Aktuális

Lakatos Márk: “Életfeladatom: ne legyek túlérzékeny”

A kíváncsiság hajtott, vajon milyen konstellációk jöhettek létre az égbolton Lakatos Márk születésének pillanatában. Hiszen ő az ország legnépszerűbb stylistja, és olyan könnyedén, gátlások nélkül képes beszélni a divatról éppúgy, mint sok más témáról. Még a másságáról is…

– Miután felrajzoltam a horoszkópját, minden érthetővé vált: az aszcendensén lévő Plútó átszínezi az egész egyéniséget. Mindez arra utal, hogy az életben csak nyílt lapokkal lehet játszani. És persze a bátorságra, hogy mindig önmaga legyen, és a saját törvényei szerint, hitelesen éljen.

– Nem vagyok járatos sem az asztrológiában, sem az ezotéria különböző ágaiban, de mindez illik rám. Valóban ilyen vagyok.

– Készítettek már önnek horoszkópot?

– Még nem, viszont anyukám két évvel ezelőtt felkeresett egy asztrológust, aki az ő horoszkópja alapján beszélt a húgomról, az öcsémről és rólam. Érdekes dolgokat mondott mindhármunkról úgy, hogy a mi horoszkópunkat nem ismerte.

Lakatos Márk:

– A születési horoszkópja szerint Bakok és Skorpiók vívják csatáikat a családjában.

– Ez így igaz. Jól értem az elemzéséből, hogy hiába születtem a Bak jegyébe, a Plútó helyzete miatt mégis inkább a Skorpió jegyének jellegzetességei illenek rám? Sok Skorpió van a családunkban. Például az apukám meg a húgom, miközben anyukám és én is a Bak jegyében születtünk. Való igaz, ez a két állatövi jegy nagy csatákat folytat, mindezt megtapasztaltam, és tapasztalom ma is. Megvívtam a magam harcát az apukámmal, és anyukám meg a húgom is rendszeresen kiássák a csatabárdot. A helyzetüket súlyosbítja, hogy ők együtt is laknak. Úgy tudom, hogy a Skorpiók érzékenyebbek és sértődékenyebbek, ami rám is sokáig jellemző volt. Tudatosan változtattam ezen, mert azt gondoltam, talán ez lehet az életem egyik fő feladata: ne legyek túlérzékeny, sértődékeny.

– A Skorpiók haragtartók és bosszúvágyók is. Ők azok, akik automatikusan tudják, mikor jön el a pillanat, amikor revansot vehetnek a korábban elszenvedett sérelemért.

– Már ez sem jellemző rám, mert könnyen el tudom engedni a megbántottságot, elégtételt pedig nem veszek. Hiszek a sors igazságosságában. És próbálom megérteni, hogy azon a ponton, ahol régen megsértettek, általában gyenge voltam.

– Amikor megszületett, a Hold – amely többek között az érzelmek jelölője – a hiperérzékeny Halak jegyében foglalt helyet. Ez arra utal, hogy könnyen meghatódik, és mások problémái sem hagyják hidegen.

– Érzékeny vagyok, de másként, mint ahogy az emberek általában. Újra és újra meglepődöm azon, hogy amin a többiek sírnak és elérzékenyülnek, bennem más húrokat nem pendít meg. Viszont a legváratlanabb helyzetben közösséget érzek bárkinek a szenvedésével, pillanatokon belül át tudom érezni mindazt, amin keresztülmegy. Talán ez az oka annak, hogy például a filmeket nézve egészen máshol sírom el magam, mint a mozi közönsége.

– Amennyiben lehet azt mondani, hogy a gyermek valamelyik szülőjéhez érkezik, akkor a horoszkópja alapján ön az édesanyjához.

– Ezzel is teljes mértékben egyetértek. Anyukámmal a mai napig igen szoros lelki kapcsolatom van. Mindez igazán azért érdekes, mert a szüleim tinédzser koromban váltak el, és meglehetősen zűrösen zajlott. A testvéreim közül engem kérdeztek meg egyedül, hogy melyik szülőmnél szeretnék élni, lakni. Annak ellenére, hogy anyukámmal lelkileg azonos hullámhosszon voltunk, mégis apámat választottam. Azt gondolom, azért döntöttem így – nem tudatosan –, mert én taníthattam meg neki az elfogadást. Rendkívül konzervatív ember, akinek az együttélésünk során nap mint nap szembesülnie kellett azzal, hogy más vagyok, mint a többi fiú. Mivel az életemnek erről a részéről nem kommunikáltunk, ezért ez éveken keresztül konfliktusforrás volt közöttünk, és mi is nagy csatákat vívtunk. Megpróbálta kitalálni, hogy akkor én most a fiúkhoz vagy a lányokhoz vonzódom. A saját módszereivel igyekezett kiugrasztani a nyulat a bokorból, és olyan kérdésekkel bombázott: van barátnőm, nincs barátnőm, miért nincs? Ezekre nem tudtam válaszolni.

– Végül hogyan adta a tudomására?

– Két tannyelvű – magyar–spanyol – gimnáziumba jártam, a latin kultúrával ott találkoztam először. Amikor az iskolával Valencia közelébe mentünk szüretelni, a déli életstílus magával ragadott. Az érettségi után felvettek a jogi egyetemre, de hamar rájöttem, hogy itt nincs semmi keresnivalóm. Idegenforgalmi ösztöndíjat nyertem Madridba, és amikor apukám kivitt a repülőtérre, útközben – mintegy mellékesen – feltette azt a kérdést, amelyik az együtt töltött négy év alatt mindennél jobban foglalkoztathatta, és talán gyötrődhetett rajta: meleg vagy? Erre igennel feleltem.

– Hogyan reagált a válaszra?

– Azt mondta, elfogadja, megérti, de valószínűleg hosszú időnek kellett eltelnie, amíg fel tudta dolgozni, és el tudta fogadni a nemi hovatartozásomat.

– Az édesanyjának mikor mondta el?

– Mindjárt ezután megírtam neki is. De őt nem érte váratlanul, azt mondta, számára ez mindig világos volt. Ha jól belegondolok, akkor ennek nagyon sok jele volt, hiszen amióta az eszemet tudom, mindig a női karakterekkel tudtam igazán azonosulni.

– A horoszkópjában hároméves korra tehető egy olyan bolygóállás, amely változást vagy felismerést jelent – nem tudom, ennyi idős korban lehet-e ilyenről beszélni –, és ami meghatározza a jövőt. De úgy is mondhatjuk, hogy olyasmi történt, amiből az anyukája ekkor szembesült először azzal, hogy a kisfia kislányként viselkedik.

– Egészen pontosan hároméves voltam, amikor az óvodai farsangon menyasszonynak szerettem volna beöltözni. Anyukám megvarrta a jelmezt, és én boldogan mentem ebben a ruhában az oviba. Azt mondta, hogy ebből is már sejtette, hogy a fiának különös útja lesz.

– A karma bolygója, a Szaturnusz, a horoszkópjában olyan helyet foglal el, amelyből arra lehet következtetni, hogy valamelyik ős szintén a saját neméhez vonzódott, de ezt nem vállalhatta fel nyilvánosan. Azzal, hogy ön ezt megtette, több generációra visszanyúló családi karmát zár le.

– Nézze, erről semmit sem tudok, de amit mond, valamennyire összecseng a tavalyi theta healing szeánszon hallottakkal. Az ülés vezetője egy rendkívül szuggesztív képet látott, családunk több generációval korábbi nőtagjai a földön feküdtek, és én ott voltam mindegyikük mellett. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy magamra vettem az évszázados konfliktusaikat, amelyek mind abból adódtak, hogy nőnek születtek. Nem érhették el mindazt, amit szerettek volna, amire meg volt a tehetségük, képességük. Azt mondta, hogy én magamra vállaltam a sorsukat.

– Erre rímel a reinkarnációs elmélet, amely szerint még lélekállapotban, amikor megtervezzük a földi életünket, mi magunk választunk nemet. Az inkarnációk során többször kell élnünk női és férfitestben egyaránt, hogy megtapasztalhassunk mindent. Előfordulhat, hogy valaki több életen át ugyanazt a nemet választja, és amikor először az ellenkező nemben születik, nehezére esik, vagy egyáltalán nem sikerül eszerint élni.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy talán többször éltem nőként, és most „bújtam” először férfitestbe, ezért könnyű számomra a női szerepek átélése?

 
 
Izing Klára könyvét az újságárusoknál keresd!
Izing Klára könyvét az
újságárusoknál keresd!

– Igen.

– Nagyon izgat a feltevése, miszerint ezzel a helyzettel családi karmát zárok le.

– A horoszkópja szerint a saját karmikus feladata a felelősségvállalás tanulása, gyakorlása, mégpedig a családtagokkal szemben. És itt nemcsak a szüleiről, testvéreiről van szó, hanem a saját család létrehozásáról, ami a horoszkópja szerint sem lesz könnyű.

– Amikor anyukám felkereste az asztrológust, akkor a rám eső részben a csillagfejtő ugyanezt mondta. Mindez azért érdekes, mert soha nem éreztem magamat a családunkban sem igazi tagnak. Inkább egy fura ufónak. Nem lehet véletlen az sem, hogy magát a családi kötelékeket, családi kapcsolatokat soha nem tudtam értelmezni. Az anyukámmal, a nagymamáimmal szoros volt a viszonyom, de a testvéreimmel és apukámmal már sokkal lazább. Azt pedig végképp nem tudom elképzelni, hogyan hozhatnék létre egy családot.

– Talán olyan partnert sodor útjába az élet, akinek van gyereke. De ne aggódjon, a sors mindig megteremti azokat a helyzeteket, amelyekkel a karmikus feladatunkat teljesíteni tudjuk. Az a lényeg, hogy mindenki tisztában legyen azzal, miért született.

– Ez azért is nehezen elképzelhető számomra, mert soha nem éltem tartós párkapcsolatban.

– Szeretett volna? Vágyott rá?

– Nem, mert nem tudom, mi az, amire vágynom kellene. Elég jól elvagyok magamban, nem vagyok az a típus, aki nem tud meglenni egyedül. Sok olyan barátom van, akik rettegnek az egyedülléttől, és krízisként élik meg, ha nincs párkapcsolatuk. Nekem nincsenek ilyen irányú frusztrációim, nem érzek sem hiányt, sem űrt…

Az interjút teljes terjedelmében a Nők Lapja Ezotéria 2013/6. számában olvashatod.

Japán horoszkóp 2014-reBővebben a tartalomból!

Japán horoszkóp 2014-re
Asztrokrimi
Átlépés a szellemi világba
Segítünk a földhöz kötötteknek
Ha kinyílik a kapu az újjászületéshez
A halál angyalai
Az Ezeregyéjszaka misztikus világa 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top