Aktuális

Új gyámot kapnak az állami gondozásban élők

Idén átalakítják a gyámság rendszerét. A változásnak azért van jelentősége, mert eddig a gyermekotthonok lakóinak az intézményvezető volt a törvényes gyámjuk, a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekeknek pedig a nevelőszülő. Sok esetben viszont a felnőttek érdekei ütköztek a gyerekek érdekeivel.

Becslések szerint minden harmadik gyermeket bántalmaznak a gyermekotthonokban, az esetek túlnyomó része pedig titokban marad. „Az intézmények kapui ugyanis nagyon jól zárnak” – mondja dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója, aki szerint arra a kérdésre, hogy mennyire maradtak eddig magukra a gyerekek, választ jelenthetnek ezek az intézményen belüli bántalmazási ügyek. „Mivel az esetek többségében a gyerekek gyámja maga az intézet vezetője volt, a gyermekotthonon belüli konfliktusban a gyerekek érdekét az »védte« törvényes képviselőként, aki egyben felelős volt az intézet működéséért is. Annak ellenére, hogy ez önmagában érdekkonfliktust jelentett, sok ügyben nem rendeltek ki úgynevezett eseti gondnokot a gyerek mellé (ami a pártatlanságot biztosította volna). Meglepő vajon, ha sok gyerek ilyen helyzetben visszavonta a tanúvallomását, és az ügyet bizonyítékok hiányában le kellett zárni?”

A nevelőszülők esetében ugyanúgy előállhat az a helyzet, hogy a gyereknek más az érdeke, mint a felnőttnek. Ilyen kérdés a vér szerinti szülővel való kapcsolattartásé, valamint az örökbe adásé, hiszen a nevelőszülő sokszor azt szeretné, hogy minél tovább nála maradjon a gyerek. Ezeket az érdekkonfliktusokat szeretné feloldani az új szabályozás. Mindez tizenhétezer gyereket érint, ennyien vannak ugyanis jelenleg szakellátásban.

A tervek szerint év végéig 575 gyermekvédelmi gyámot neveznek ki. A szakértelem mellett a legfontosabb szempont az esetükben, hogy nincsenek függelmi viszonyban például az intézményvezetőktől. Rendszeres kapcsolattartásuk a gyerekekkel elvileg lehetővé fogja tenni, hogy figyelemmel kísérjék a gyerekek fejlődését. Követniük kell azt is, hogy a gyermekotthon, illetve a nevelőszülő mindent megtesz-e ennek érdekében.

A gyám személye nem változna, függetlenül attól, hogy hova és hányszor helyezik át a rá bízott gyerekeket (egy gyámhoz harminc gyerek tartozik majd). Az illetékes minisztériumi álláspont szerint a cél továbbra is az, hogy egy gyerek lehetőleg minél kevesebb időt töltsön el gyermek- és lakásotthonokban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top