Aktuális

Gyászmunka nélkül – ma zárják be a józsefvárosi piacot?

Évek óta rendszeresen felröppen a pletyka, hogy bezárják a Józsefvárosi kínai piacot, a legutóbbi hírek szerint ma tényleg kiürítik. Az árusok nyugodtak, az üzemeltető délben bejelentésre készül. A sajtó várakozó állásponton.

Érdekes, decensen koszos sziget a város közepén. Olcsó ruhák, parfümök, játékok: a bóvli paradicsoma. Aki spórolni akar vagy autentikus húsos táskát enni, ide jön, hivatalos nevén a Négy Tigris piacra. De meddig? Körülnéztünk.

Csak a portás furcsa

„Tudsz olvasni? Nyitva hétfőtől vasárnapig” – mutat a táblára a szotyizó férfi, amikor arról kérdezzük, igaz-e, hogy csütörtökön bezár a hely. Nyugodtnak tűnik, és a többieken sem érezni, hogy komolyan vennék a hírt. Olyan a piac, mint máskor, a tömött standok, fogasokon lógó ruhák között vásárlók sétálgatnak, a legendás valutázók (pisztoly- és diplomaárusok?) a megszokott sarkukon várják a kuncsaftokat. Senki nem pakol, senki nem búcsúzkodik, hiába jött ki a fél sajtó lehajtott fejjel utoljára rakodó eladókat és könnyes zsebkendőket fotózni. Csak a nagydarab, fekete dzsekis portás hajtogatja, hogy őt ne faggassuk, holnap az igazgató úr beszél az újságíróknak. Fotós kollégámat a gépével együtt be sem akarja engedni, pedig a tábla, amelyre hivatkozik, csak magát a fényképezést tiltja.

Nincs tovább?

A nyolcadik kerületi polgármester, Kocsis Máté június közepén kérte a terület tulajdonosaitól, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától, hogy bontsák fel az üzemeltető bérleti szerződését, a százötven napos felmondási idő csütörtökön jár le. A polgármester a feketepiac melegágyának nevezte a helyet, az önkormányzat becslése szerint a piac évente 15 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent. A rendőrség szerint itt gyakoriak a bűncselekmények, a NAV pedig a hamisított árucikkekben és a számlák mellőzésében talál kivetnivalót. Még nincs eldöntve, hogy mi épül a piac helyén: vidámpark, sportpálya, kínai negyed vagy villamosgarázs – már ha tényleg lesz szép új világ a régi, kevésbé szép, de mégis olyan nagyon „valóságos”, számunkra a Limara dezodor, az olcsósított Milka csoki és az ötízű csirke illatkeverékét idéző helyből, ahol sokan sokszor megfordultunk a múlt században.

A szerződésük még sokáig szól

Bent minden csendes. Ázsiai férfiak kártyáznak – az asztalon ezresek és ötszázasok –, megkérdezem, tényleg bezárnak-e. A választ nem pontosan értem, legyintésükből és nevetésükből arra következtetek, nyitásra készülnek. Akárkihez fordulok, mindenki azt mondja, hogy a piac marad. „Hallottunk a hírről, de semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk a fenntartóktól” – mondja vidáman a parfümárus. Egy vietnami nő derűsen magyarázza, hogy tizenöt éve dolgozik itt, és rendszeresen felröppen a hír, hogy most aztán tényleg vége. Ő nyugodt: a bérleti szerződése március végéig szól. Szerinte a pletyka csak azért terjed, mert a többi piacnak érdeke, hogy az eladók innen hozzájuk meneküljenek.

Csak egyszer csípek el egy pesszimista beszélgetést: „Mi lesz ezekkel az emberekkel? Minden stand egy család. Miből fognak megélni?” Két idősebb szőke nő kérdezi, egy testes, kopasz férfi adja alájuk a lovat. „Egy nap alatt simán ledózerólják az egészet. Már többször láttam ilyet.” Megszólítom őket. A hölgyek csak vásárlók, a tévéből hallották a hírt. A fickó retteg, hogy be vagyok kamerázva, bizalmatlanul figyeli a táskámat, „Felveszel, mi?”, hiába bizonygatom, hogy nem, elsiet. Kár. Ő biztos tudja a titkot, mit hoz a jövő. 

gallery item
Megnézem
Összes kép (33)
gallery item

Józsefvárosi piac

Józsefvárosi piac

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése