Aktuális

Betiltaná az úszógumit a miniszter

Egy brit politikusnő úgy véli, a pozitív testképet erősítené, ha nem szabadna becsmérelni a testet.

A brit esélyegyenlőségi miniszter, Jo Swinson szerint be kellene tiltani az olyan, a test kisebb-nagyobb tökéletlenségeit illető kifejezések használatát, mint például az úszógumi vagy az integetőizom.

A(z) “Egyetértesz a miniszter javaslatával?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Egyáltalán nem, mert nem ezen múlik.

„Elszomorítóan gyakran hallani, hogy a nők, de már a fiatal lányok is becsmérlik a saját testüket. A test megszégyenítése túl könnyen vált szokássá és elvárássá. A pozitív testképet kell népszerűsítenünk, ami erősíti az egészséges viselkedést. A rossz testkép az élet számos területén romboló hatással bír, az iskolai teljesítménytől kezdve a munkahelyi előmenetelig” – fogalmazott Swinson.

A politikusnő felvetése igencsak megosztó: nagyon sokan egyetértenek vele, mások szerint viszont az elképzelés erősen utópisztikus, hiszen bár a reklámokból vagy a médiából talán még ki lehetne tiltani a kifogásolható kifejezéseket, a magánbeszélgetésekből már aligha. Egyébként sem lenne túl sok értelme, hiszen a probléma jóval összetettebb néhány nem túl hízelgő megfogalmazás használatánál.

Forrás: express.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése