Aktuális

Kik ma a példaképeink?

Az elmúlt időben több olyan lista is készült, amelyből kiderül: kit csodálunk a legjobban, kik a példaképeink. A Times listáját Bill Gates vezeti, de színésznők és politikusok is szép számmal akadnak rajta.

Gyerekkorban először a szülőkből, később a tanárokból vagy a kortársakból válnak példaképek. Aztán persze jönnek a sztárokról készült képek a szoba falára. De nem csak a gyerekeknek lehetnek idoljaik. A közelmúltban például a Mediameter nevű médiakutató cég egy országos reprezentatív felmérést végzett, amiből kiderült: a felnőttek negyven százalékának van példaképe.

Informatikusok előnyben

Egy másik, a Times által összeállított lista alapján a legjobban csodált ember a világon a Microsoft első embere, Bill Gates. Az üzletember ha kicsit is, de ezzel az Egyesült Államok elnökét, Barack Obamát is megelőzte. Az internetes és mobiltelefonos kutatás több országban reprezentatív mintán készült, tizenhárom országból közel tizennégyezer embert kerestek meg. A kutatás során azt kérdezték: Ki a leghíresebb ember ön szerint a világon? Kit csodál ön személy szerint leginkább? Bár a vizsgálat során meghatározták, hogy csak ma élő személyt lehet megnevezni, többen Nelson Mandelát írták. Kínában sokan választották Mao Ce-tungot, és sokan – különösen Kínában – említették a csodált személyek között saját édesanyjukat vagy édesapjukat.

Több országban Ferenc pápa és Angelina Jolie is a dobogós helyek valamelyikére került, az összesített harmadik helyen Putyin orosz elnök, míg a 17.-en Erzsébet királynő áll. A brit uralkodó mellett Angelina Jolie színésznő és Oprah Winfrey televíziós személyiség is szerepel a listán.
A családtagok mint csodált személyek a Mediameter kutatásában is visszaköszönnek: tíz válaszadóból kettő valamelyik családtagjára, barátjára és ismerősére tekint példaképként, valamivel kisebb hányaduk ismert sztárokat, hírességeket, celebeket nevezett meg, míg nagyjából egytizedük civil szakmák képviselőit, például tűzoltókat vagy tanárokat választott.

Kik ma a példaképeink?

Nő- és férfiideálok

A vizsgálat kitért arra is, hogy általában milyen az ideális nő, illetve férfi (a magunk részéről nem vagyunk biztosak benne, hogy van ilyen).

A megkérdezettek majdnem fele azt gondolja, az ideális nő jellemző tulajdonsága, hogy családcentrikus gondolkodású, esetleg önmagát is feláldozva gondoskodik a családtagjairól, intézi a háztartással kapcsolatos ügyeket. Ugyanakkor csak minden negyedik ember említette azt, hogy az ideális nőnek csinosnak, szépnek, szexisnek kell lennie. Tízből ketten gondolják azt, hogy az ideális nő értelmes, intelligens és tanult.

A felmérés alapján az ideális férfi legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy jó munkaerőnek számít, jól keres, stabil egzisztenciája van, és így el tudja tartani a családját. Sok válaszadó szerint fontos, hogy az ideális férfi családcentrikus legyen, vegyen részt a család életében is. Tízből egy embernek pedig az is lényeges, hogy sportos, izmos legyen.

A(z) “Neked ki a példaképed?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Édesanyám/édesapám

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése