Aktuális

33 kívánság: cukrászként dolgozhatott Dominik

Dominik nagycsaládban él, szüleinek nem egyszerű minden költséget fedezniük. Így nagy öröm volt a kisfiúnak, amikor legnagyobb álma teljesült.

33 kívánság: cukrászként dolgozhatott DominikHárom gyermekével maradt egyedül Dominik édesanyja, amikor elvesztette a férjét. Azóta újra megtalálta a boldogság, sőt egy negyedik gyermeke is született, a kislány már kétéves. Párjával mindketten dolgoznak, de a hitelek és az iskoláztatás miatt nem könnyű az életük. „Éppen kijövünk a hónap végére, de félretenni már nem tudunk” – mondják.

Dominik még csak elsős volt, amikor egyszer csak telefonált az édesanyjának, mondván, hogy ő most pogácsát fog sütni. A mama frászt kapott, de Dominik megnyugtatta: már megy is a sütő. Hagyták gyakorolni, és mostanra igazi szenvedélyes hobbicukrász lett a kisfiúból: ünnepnapokra marcipán formatortákkal lepi meg a rokonokat, barátokat. „Ezt így kinyújtjuk szépen, befedjük vele a piskótát, a töltelék meg puncspuding – magyarázza legutóbbi művének fotóit mutogatva. – Nincs kedvencem, mindent megcsinálok” – mondja a kissrác, aki naná, hogy cukrász akar lenni. 33 kívánság akciónkban azt kérte, hadd töltsön el egy napot egy igazi cukrászdában.

33 kívánság: cukrászként dolgozhatott Dominik

„Dunakeszin lakom a hétéves kisfiammal, a férjemmel és az állatainkkal – írta nekünk Pirisi Veronika. – Kedvenc cukrászdánk a veresegyházi Gombai cukrászda. A tulajdonos kérésemre szívesen elvállalta, hogy Dominik gyakornokoskodjon egy napot a cukrászműhelyben. Egy nap Dominiknak reggeltől estig a vágyott marcipánok között!”

Veronika, és a cukrászda vezetője is megtartotta ígéretét,
és vendégül látták a kisfiút. Igazi Paradicsom volt ez neki, miközben a cukrászok végezték a napi dolgukat, Dominik végig ott sertepertélt körülöttük, esetenként be is segíthetett kicsit. A hely dolgozói azt mondják: öröm nekik, ha valakit ennyire érdekel ez a hivatás.

Nézd meg, hogyan teljesült a többi kívánság!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top