Aktuális

Nagy életmódváltás: A 2. hónap

Eltelt a második hónap. Az életmódváltó programot választó olvasóink mindennapjaiban jól látszik a változás! Semmi sem úgy van, mint korábban: még a konyhákban is más rotyog a fazékban. Mi tagadás, az alakjuk sem a régi! Hiába szomorkodnak, hogy épp megállt a kilók leolvadása, a kitartó munkának látható eredményei vannak: eggyel kisebb méret, jobb közérzet, több mosolygós nap…

Nagy életmódváltás A 2. hónapKertész Erika (25), Dorog – Összevesztem a mérleggel!

Bevallom őszintén, kicsit meginogtam a nagy meleg miatt. Az étkezésemre ugyanúgy odafigyelek, de a sporttal kicsit alábbhagytam. Eddig heti ötször mozogtam, futottam, tornáztam. Mostanában a hőség miatt jó, ha háromszor ráveszem magam és a szomszédomat a futásra. Ő ugyanis csatlakozott hozzám és a programhoz, egymást erősítjük. A múlt heti futásunkba még a párom is betársult. Igaz, ő csak mókából jött, neki nem lenne rá szüksége. Az étkezésemre továbbra is odafigyelek. Nem eszem fehér lisztes ételeket, lemondok a süteményről. Habár mostanában már nagyon ennék valami édeset, de az biztos, hogy én ebben a melegben nem fogom bekapcsolni a sütőt. A strandon a párom kérésére bikinit viselek. Nem mondanám, hogy manökenalkatom van már, még mindig 20 kiló felesleggel számolok, no de ugyanennyitől meg is szabadultam! A pontos súlyveszteséget mégsem tudom megmondani, mert összevesztem a mérleggel! Ez akkor történt, amikor azt mutatta, hogy megállt a fogyásom…

Nagy életmódváltás A 2. hónapNagy Mónika (29), Szakoly – Ezentúl soha nem ehetek édességet?

A második hónapnál járva, azt hiszem, tényleg életmódváltásról beszélhetek. A legtöbbet az étrendemen alakítottam, kiiktattam a fehér lisztet, a cukrot. Már most természetesnek veszem, hogy mindent kókuszzsírban sütök, nyírfacukorral édesítek. Sok új receptet próbálok ki, és megtapasztalhattam, hogy ami egészséges, nem hizlal, attól még lehet finom. A cukkiniőrület után az új kedvenc a cékla, a sárgarépa pedig örök. Valamelyik nap megfogalmazódott bennem egy kérdés: ezentúl soha sem ehetek édességet? Ha egy egyszerű fogyókúráról lenne szó, azt mondanám magamnak, most ugyan nem lehet enni, de majd idővel, ha vége a diétának, akkor igen. Mivel azt hangsúlyoztuk elejétől kezdve, hogy a program nem diéta, hanem életmódváltás, így a válasz mégsem lehet az, hogy örökre felejtsem el az édességet. Elkezdtem hát „reform”-recepteket keresni és több megoldást találtam a problémámra. Kipróbáltam a zabos sütit, a következő pedig egy mákos csoda lesz. Egy tipp: én gesztenye- és kókuszlisztet rendeltem, ezekkel lehet helyettesíteni a fehér lisztet. A hónap elején volt két hetem, amikor nagyon sokat dolgoztam, és egyszerűen nem volt időm enni. Mivel nem jutott időm a főzésre, előfordult, hogy szinte egész nap zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottam. Nem volt jó a közérzetem, fáradékonyabb lettem. Ráadásul a koplalással lehet megállítani a fogyást. Sajnos jól ismerem a jelenséget. Az eddigi eredményem –9 kg. Október végére jó lett volna elérni a –20 kilót, de ha 15-ig eljutok, azzal is elégedett leszek.

Nagy életmódváltás A 2. hónapDietetikusaink tapasztalatai, tanácsai – Faragó Annamária

2007 óta dolgozik dietetikusként a Péterfy Sándor utcai Kórházban.

A második hónap tapasztalatai:

Az étkezési naplókból tudom, hogy akármilyen meleg volt az elmúlt időszakban, még mindig kevés a bevitt folyadék mennyisége. Van, hogy egyszerűen elfelejtenek inni a résztvevők, vagy úgy érzik, nem szomjasak. Pedig ha étkezés előtt fél órával innának, kevésbé lennének falánkak. Gyakori probléma, hogy a fogyókúrázók azt hiszik, éhesek, pedig a kiszáradás okozza a tüneteket. Azt javaslom: étkezés közben, illetve utána fél órával ne igyunk! Már a szájban elkezdődik az emésztés, ha az ételeket vízzel hígítjuk, nem jól bomlanak, illetve nehezebben szívódnak fel. Puffadás, égő érzés is kísérheti emiatt az evést.

Probléma: Amikor megemeljük vagy beállítjuk a normál folyadékmennyiség bevitelét, akkor valóban gyakran kell mosdóba menni, és ez okozhat némi kényelmetlenséget, bosszúságot.

Tanács: Ha fokozatosan érjük el, hogy naponta 2-2,5 liter folyadékot (csapvíz, leves, kefir, natúr joghurt, gyümölcs- és zöldséglevek) juttatunk a szervezetbe, az első 3-4 hét után ezt megszokja, és nem lesznek gyakori, sürgető vizelési ingerek.

Nagy életmódváltás A 2. hónapBodnár Enikő

Tíz éve edző és dietetikus, foglalkozik személyi tanácsadással, de éttermeknek is állított már össze egészséges étlapot.

A második hónap tapasztalatai:

Átestünk a ló túloldalára… Ez azt jelenti, hogy most túl keveset esznek a csoportom tagjai. Ami még ennél is rosszabb, hogy a zöldség és a gyümölcs mennyisége erősen megcsappant. Pedig most van szezonja! Minden főétkezésnél legyen zöldség a tányérunkon, mert ha elmarad, kevesebb lesz a rostbevitel, az ásványi anyag, a természetes vitamin.

Probléma: Azok, akik most éheztetik magukat, lelassítják az anyagcseréjüket. Ám amikor ezt már nem bírják tovább, és ötször ennyit fogyasztanak, az ötször olyan gyorsan rakódik majd le… Ez vezet a jojóeffektushoz.

Tanács: Alapvetően nem csak a kalóriákat kell figyelni! Egy táblázat az internetről nem igazi segítség, mert nem párosítható az egyéni problémákkal. A zöldségek közül a hüvelyeseket (magas szénhidráttartalom, nehezebb emészthetőség), a répát (magas cukortartalom) ritkábban válasszuk. A burgonyát keményítőtartalma miatt inkább köretnek tekintjük, de mivel alacsonyabb az értéke, mint a tésztának, még mindig jobb, ha ez kerül a tányérunkra.

Nagy életmódváltás A 2. hónapMoharos Melinda

2006 óta dolgozik dietetikusként. Jelenleg az Ormos Intézetben tart dietetikai és életmód-
tanácsadást

A második hónap tapasztalatai:

Több résztvevőtől is azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon örülnek, amiért nem kell koplalniuk az életmódváltás során, nem kell megvonniuk maguktól a kenyeret, a pékárut és gabonákat, azaz a „szénhidrátokat”. Mégis fogynak, jó a közérzetük, energikusnak érzik magukat. Igaz, most már jobban megválogatják, hogy mi kerüljön a kosárba bevásárláskor, és mennyit fogyaszthatnak belőlük egy-egy étkezéskor.

Probléma: Napjaink egyik legjellemzőbb táplálkozás-egészségügyi tévhite, hogy szinte csak és kizárólag a szénhidrátoktól hízunk. Lassan ott tartunk, hogy egészségkárosítónak tartják, hiszen hizlal, emiatt hosszú távon beteggé tesz. A rapid fogyókúráknál jellemző hozzáállás a „nem eszem kenyeret”. Az étrendben viszont továbbra is alapvető helye van a gabonafélékből készült élelmiszereknek, hiszen nem üres kalóriát jelentenek, hanem kiváló rost- és ásványianyag-források is.

Tanács: A fehér lisztből készített kenyerek helyett válasszuk a magasabb rosttartalmú teljes kiőrlésű fajtákat, ezek jobban telítenek, lassabban emelik a vércukrot, és az emésztésünknek is hasznosak.

Nagy életmódváltás: A 2. hónapCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top