Aktuális

Életében először látott hegyet a kisfiú

Állatkert, Vidámpark, fürdő, Gellért-hegy és vonatozás – hihetetlen, hogy olvasónk mi mindent megtett azért, hogy három, kis faluból érkező fiú jól érezze magát Budapesten.

„Az itt lakó gyerekek többsége még sosem járt a falun kívül…” – mesélte nekünk Kovács Lajos kistérségi segítő, amikor Komádiról beszélgettünk. Valóban igen szegény szeglete ez az országnak, amelynek külső telepére már csak földút vezet.

Legszívesebben a telep összes gyerekét elvinnénk kirándulni, sőt már azon gondolkodunk, milyen fajta adományra lenne itt szükség. „Elsősorban tartós élelmiszerre” – mondta az Igazgyöngy Alapítvány munkatársa, aki kalauzolt minket.

Itt él szüleivel a nyolcéves Csébi Tamás, aki levelet írt (pontosabban rajzolt) a Nők Lapja 33 kívánság akciójának. Az volt a vágya, hogy megnézhessen közelről egy mozdonyt, sőt „vezethesse” is. Ezt persze a szabályok nem engedik, de arra egy olvasónknak sikerült engedélyt szereznie, hogy Tomi benézhessen a vezetői fülkébe.
Jándi Péterné így írt nekünk: „Négy gyermekem van, Budapesten élünk, 25 éve dolgozom a vasútnál. Úgy gondolom, hogy a vasutas érdeklődést támogatni kell, ezért választottam Tamást. A távolság miatt többnapos vendéglátásra gondoltam nálunk. Megmutatnánk neki egy igazi mozdonyt, a Vasúttörténeti Parkban pedig még gőzmozdonyt és mozdonyszimulátort is irányíthat.”

Fotósunkkal mi is végigkísértük a Nagy Utazást. Olvasónk nemcsak Tomit, de két testvérét is vendégül látta. Először a vonatozásra került sor, de a délutánba még belefért egy sétahajózás a Dunán, jártak állatkertben és még vidámparkban is! Este pedig megnézték Budapestet díszkivilágításban a Gellért-hegyről. Hihetetlen, mennyi program belefért az időbe!

Ám a legfőbb az volt, hogy Tomi kívánsága teljesült: utazhatott egy vonat vezetőállásán, aztán vezetett mozdonyt a Vasúttörténeti Parkban, még oklevelet is kapott róla. Köszönjük a Magyar Vasúttörténeti Park segítségét!

Nézd meg a nagy kalandról készült képgalériát!

Megnézem
Összes kép (1)

„Vasárnap reggel elindultunk velük haza, de mivel még nem nagyon láttak hegyet se, hazafelé még felugrottunk a Kékesre, hogy körülnézhessenek egy kicsit – meséli olvasónk. – Nagyon szeretetre méltó, érdeklődő fiúkat ismertünk meg bennük. Pillanatok alatt összebarátkoztak a gyerekeinkkel, és mindenki jól érezte magát! Örülünk, hogy hozzájárulhattunk, hogy ezek a fiúk megismerjék egy kicsit a fővárost, és tényleg emlékezetes élményben legyen részük.”

Nézd meg a többi kívánságot is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top