Karácsonyi történetek: Karafiáth Orsolya – három perccel késtük le a repülőt!

– Szeretem az angol karácsonyokat – szögezi le Orsi, miközben karcsú ujjaival megigazítja ügyeletes parókáját, és élvezettel beleszippant a „téli varázs” tea gőzébe. – Ott a szenteste nem a családé, mint nálunk, inkább az utcákon és a szórakozóhelyeken zajlik. A házak, a kertek fényárban úsznak, a karácsonyi díszítés, a giccsdömping utánozhatatlan. Évek óta odajárok ünnepelni a húgomékhoz, ő egy angol férfihoz ment feleségül. Egész éjjel járjuk a pubokat, és mivel kisváros, mindenki ismer mindenkit. Már én is, aki idegenként csöppentem ebbe bele, tudom, kik a kocsmaspanok. Ha valaki hiányzik a szomszéd asztalnál vagy a dohányzósarokban, azonnal szóvá tesszük, amire általában az a válasz: „ja, most épp elutazott”, vagy hogy „á, leszokott a cigiről, hasznavehetetlen!”.

Tavalyelőtt is így kezdődött a hajnalig tartó bulizás, aztán hajnal felé valahogy hazavergődtünk. 25-én reggel azonban Chrisék házában szokás szerint megszólalt a kegyetlen ünnepi csengő. Mindenki kótyagos fejjel, pizsamában felsorakozott a nappaliban, és megkezdődött az ajándékosztás. (A meglepetéseket már előző nap felcímkézve a fa alá készítettük.) Órákig bontogattuk a csomagokat – az angolok a díszcsomagolás nagymesterei –, délben pedig elkezdődött a karácsonyi menü, a gesztenyés pulyka, a pudingok és a teasütemények szisztematikus elpusztítása. Másnap délelőtt ismét portyázni indultunk, ezúttal a bevásárlóközpontokba, lévén 26-án kezdődik a karácsonyi leértékelés.

Sikerült az utolsó pennyig elvernem minden pénzemet, mondván, a hazainduló gépre már úgyis megvettem a jegyet. Csakhogy a másnapi járatot sikerült 3 perccel lekésnünk! A történet gyönyörű: Chris nővére kissé spiccesen ült be a volán mögé, és egyszer csak elaludt az autópályán. (Nyugi, még ki tudott lavírozni velünk egy parkolóba.) Chris, a húgom meg én – ők is jöttek velem – sietve taxit hívtunk, de az időkiesést sajnos már nem tudtuk behozni. Üres zsebbel, korgó gyomorral vártunk az éjszaka induló gépre, amelyre egy jóakarónk vette meg kérésünkre a jegyet interneten. Most mit csináljunk? Halálra fogom unni magam, dohogtam, még egy üzletbe se mehetek be! Végül az utolsó centjeinken vásároltunk egy pakli kártyát, és egész este vertük a blattot. Hja, karácsonyozni tudni kell…! Csak az idegeim ne lógtak volna cafatokban, a párom ugyanis ezalatt ünnepi vacsorával várt otthon. Szerencsére az ő szerelme rendíthetetlen: ott állt késő éjjel türelmesen, hóna alatt az ajándékommal Ferihegyen. Happy end!