az újságírást, és akkortól már nem is gondoltam a színészetre.

– Fontos volt, hogy mindig kézben tartsa az életének alakulását? Vagy legalább meglegyen ennek az illúziója?
– Azt hiszem, hogy igen. Legalábbis folytonosan törekedtem arra, hogy a tőlem telhető erőfeszítéseket megtegyem, lehetőleg ne csupán passzívan viseljem. Sok mindenbe úgysem tudunk beleszólni, de legalább ne tehessek szemrehányást magamnak, hogy kihagytam valami lehetőséget. Az elszalasztott lehetőségeket nagyon cudarul viselem. Hogy tehettem volna valamit, és akkor akár jó is lehetne, de valamiért nem tettem. Lustaságból, gyávaságból, beletörődésből vagy ilyenből. Ezeket a helyzeteket lehetőleg kerülöm is. Ebben viszonylag jó vagyok.

– Miben rossz?
– Például a számítástechnikában vannak hiányosságaim. Egy ideje sokat beszélgetek informatikai cégek vezetőivel, mert könyvet írok a történeteikből, és most egészen új mélységek tárulnak fel. Ebben sokat segít a férjem, magyaráz, kérdez, beszélgetünk.

Veiszer Alinda: „Eredendően kétkedő vagyok”

– Miben segít még a férje?
– Például öltözködésben. Állandóan véleményt mond, válogat – nekem is.

– Ajjaj! Az a legrosszabb, ha a férje öltöztet valakit, mert nyilván azt akarja, hogy olyanba öltözzön, ami nem feltűnő, nehogy más is felfigyeljen, másnak is megtetsszen.
– Ez nem igaz! Ő nem ilyen! Ő nagyon jó pasi, és megbízik bennem! Mindketten tudjuk, hogy egy végleges kapcsolat a mienk.

– És ha itt most a járdán elmenne a 25 éves Denzel Washington?
– Biztosan megnézném. De nem zökkentene ki. Nem ezen a szinten dőlnek el a dolgok. Amióta ismerem a férjemet, biztosan nem néztem úgy rá senkire, hogy abban a puszta tetszésen túl egyéb is lett volna. Nem! Igazából ezért sem lényeges, hogy miként öltözöm.

– Miközben azért ön így is folyamatosan kiragyog, és fontos is magának, hogy kiragyogjon.
– Itt akár abba is hagyhatnánk a beszélgetést! Ennél jobb befejezést aligha találunk.

– Tudok jobbat. Szerintem maga volt a magyar televíziózás eddigi utolsó sztárja.
– Ez hülyeség! Nem voltam én sztár.

– Akkor nem jó kifejezés, hogy sztár. Utolsó meghatározó, emblematikus személyiség…
– Bizonyos körben ismert voltam valamennyire. De vannak most is nagyon tehetséges, jó fiatalok, a kereskedelmi tévékben is.

– Persze, és az is lehet, hogy esetleg tehetségesebbek és jobbak, mint maga, csak már nem tudtak olyan markáns személyiségek lenni, akit szerettek vagy nem szerettek, bekapcsolták miatta a készüléket vagy kikapcsolták, de jelentett valamit. Azóta nemigen jött ilyen irányt adó egyéniség.
– Irányt adó egyéniség? Ez jópofán hangzik. Igen, akkoriban engem minden nap láthattak. Akkoriban még bevett dolog volt az, hogy egy műsornak egy arca van, és a Záróra az én műsorom lett. Szerencsém volt ebben a tekintetben. Akik azóta jöttek, ritkán kapták meg ezt a lehetőséget. Persze ettől függetlenül lehet, hogy holnap jön valaki, akinek lesz, vagy az is elfordulhat, hogy nekem is megadatik még.

– Megadatott, vagy kiharcolta magának?
– Jött egy nagyon kedvező pillanat. Nem harcoltam érte, de nem is hullott az ölembe. Én akkor már sok éve keményen dolgoztam. Kezdtem a gödöllői tévében, ahol esetleg kétszáz unatkozó helybéli nézte a műsoraimat, aztán jött a rádió, kiszaladgálós riportok, éjszakai vágások, bejelentkezések, tudósítások, majd a tévé, a riportok, műsorvezetések, Az Este, a Záróra. Végigjártam tehát az utat, és egyetlen fázisában sem volt garantálva, hogy lesz tovább. Így alakult.

– Mit gondol, az érvényesülni akarása vagy a tehetsége volt erősebb? A kettő nem mindig jár együtt vagy egy szinten.
– Amint az előbb mondtam, szerencsés pillanat volt. A beszélgetős műsorok piacán éppen hiány mutatkozott felkészült riporterben.

– Ezt, könyörgök, ne mondja! Gutaütést kapok, amikor egy riportert úgy dicsérnek, hogy felkészült. Ez olyan, mintha a színészt azért jelölnék Oscarra, mert tudta a szöveget, vagy egy vízilabdázó nagy erénye, hogy tud úszni.
– Én is pont ezt szoktam mondani, amikor erényként említik velem kapcsolatban. Csak abban az időben nem volt mély, beszélgetős műsor. Már a puszta felkészültség is feltűnést keltett, holott ez csak az alapok alapja.

– Mi volt az, amire úgy érezte, hogy tényleg dicséret?
– Ha azt mondták, hogy megtudtak valamit a műsorban, amit addig nem.

– Maga szerint mi az, amit megtudhatunk egy beszélgetés révén bárkiről?
– Erre nem lehet általánosságban mit mondani! Van, akiről mindent, másról semmit! Én magában a törekvésben hiszek, hogy próbáljunk minél többet megtudni egymásról, adott esetben például az interjú alanyáról. Akár a szakmájáról, akár a gondolkodásáról, akár az életéről, akár az érzelmeiről. Szeretek például olyan kérdéseket feltenni, amilyeneket a beszélgetőtárs esetleg még magának sem tett fel.

– Maga tudja pontosan, hogy ebben mennyi az őszinte érdeklődés, és mi az, amit csak azért kérdezünk, hogy jobbnak tűnjünk?
– Amit egy műsorban megkérdezek, azt egy kocsmában is megkérdezném.

– Mikor járt utoljára kocsmában?!
– Romkocsmában szeretek merengeni és beszélgetni a barátaimmal. Mostanában ez ritkább, de ugyanolyan jó. A különbség valójában annyi, hogy interjúkészítés közben kicsit koncentráltabb leszek.

 

– Amikor tüzes ifjúként a pályára lépett, ugyanilyen volt, mint most?
– Mindig munkált bennem valami eredendő kétkedés. Mindig visszakérdeztem, ha valamiben nem voltam biztos. De úgy is mondhatnám, hogy eredendő kíváncsiság…

– … kíváncsiság vagy érdeklődés?
– Lehet, hogy úgy pontosabb, hogy érdeklődés: miért csinálta azt, miért gondolta ezt, miért fogalmazta most így? Néha akként is tűnhetett, hogy szétcincálom a szavait, holott csak érdekeltek a miértek.

– Gondolta, vagy remélte, hogy ettől érdekesebb lesz egy beszélgetés?
– Higgye el, engem érdekelt mindig, amit kérdeztem. Érdekelt, hogy mások miként viselkednek valamely nehéz helyzetben, hogyan kerekednek ki egy válságból.

– Szerintem még nem is volt igazi válságban! Eddig elkényeztette az élet…
– Most pont nem. Másfél éve nem csinálhatom, amit annyira szeretek, a televíziós műsorkészítést. Nem vette észre?

– De! Hiányzik is nekem nézőként, ezzel együtt azonban ez még nem okvetlenül válsághelyzet… Szerencsére tud dolgozni máshol…
– Helyzete, személyisége válogatja. Nekem például hiányzik a televíziós munka, az a felfokozottság, az a feszültség, az a légkör, az adrenalin. Dolgoznom kellett azon, hogy elfogadjam azt, hogy hirtelen megszűnt az életemnek ez a része, és ebbe nem szabad belekeseredni. Ugyanakkor nem akarok hárítani sem, nekem fontos, hogy a saját szomorúságomat megéljem. Egyszer talán majd ebből is meríthetek. És csinálom tovább.

– Volna olyan, akit még mindenképpen meg szeretne szólaltatni?
– Persze! A kilenc hónapos kislányomat, Leilát…

 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:Kulka János: „Hazaértem

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése