Aktuális

Ma búcsúztatják Jancsó Miklóst

Szombat délben vesznek végső búcsút a kétszeres Kossuth-díjas filmrendezőtől a Fiumei úti Sírkertben.

Az életének 93. évében elhunyt Jancsó Miklóst a Magyar Filmművészek Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti.

Jancsó Miklós haláláról világszerte megemlékeztek, nekrológot közölt többek között a The New York Times, a Franfurter Allgemeine Zeitung, a Le Monde vagy például Libération, a 64. Berlinalén pedig a magyar művész munkásságából a berlini filmfesztiválon bemutatott utolsó alkotását idézték fel. Ez a Magyarország 2011 című szkeccsfilm általa rendezett epizódja, amelyet a fesztivál portálján tettek közzé.

Jancsó Miklóst hosszan tartó súlyos betegség után január 31-én érte halál. A több rangos fesztivál – Cannes, Velence, Split – életműdíjával kitüntetett, Balázs Béla-díjas alkotó nevéhez olyan világhírű filmek kötődnek, mint az Oldás és kötés, a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, a Fényes szelek, az Égi bárány. Utolsó játékfilmjét, az Oda az igazságot a 2010-es Filmszemlén mutatták be.

Ma búcsúztatják Jancsó Miklóst

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top