Aktuális

Csütörtökön lecsap az ónos eső

A hét második felében melegebb levegő áramlik fölénk, a közelében azonban megreked a hideg. Elsősorban az ország nyugati, délnyugati felében hullhat a következő napokban több alkalommal is ónos eső, illetve fagyott eső.

Csütörtökre virradóra a csapadékmező fokozatosan észak–északkelet felé távolodik, mögötte elsősorban a déli–délnyugati tájakon ismét –10 fok alatti értékeket mérhetünk. Napközben a nyugati–délnyugati tájak fölé ismét nedvesebb, de a magasban már jóval enyhébb levegő áramlik, így a csapadék errefelé egyre inkább ónos eső, illetve fagyott eső formájában érkezhet, a talaj közelében a megrekedő hideg levegő hatására ugyanis ez az enyhülés nem nagyon fogja éreztetni a hatását. Ugyanakkor a keleti tájakon nem kell tartanunk ettől a fajta kellemetlen időjárási jelenségtől, sőt kisüthet a nap. Itt valamivel enyhébb lesz az idő, a délutáni órákra akár +2-3 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.

A kettősség a hét utolsó napjaiban is folytatódni látszik: főként a Dunántúlon élők számíthatnak több alkalommal is csapadékra, továbbra is jellemzően ónos esőre, illetve fagyott esőre, majd szombat éjszakától ismét egyre inkább havazás formájában érkezhet. Ennek következtében rendkívül csúszóssá, síkossá válhatnak az utak.

Éjszakánként mindvégig fagyni fog, a kevésbé felhős, hóval borított északkeleti tájakon lesz mindvégig hidegebb, és a nappali órákban is többnyire fagypont körül, a csapadékos tájakon kevéssel az alatt marad a hőmérséklet. Az Észak-Alföld és az Északi-középhegység kivételével többfelé szelesre fordul az idő, főként a Győr–Siófok–Baja vonal mentén gyakran erős lökések kísérhetik.

Forrás: Időkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top