Aktuális

A 12. gyerekük is fiú lett

A nagycsaládos szülők már rég nem ábrándoznak kislányról.

Augusztus 4-én született meg az amerikai Kateri és Jay Schwandt 12. gyermeke, aki a testvéreihez hasonlóan szintén fiú lett.

A szülők és a legkisebb fiú
A szülők és a legkisebb fiú

Kateri és Jay még főiskolára jártak, amikor az első fiuk, az immár 21 éves Ty világra jött, majd négy évvel később az asszony életet adott a második fiúnak is. Bár eredetileg nem terveztek ekkora családot, azóta is egy-két évente újabb taggal bővült a família. 

Együtt a 12 fivér

Együtt a 12 fivér

Forrás: dailymail.co.uk

A házaspár saját bevallása szerint már rég feladta a reményt, hogy lányuk is születhet, de persze nagyon örültek volna, ha ezúttal kislány érkezik a családba. Nem is kérdezték meg előre a baba nemét, amikor azonban a szülőszobán kiderült, hogy ismét fiuk született, őt is boldogan fogadták. Egymás szemébe néztek, összemosolyogtak és megjegyezték: tudjuk, mi csináltuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése