Segítsünk – de hogyan tegyük jól?

„Miért most hozza? – döbbentett meg kérdésével egy aluljáróban alvó férfi, amikor szokásos »karácsony előtti körutamon« élelmiszert osztogattam az utcán – meséli Gabi. – Először szinte megsértődtem, de aztán az ember hozzátette: »Karácsony előtt sokan hoznak mindenfélét, aztán év közben alig valaki…«”

Nemrég egy alapítvány emberei jelentek meg egy idősek otthonában. Nagyon jó programot találtak ki: rejtvényfejtő-bajnokságot rendeztek volna a bent lakóknak. Lelkesek voltak. Ám az igazgató azt kérdezte tőlük, miért nem jönnek be inkább beszélgetni? Az időseknek arra van a legnagyobb szükségük.

Minden segítség jó és fontos lehet, de néha talán nem a legjobban adakozunk. Nem azt adjuk, amire a legnagyobb szükség van, nem a legnagyobb hiány idején jelentkezünk, vagy mi is azoknak adunk, akiknek már sokan segítenek, miközben nem jutnak eszünkbe más hátrányos helyzetűek.
Nem lehet persze mindenkit megmenteni, de érdemes megszívelni a területen dolgozók tanácsait, hogy még hasznosabban szerezzünk örömet.

„Volt egy francia plakátkampány, amely arról szólt, hogy nyáron több hajléktalan hal meg, mint télen. Nyáron senkinek sem jut eszébe, hogy kell nekik a meleg tea meg a zsíros kenyér, pedig a kiszáradás, az éhezés, a betegségek olyankor is szedik az áldozataikat. Ne egyszer legyünk jók, mert azzal még nem vásároltuk meg a mennyország kulcsát!” – ért egyet a cikkünk elején szereplő férfival Hordós László, a Kodolányi János Főiskola Szociális Tanulmányok Tanszékének oktatója, aki jelenleg a 13. kerületben élő, hátrányos helyzetű családoknak gyűjt tartós élelmiszert és jó állapotban lévő játékokat.
A tanár szerint a tanácsot, miszerint az éhezőket halászni kell megtanítani, nem lehet a jótékonykodás gyakorlatába átültetni. „Az adományozásnak épp az a lényege, hogy halat adunk. Mert azonnali segítségre van szükség. A háló megteremtése a szociális ellátórendszer meg a gazdaságpolitika feladata lenne.”

A szervezetek többet látnak

„A legfontosabb a felelős jótékonykodás. Az adományozás ugyanolyan pénzügyi döntés, mint a vásárlás. Akkor segítünk a leghatékonyabban, ha a pénzünket egy valóban átlátható, jól működő szervezetnek ajánljuk fel – mondja Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány igazgatója. – Sokan kárhoztatják a civil szervezeteket, hogy magas a működési költségük. De meghirdetni, hogy mindenki vigye a fölös ruháját a Blaha Lujza térre, majd egy óra múlva szétosztogatni azokat, olcsó megoldás ugyan, csak nem feltétlenül a legelesettebbeken segít. Lehet, hogy ők otthon fekszenek egyedül a lakásban, és ki se tudnak mozdulni. Vagy nem mernek segítséget kérni. Az alapítványok hozzájuk is eljuthatnak.”

A szakértő hozzáteszi: ha viszont ismeretlen szervezetnek adományozunk, legyünk óvatosak. „A szektor nagy része áldozatos munkát végez, még a magánvagyonával is segíti az alapítványokat, egyesületeket. De pont azokon a területeken, ahol az emberek könnyen adományoznak, például a beteg gyermekeket érintő problémák kapcsán, szerencsét próbálnak a csalók is.” Ha bizonytalanok vagyunk valamelyik szervezettel kapcsolatban, inkább keressük fel az Adhat.hu honlapját!

A szemét másnak is értéktelen

Akkor tudunk okosan segíteni, ha tisztában vagyunk a rászorulók igényeivel. „Sokan összekeverik a lomtalanítást és az adományozást – folytatja Gerencsér Balázs. – Gyakran ajánlanak fel ócska bútorokat, pedig azokat nehéz tárolni, nehéz szállítani, és sokan megsértődnek, hogy a hetvenes években vásárolt szekrénysort, amelynek már kicsit lóg is az ajtaja, senki nem akarja elvinni. Értéktelen a szakadt ruha vagy a használhatatlan játék is. Viszont már kínáltak fel pónilovat és zongorát is, ezeknek találunk helyet. Egy nyugdíjasotthonban örülnek a hangszernek, a pónit meg remekül lehet használni a sérült gyerekek oktatásához.”

A NIOK nemrég útjára indított programja, az „Adjuk össze” a közösségi adományozásra épül, célja, hogy valódi szükségletek találkozzanak a támogatókkal. Az első akciójuk során több száz mélyszegénységben élő család jutott tűzifához.

Az igényre való érzékenységet jól szemléltetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat akciói is. A vörösiszap-katasztrófa után a humanitárius szervezetek az első napokban a megszokott gyakorlatnak megfelelően ásványvizet, takarót, konzerveket vittek a helyszínre. Néhány nap után megteltek a raktárak, egyszerűen nem volt hova tenni az érkező szállítmányokat. Az MMSZ úgy ítélte meg, hogy a fedél nélkül maradt családoknak a legnagyobb szükségük arra van, hogy legyen – akár ideiglenesen is – otthonuk, hiszen egy sportcsarnokban, illetve egy iskolában, hozzátartozóknál, barátoknál nem rendezkedhettek be hosszú távra. Ezért felajánlotta nekik, hogy sorsuk rendeződéséig fedezi az albérletüket, így százötvenöt család átlag tíz hónapon át lakott albérletben.

„Sok jó szociális program abból fakad, hogy a segítők vagy az önkéntesek megismerik a rászorulók tényleges szükségleteit – magyarázza Romhányi Tamás, az MMSZ kommunikációs vezetője. – Évekkel ezelőtt felvetődött, hogy látott-e valaki szemüveges hajléktalant. Kiderült, hogy egyszerűen nincs szemüvegük. És elindult a »Látás ajándékba« programunk, amelynek keretén belül már háromezernél több szemüveget adtunk át rászorulóknak.”

Adjunk pénzt vagy ne?

Romhányi Tamás nem tartja szörnyűnek, ha a kéregetőknek akkor is adunk pénzt, ha gyanítjuk, hogy italra fogja költeni. Nem változtathatjuk meg a másik embert egyetlen rövid találkozással, és jogunk sincs ítéletet mondani fölötte.
„A hajléktalanságból fakadó legnagyobb probléma az, hogy a társadalom kéretlenül is bírójává válik a földön fekvő embernek. Ránézünk és csalhatatlanul megállapítjuk, hol rontotta el az életét, biztosan munkanélküli volt, biztosan ivott. Pedig ő már megkapta a büntetését, hiszen senkinek sem az az életcélja, hogy hajléktalan legyen. És bizony, akadhatnak olyan helyzetek, amikor az alkohol a túlélést jelentheti. Ha meg akarjuk őket változtatni, vegyünk részt a mindennapjaikban. Egyébként is hatalmas veszteség nekik, hogy személytelenné válnak, elmagányosodnak, nincs, aki a nevükön szólítaná őket, megszűnnek az emberi kapcsolataik. Ha viszont a sarki közértes velük söpörteti fel zárás előtt a sarkot, vagy segíthetnek bepakolni a műanyag székeket a kocsmáknál két fröccsért, azt érezhetik, hogy tartoznak valahova.”

„Azoknak, akik egy véletlen folytán csúsztak csak meg, segíthet a pénz. De sajnos sokaknál nincs remény az egészséges, önálló életvitelre, ezért adunk mi inkább ételt – magyarázza Szilaj Péterné, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének lelkésze. Ők nemcsak karácsonykor osztanak szét több mint 30 tonna élelmiszert, naponta közel 2000 tányér meleg ételt szolgálnak fel az ország különböző pontjain. Szerinte ezzel az éhező ételhez jut, a magányos társaságra lel, a családos pénzt takaríthat meg, az idős ember pedig törődést kap.

Hisz abban, hogy a vallási szervezetek komoly előnye, hogy a fizikai segítségnyújtáson kívül hitet, reményt és kapaszkodót adnak az elesetteknek. „Világszemléletünk úgy hat, mintha a fa gyökereit locsolnánk, mely által a levelek is táplálékhoz jutnak. Gyakori eset például, hogy ellátottaink önkéntes munkát vállalnak nálunk, így újra a társadalom hasznos tagjának érzik magukat, ez pedig segítheti őket a munkaerőpiacon. Mert a legtöbb hajléktalan ember igenis keres munkát, csak hosszú távon ritkán alkalmazzák őket, legyen bármilyen képzettségük. Sajnos kirekesztő társadalomban élünk.”