Család

16 jel arra, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz

Hogy lehet kilépni egy bántalmazó kapcsolatból? Újrakezdeni a nulláról, az alapoktól úgy, hogy sokszor semmilyen támogatást nem kapunk a környezetünktől? És miből ismerhetjük fel a bajt?

A legtöbben azt kérdezik, miért nem lépnek ki hamarabb egy bántalmazó kapcsolatból a nők. Kalap-kabát, soha viszontlátásra az első esetnél? Persze kívülállóként ez nagyon egyszerűnek tűnik. Azoknak, akik mégis szenvednek és tűrnek, megvannak a maguk okaik és indokaik. Ragaszkodás a szerelem gondolatához, a boldog pillanatokhoz, hinni, hogy a soha meg nem változó bántalmazó megváltozik. Vagy azt gondolni: apa kell a gyereknek, a család egyben kell hogy maradjon, nem is annyira rossz így. Aztán ott a szégyentől való félelem, a módszeresen porrá zúzott önbizalom, az áldozathibáztatás miatti vergődés. Öngyilkossággal, gyerekek bántalmazásával való fenyegetések…

A könyvhétre megjelent Az asszony verve című kötet szerzője, Takács Hajnal szerint “Ez varázslat, más tudatállapot. És ez a kulcsa az egésznek”. 
A bántalmazott nők segítésére létrejött egyesületek és csoportok sokféle kézzelfogható segítséget, tanácsot tudnak adni a hozzájuk fordulóknak. Van, ahol komplett biztonsági és menekülési terveket dolgoznak ki, vagy rendőrségre bekötött vészjelzőt adnak a legnagyobb veszélyben élő nőknek.
 
Azonban vannak olyan új, a Facebookon működő szerveződések, amelyek egész mások, mint a hagyományosak. Az Újrakezdés egy titkos Facebook-csoportból és támogató nyilvános körből áll. Az előbbiben bántalmazott nők beszélgetnek egymással, és részben önsegítő, némileg terápiás csoportként is működnek, az utóbbinak pedig mindenki tagja lehet, aki segítséget ajánl az otthonukat elhagyó újrakezdő nők és családok számára.
A Facebook-csoportot ketten alapították tavaly ősszel. Dóra és Eszter egy, az ismeretségi körükben történt eset nyomán döntötték el, hogy a bántalmazó kapcsolatot, erőszakos hozzátartozót hátrahagyó, új életet kezdő nőket (és persze ha olyan a helyzet, férfiakat is) támogató csoportot hoznak létre. A Facebookon, mert ott könnyű megtalálni egymást, akár névtelenül is lehet segíteni, és a távolságok sem számítanak.

A csoport nyilvános oldalának ma már több, mint háromezer-ötszáz követője van. A titkos oldalon is egyre többen találnak rá a legnehezebb időszakon keresztülvezető támogatásra. Felajánlásokat tenni és kérni is a csoporton keresztül lehet. Bármi jól jön: ruha, bútor, gyerekholmi, konyhai eszköz, játék, de akár mozijegy, fuvar, albérlet is hasznos segítség lehet, sőt egy jó szó is számít.  
Az egyik alapító, Dóra szerint ma már úgy látják, a csoport egyik legfontosabb szerepe az lett, hogy tagjai közösséggé váltak, és tapasztalatuk, megértésük erejével segítik a többieket akár költözésről, akár rendőrségi ügyekről vagy perekről van szó. A használt holmik cseréje kevésbé is fontos a tagoknak, mint az, hogy történetüket megoszthatják egymással.  Persze minden felajánlásnak örülnek.  
A csoport egyik tagja könyvet is írt a csoport tagjaival történtekről. A bántalmazásokat első kézből ismeri. Átélte és átérezte, amikor más áldozatokkal beszélt. Ez az első olyan kötet, amely nem szakértői szemmel, hanem az áldozatok szemszögéből, belülről mutatja meg a problémát: hogyan lehet egy romboló kapcsolatba belecsúszni, elveszni, vergődni benne vagy kilábalni. Általában még eldugott fórumokon is nehezen nyílnak meg az áldozatok, mert félnek, hogy rájuk ismernek családtagok, vagy épp a bántalmazójuk. A Facebookon a titkos csoportban, ebben a zárt és őrzött közösségben mégis képesek voltak – sokan még a kötet számára is – megnyílni. Itt szinte minden bántalmazási formával találkoztak már tagjaik történeteiben. És látják az újrakezdést. Látják és segítik, ahogy tudják.
Ha te is bántalmazó kapcsolatban élsz, az Újrakezdés Csoport, vagy a NANE egyesület aktivistái segíthetnek.
Ha te már kitörtél, vagy soha nem is kerültél bántalmazó kapcsolat hálójába, segíthetsz!

10+6 figyelmeztető jel, ha a párod:
1. Állandóan leszól, gorombáskodik, megaláz.
2. Megpróbálja elhitetni, hogy ostoba, értéktelen vagy őrült vagy.
3. Nem engedi, hogy eljárj otthonról, hogy kapcsolatban legyél barátaiddal és rokonaiddal.
4. Állandóan féltékenykedik.
5. Szexuális tárgyként kezel.
6. Kiszámíthatatlan, robbanékony.
7. Összetör, vagy hozzád vág tárgyakat “dühében”.
8. Nem hagyja, hogy pénzt tarts magadnál, vagy munkát vállalj.
9. Mindig téged (vagy másokat) hibáztat a problémáiért.
10. Előző kapcsolatában/kapcsolataiban bántalmazta partnerét.
 
És/vagy ha:
1. Rettegsz a társad dühétől vagy féltékenységétől.
2. Már nem találkozol barátaiddal vagy rokonaiddal, mert társadnak nem tetszik velük való kapcsolatod, vagy azt mondja, hogy nincs szükségetek senki másra.
3. Rendszeresen aszerint döntesz arról, hogy hová mész vagy mit csinálsz, hogy mit szól ehhez a társad.
4. Gyakran úgy érzed, hogy “lábujjhegyen” kell járnod, nehogy felmérgesítse partneredet.
5. Alkoholt vagy kábítószert fogyasztasz, hogy elmenekülj a fájdalom és kapcsolatod valósága elől.
6. Gyakran kételkedsz saját képességeidben, tehetetlennek érzed magadat.
Forrás: NaNe

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top